Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

UK fever show - listavezet* dalok Angliából
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Csodálatos módon talált rá kutyájára a látássérült nő – Megható a történetük

- 2019. október 18. 12:21 - 1508 megtekintés

Ismerd meg Írisz és Dolly történetét, akik még csak egy hónapja találtak egymásra, de már nem tudnák a másik nélkül elképzelni az életüket.

A fekete labrador és a szeme világát egészen fiatalon, egy betegség miatt elveszítő asszony sztorija igazi tündérmese: egymás iránt érzett szeretetük és ragaszkodásuk példaértékű. Ember és kutya között egy kiképző volt a kapocs, ahogyan 25 évvel ezelőtt is. Már az első kutyáját is Mária mutatta be Írisznek-  Az első kutyámat pontosan huszonöt éve kaptam egy kiképzőtől, Nyíriné Kovács Máriától, akinek végtelenül hálás vagyok. Akkor még csak tizenöt éves voltam, de a saját lábamon álltam, ezért rám mertek bízni egy kutyát. Ez még a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola megalapítása előtt történt” – mondta a Mosonmagyaróváron élő Sáfrányné Kobli Írisz.Nyíriné Kovács Mária így emlékszik vissza erre: – Akkoriban Írisz tizenöt éves volt – most ennyi idős a kisebbik lányom -, elmondtuk neki, hogy meg kell várni, míg betölti a 18. évét, hisz vakvezető kutyával közlekedni óriási felelősség. Már ekkor feltűnt, hogy sokkal érettebb gondolkodású, minden szava komoly, átgondolt volt.A beszélgetés után mindenki több kutyával sétált egy közeli járdaszakaszon, így Larryvel is többen mentek, de Mária nem látta azt az áttörést, amire számított, mindaddig, míg Íriszre nem került sor. A séta első pillanatában, ahogy megszólította a kutyát, ahogy hozzáért, annyi szeretettel volt megtöltve, hogy Larry azonnal vezetni kezdte: az a kutya, aki addig szóba sem állt senkivel.- Máig minden percére emlékszem ennek a találkozásnak, mely mindkettőnk életében meghatározó volt, hisz ő volt az első, aki korkedvezménnyel kapott kutyát, csakis azért, mert komoly, érett személyiség volt. Sokat kellett kilincselnem a feletteseimnél, hogy engedélyezzék ezt, mert én nagyon bíztam benne. Azóta is a szekrényemen van Larry fotója, csodálatos kutya volt – mondta Mária. 25 év múlva ismét találkoztak Eltelt 25 év. Írisz és Mária újra találkozott. – Az utóbbi időben egy nagyobb érzelmi viharba kerültem, és 2018 júniusában újra megkerestem Máriát, hogy szeretnék egy kutyát. Többször beszéltünk, közben a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola felmérte a helyzetemet, majd augusztusban kaptam a hírt, hogy találtak nekem egy segítőt, akit néhány hét múlva bemutatnak nekem. Folyton csak erre a fekete labradorra gondoltam, de nem mertem beleélni magam a dologba – mesélte Sáfrányné Kobli Írisz a kezdetekről.Dolly felajánlásként érkezett az alapítványhoz, mert a családja élete fenekestül felfordult, amikor gyermekük beteg lett, és mivel jobb életet szántak a kutyának, mint a kertben várakozni egész nap, inkább felajánlották egy nemesebb célra. Mária kissé aggódott, hogy tetszik-e majd Írisznek az új kutya, vajon tudnak-e kötődni egymáshoz. Az első találkozáskor Írisz lakásán a kiképző ismét meglepődött, hisz Dolly úgy közeledett hozzá, mintha mindig is ismerte volna. – Úgy járkált a lakásban, mintha ott lakna, majd lefeküdt a neki kikészített fekhelyre. Beszélgettünk, és egyszer csak a kutya felállt, majd Írisz lábára tette a fejét. Ekkor tudtam, hogy