A Braille-írás atyja 160 éve hunyt el

Párizs közeli kis faluban, Coupvrayban született 1809. január 4-én – ez a dátum ma a Braille-írás világnapja. Alig volt hároméves, amikor apja bőrdíszműves műhelyében játszva ő is megpróbált egy bőrdarabot az árral átlyukasztani, de a szerszám megcsúszott, és a szemébe szaladt. Sebe elfertőződött, ez átterjedt másik szemére is, így ötéves korára teljesen megvakult. Szülei a kor szokásaitól eltérően ragaszkodtak hozzá, hogy ugyanolyan iskolába járhasson, mint látó testvérei. A fiú éles esze és memóriája feltűnt a plébánosnak, aki továbbtanulásra biztatta, így került Párizsba, a világ első, vak gyerekek részére indított iskolájába.

Az intézményben jobbára szóbeli oktatás folyt, írni nem is tanítottak, de már használtak tankönyveket. Ezek előzőleg vízbe áztatott puha papírra nagyméretű, dombornyomásos betűkkel készültek, és nehezen lehetett őket tapintással olvasni. A Valentin Haüy által kifejlesztett rendszer mégis hatalmas áttörésnek számított, hiszen felismerte az érintés adta lehetőségeket az olvasásban, megalkotója azonban rendszerét a látó szemszögéből építette fel.

Braille tizenöt évesen már segédtanár volt, az iskola elvégzése után pedig az intézmény első vak tanára lett. Élete végéig oktatott történelmet, geometriát és algebrát, sőt – lévén remek hallása – kiváló csellista és orgonista is volt. Már húszas éveiben jelentkeztek nála a tuberkulózis tünetei, az a betegség végzett vele két nappal 43. születésnapja után, 1852. január 6-án. Hamvai 1952 óta a párizsi Pantheonban nyugszanak.

Braille-t leginkább az foglalkoztatta, hogyan teremthetne hidat a látók és nem látók világa között. „A szélesebb értelemben vett kommunikáció a tudáshoz való hozzáférést jelenti… Nincs szükségünk szánalomra és arra sem kell bennünket emlékeztetni, hogy kiszolgáltatottak vagyunk. Egyenlő partnernek kell minket tekinteni, és ezt egyedül kommunikáció útján érhetjük el” – írta.

1821-ben ismerkedett meg Charles Barbier de la Serre kapitány módszerével, aki a francia hadsereg számára fejlesztette ki az „éjszakai írást”. Ez papírba szúrt pontokat jelentett, amelyeket tapintással olvastak, így a csatatéren lehetővé tette a csendes és fény nélküli kommunikációt. A rendszer a katonák számára túl bonyolultnak bizonyult, a 12 éves Braille-t azonban elbűvölte. Fáradhatatlanul tökéletesítette azt, és végül kiforrott írásrendszert alkotott. Eredményeit 1829-ben tette közzé, a végleges változat 1837-ben született meg.

A Braille-írás ábécéjének betűi hat kiemelkedő pont mintázataiból állnak, és egyetlen érintéssel felismerhetők. A pontok egy álló, három pont magas és két pont széles téglalapban helyezkednek el, és attól függően, hogy a hat lehetséges pontból melyeket használjuk fel, kapunk egy betűt vagy más karaktert. A pontok számozása fentről lefelé történik, a baloldali soron kezdve. Minden nyelv saját Braille-írással rendelkezik, hogy kielégítse a az adott nyelv igényeit; külön Braille-írás van a magyar nyelvhez is. A Braille-karakterek sokkal nagyobbak, mint a nyomtatott betűk, egy lapon átlagosan 25, 43 karakterből álló betű fér el. Az írásrendszer ma a vakok „hivatalos nyelve”, amelyet a vakok iskoláiban is használnak.