Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Samantha Fox - Nothing's Gonna Stop Me Now
52
hallgató

Még mindig kevesen tudják, hogy milyen kedvezményre is jogo

- 2008. augusztus 15. 10:40 - 1590 megtekintés

Ingyen utazhatnak a fogyatékkal élők! A helyi járatokon 100, a helyközieken 90 százalékos kedvezményt kapnak 2007 május 1-től a fogyatékkal élők.

A közlekedésben őket segítő kísérők is megkapják majd ugyanezt a kedvezményt. Ezt a megoldást elfogadta az a nyolc érdekképviseleti szervezet is – közölte a csütörtöki egyeztetés után Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) infrastruktúráért felelős szakállamtitkára. Magyarországon körülbelül 80 ezer mozgássérült, értelmi fogyatékkal élő, hallássérült és vak él. Közülük eddig csak a vakok utazhattak ingyen a helyi tömegközlekedésben. Az új szabályozás alapján már valamennyi, kormányrendeletben meghatározott súlyos fogyatékkal élő mentesül a helyi járatokon a viteldíjtól. A távolsági buszokon és a vonatokon eddig többféle kedvezmény létezett, májustól a menetjegyeket egységesen 90 százalékos állami támogatással kapják a fogyatékkal élők. Ezt igénybe veheti az őket kísérő személy is. A kísérők nem, de a fogyatékkal élők a hivatalos ár 10 százalékáért kedvezményes bérletet is kaphatnak. A közlekedési kedvezmények megszerzéséhez szükséges egy olyan igazolás, amely bizonyítja a jogosultságot. Az elkövetkező hónapok feladata, hogy az oktatási, a szociális és az egészségügyi tárca kidolgozza, hogyan lehet majd megszerezni ezt az igazolást. A közlekedési eszközöket használó 45 ezer fogyatékkal élő kedvezményei a GKM számításai szerint 1-2 milliárd forintba kerülnek. Emellett 35 ezer olyan súlyos mozgássérült él az országban, akik nem tudnak részt venni a közösségi közlekedésben. (FH)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 + = öt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 02:42
Partly cloudy
WSW
Partly cloudy
23°C
2.5 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 2.5 m/s WSW
Széllökések: 10.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /8% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com