A digitalizáció megkönnyíti a vakok életét: a teológusnak tanuló Kovács Tamás mesélt

Kolozsváron szinte nap mint nap látni a vakok intézete környékén fehér bottal közlekedő személyeket. Van, aki segítséget ajánl, de akad, aki számba sem veszi őket. Nekik ezek a mindennapjaik, olyan mindennapok, amikről mi, látók általában nagyon keveset tudunk. Nem tudjuk, hogyan kezelik az érintőképernyős telefont, hogyan döntik el, mit vesznek fel reggel. Ezekről is faggattuk Kovács Tamást, aki jelenleg a Kolozsvári Protestáns Teológia diákja, és lelkésznek készül.
A székelyudvarhelyi Kovács Tamás vakon született, így szülei korán arra kényszerültek, hogy megismerjék, felkutassák a vak, látássérült gyerekek számára adódó lehetőségeket. Mivel Romániában nem létezik vakokat célzó speciális oktatás magyar nyelven, a gyerek ötéves korában átköltöztek Magyarországra. Tamás hat éven keresztül Budapesten járt iskolába, ahová édesanyja segítségével jutott el budakeszi otthonukból. Minden „osztály” tulajdonképpen két évet tartott, azaz hat év alatt három osztályt járt ki.
Megtanult írni, olvasni, elsajátította az alapokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy a későbbiekben kiváló tanuló lehessen.
Hat év után azért költöztek haza, mert annak az oktatási intézménynek az igazgatója, ahol tanult, úgy vélte, semmi szükség arra, hogy halmozottan sérült gyerekekkel együtt tanuljon, illetve megbírná az integrált oktatást, vagyis azt, hogy látókkal együtt haladjon a tananyaggal.
A család hazaköltözött Székelyudvarhelyre, ahol Tamás megismételte a harmadik osztályt, hogy behozza lemaradását román és angol nyelvből. A székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolába, majd a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumba minden egyes nap elkísérte az édesanyja is, végigült vele minden órát, segített neki átadni az anyagot.
Kovács Tamás kiemelte, akkoriban a tananyag még nem volt elérhető digitális formában, így édesanyjának kellett beírnia a szöveget a számítógépbe, hogy a fia tanulhasson.
A nehézségek ellenére a fiatal töretlenül haladt előre, elsőként jutott be a Kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol – mint mondja – már kissé könnyebb a helyzete, hisz ma már rengeteg könyv megkapható elektronikus formátumban,
így azokat át tudja alakítani az igényei szerint. Mint rámutatott, a tanulásban és a mindennapi életben is a Voice Over nevű, telefonon és számítógépen egyaránt elérhető képernyőolvasó alkalmazás könnyíti meg a dolgát. Az applikáció már gyárilag rajta van a készülékeken, így tulajdonképpen bárki számára elérhető, de interjúalanyunk elmondása szerint sajnos a drágább Apple-termékeken sokkal jobban működik, mint más eszközökön.
Érintőképernyős telefont használ, itt is a program segíti abban, hogy tudja, épp hova, mire kattint, illetve létezik Braille-képernyőbevitel is,
amit úgy kell elképzelni, hogy a képernyő szélein számok jelennek meg, és ezek kombinációjával tudnak a vakok és gyengénlátók írni. Természetesen ma már kiegészítő készülékek is léteznek, a technika fejlődése nagy segítséget jelent. Ennek kapcsán a teológia szakos diák megemlítette, épp tervezi, hogy beszerez egy színfelismerő készüléket: a kis, távirányítószerű kütyü közel száz színt képest beazonosítani úgy, hogy az ember az adott felületre teszi. Első hallásra banálisnak tűnhet, de – mint Kovács Tamás elmagyarázta – neki például bevásárolni segít az anyukája, de a mindennapokban, amikor reggel felöltözik, csak azt tudja, hogy melyik polcon vannak a pólói, melyiken a nadrágjai vagy épp a pulóverei, de azt nem, hogy milyen színű darabokat vesz fel aznap.
A fiatal azt is elmesélte,
nagyon sokat segít neki az internet, onnan informálódik, hogy milyen újdonságok, újítások jelennek meg a nagyvilágban, amelyek a vakok és gyengénlátók életét megkönnyítik.
Hozzátette, hogy ő személy szerint nagyon szereti és követi a technikai, technológiai újításokat, a telefonját is szívesen „nyomkodja”.
Míg a könyvek, az internet világában jól elboldogul egyedül, illetve a kollégiumban, ahol lakik, szintén képes az önállóságra, Kovács Tamása a zárt világon kívül segítségre szorul. Hiszen például fehér bottal nem tud jól közlekedni egyedül, csak az alaptechnikákat ismeri, mivel épp akkor költöztek haza Magyarországról, amikor ebben elmélyülhetett volna. Szerencséjére édesanyja is Kolozsváron tartózkodik, egyetemre jár, így ő segíti a bevásárlásban, ügyintézésben.
A fiatalember amúgy azt tervezi, hogy visszatér Magyarországra, ahol a budapesti rehabilitációs központban behozza a lemaradását, úgy véli, ott néhány hónap alatt megtanulna önállóan közlekedni.
Ilyen központ Erdélyben egyáltalán nincs, még Bukarest lehetne opció számára román nyelven, de mivel Magyarországon már megfordult, vannak kapcsolatai, így inkább oda térne vissza.
A jövő kapcsán szakmai szempontból nagyon optimista a teológus. Elmondta, már a felvételi nyomán beszélgetett Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, aki leszögezte, hogy például az Udvarhelyen létesülő, vakokra specializálódott iskolában biztosan lesz helye vallástanárként, de az elmúlt években a tanárai többször leszögezték, hogy egy gyülekezetben másodlelkészként is megállná a helyét.

Forrás: Krónika