kiválasztották egymást. Mária egy újabb, szívéhez közel álló kutyát készített fel Írisznek, hogy segítőtársa legyen. Az első találkozás is pontosan olyan volt, mint egy előre megírt, boldog befejezéssel végződő történet: amikor Dolly belépett a kapun, Írisz kitárta felé a kezeit, ám csak akkor szaladt oda, amikor hívták. Ezután boldogan hentergett a fűben, és láthatóan örült. Mintha egymásnak teremtették volna őket- Bekészítettem a lakásba a kutyának egy szőnyeget, és láss csodát, mintha tudta volna. Bejött, körbenézett, megfigyelte a papagájokat a ketrecben, majd kényelmesen elhelyezkedett a neki szánt fekhelyen. Pont, mint egy varázslat: egyszerűen tudta, hogy ez az ő helye. Ezután odaült hozzám, én leültem mellé a földre, erre Dolly azonnal hanyatt dobta magát – sorolta az első találkozás élményeit a gazdi. Dolly és újdonsült gazdája ezután sétáltak egy kört, vagyis kipróbálták egymást. Íriszt saját bevallása szerint nagyon meglepte a kutya magabiztossága, emberi tempója és az, hogy mellette maximálisan biztonságban érezte magát. – Egy álom volt Dollyval sétálni. Valami csodálatos érzés volt, ahogy kikerült minden akadályt a virágládáktól kezdve a ruhaállványokon és az építkezések gödrein át az úthibákig. Akkor már tudtam, hogy minket egymásnak teremtettek. Még négyszer találkoztunk, mire végleg nálam maradhatott, és mindketten igen boldogok voltunk. Azóta is szeretetet, nyugalmat és békességet tanít nekem. Nem kell pörögni, idegeskedni. Azt mondja mindennap: ráérünk, gazdi, mindent megoldunk! Soha nem gondoltam volna, hogy mindezt pont egy kutya fogja megtanítani nekem – mutatott rá Írisz.Sáfrányné Kobli Írisz kutyásként azt is érzi, hogy az emberek másként reagálnak rá és a segítőjére. Ahogy mondja, két típusba sorolható emberekkel találkozik: az egyik csodálja és tiszteli a vakvezető kutyáját, és vele örülnek ennek, míg a másik azt gondolja, hogy a kutyának az a dolga, hogy mindent megoldjon.Mosonmagyaróváron jelenleg rengeteg a lámpa, utakat és járdákat építenek a városban. Dolly azonban mindenkit meghökkentő magabiztossággal vezeti gazdáját az úton, és nem állíthat elé akadályt semmi. (Forrás:Femina)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 + négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 7. szombat, Tódor, Rómeó napja van.
Az év 06. hete és 38. napja.
Holnap Aranka napja lesz.

1643. I. Rákóczi György azt írta Esterházy Miklósnak: "Hazánkat és nemzetünket bizony szeretjük. Ha szabadságunkért fáradnunk kelletik, mi azt kívánjuk, hogy annak minden statusok egyaránt érezhessék hasznát."


1850. Lenkey János honvédtábornok halála Aradon. Síremlékén, mely szürke márványból való obeliszk, ily felirat: "Lenkey N. János honvéd-tábornok, szül. 1807. szept. 7-én Egerben. Meghalt az aradi vár börtönében 1850. február 7-én. Béke hamvaira."


Héra Zoltán: Ó-kalendárium költőknek

"... A Vízöntő havában minden a képzelet,
a végletes és végtelen: a lenni képes képtelen.
Hárfás Dávid és papírtrombitás Harlekin,
dionüzoszi öröm és prométheuszi kin
ilyenkor egyformán megkeresnek.
Fogadd pompával őket.

Időjárás

2026-02-07, 17:55
Overcast
WNW
Előjelzés
7°C
1.8 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1001 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 1.8 m/s WNW
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /25% / Rain
Napfelkelte: 07:01
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com