Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Ács Enik* - Kornél és Elvira
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A digitalizáció megkönnyíti a vakok életét: a teológusnak tanuló Kovács Tamás mesélt

- 2024. november 14. 8:56 - 763 megtekintés

A digitalizáció megkönnyíti a vakok életét: a teológusnak tanuló Kovács Tamás mesélt mindennapi kihívásairól

Kolozsváron szinte nap mint nap látni a vakok intézete környékén fehér bottal közlekedő személyeket. Van, aki segítséget ajánl, de akad, aki számba sem veszi őket. Nekik ezek a mindennapjaik, olyan mindennapok, amikről mi, látók általában nagyon keveset tudunk. Nem tudjuk, hogyan kezelik az érintőképernyős telefont, hogyan döntik el, mit vesznek fel reggel. Ezekről is faggattuk Kovács Tamást, aki jelenleg a Kolozsvári Protestáns Teológia diákja, és lelkésznek készül.
A székelyudvarhelyi Kovács Tamás vakon született, így szülei korán arra kényszerültek, hogy megismerjék, felkutassák a vak, látássérült gyerekek számára adódó lehetőségeket. Mivel Romániában nem létezik vakokat célzó speciális oktatás magyar nyelven, a gyerek ötéves korában átköltöztek Magyarországra. Tamás hat éven keresztül Budapesten járt iskolába, ahová édesanyja segítségével jutott el budakeszi otthonukból. Minden „osztály” tulajdonképpen két évet tartott, azaz hat év alatt három osztályt járt ki.
Megtanult írni, olvasni, elsajátította az alapokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy a későbbiekben kiváló tanuló lehessen.
Hat év után azért költöztek haza, mert annak az oktatási intézménynek az igazgatója, ahol tanult, úgy vélte, semmi szükség arra, hogy halmozottan sérült gyerekekkel együtt tanuljon, illetve megbírná az integrált oktatást, vagyis azt, hogy látókkal együtt haladjon a tananyaggal.
A család hazaköltözött Székelyudvarhelyre, ahol Tamás megismételte a harmadik osztályt, hogy behozza lemaradását román és angol nyelvből. A székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolába, majd a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumba minden egyes nap elkísérte az édesanyja is, végigült vele minden órát, segített neki átadni az anyagot.
Kovács Tamás kiemelte, akkoriban a tananyag még nem volt elérhető digitális formában, így édesanyjának kellett beírnia a szöveget a számítógépbe, hogy a fia tanulhasson.
A nehézségek ellenére a fiatal töretlenül haladt előre, elsőként jutott be a Kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol – mint mondja – már kissé könnyebb a helyzete, hisz ma már rengeteg könyv megkapható elektronikus formátumban,
így azokat át tudja alakítani az igényei szerint. Mint rámutatott, a tanulásban és a mindennapi életben is a Voice Over nevű, telefonon és számítógépen egyaránt elérhető képernyőolvasó alkalmazás könnyíti meg a dolgát. Az applikáció már gyárilag rajta van a készülékeken, így tulajdonképpen bárki számára elérhető, de interjúalanyunk elmondása szerint sajnos a drágább Apple-termékeken sokkal jobban működik, mint más eszközökön.
Érintőképernyős telefont használ, itt is a program segíti abban, hogy tudja, épp hova, mire kattint, illetve létezik Braille-képernyőbevitel is,
amit úgy kell elképzelni, hogy a képernyő szélein számok jelennek meg, és ezek kombinációjával tudnak a vakok és gyengénlátók írni. Természetesen ma már kiegészítő készülékek is léteznek, a technika fejlődése nagy segítséget jelent. Ennek kapcsán a teológia szakos diák megemlítette, épp tervezi, hogy beszerez egy színfelismerő készüléket: a kis, távirányítószerű kütyü közel száz színt képest beazonosítani úgy, hogy az ember az adott felületre teszi. Első hallásra banálisnak tűnhet, de – mint Kovács Tamás elmagyarázta – neki például bevásárolni segít az anyukája, de a mindennapokban, amikor reggel felöltözik, csak azt tudja, hogy melyik polcon vannak a pólói, melyiken a nadrágjai vagy épp a pulóverei, de azt nem, hogy milyen színű darabokat vesz fel aznap.
A fiatal azt is elmesélte,
nagyon sokat segít neki az internet, onnan informálódik, hogy milyen újdonságok, újítások jelennek meg a nagyvilágban, amelyek a vakok és gyengénlátók életét megkönnyítik.
Hozzátette, hogy ő személy szerint nagyon szereti és követi a technikai, technológiai újításokat, a telefonját is szívesen „nyomkodja”.
Míg a könyvek, az internet világában jól elboldogul egyedül, illetve a kollégiumban, ahol lakik, szintén képes az önállóságra, Kovács Tamása a zárt világon kívül segítségre szorul. Hiszen például fehér bottal nem tud jól közlekedni egyedül, csak az alaptechnikákat ismeri, mivel épp akkor költöztek haza Magyarországról, amikor ebben elmélyülhetett volna. Szerencséjére édesanyja is Kolozsváron tartózkodik, egyetemre jár, így ő segíti a bevásárlásban, ügyintézésben.
A fiatalember amúgy azt tervezi, hogy visszatér Magyarországra, ahol a budapesti rehabilitációs központban behozza a lemaradását, úgy véli, ott néhány hónap alatt megtanulna önállóan közlekedni.
Ilyen központ Erdélyben egyáltalán nincs, még Bukarest lehetne opció számára román nyelven, de mivel Magyarországon már megfordult, vannak kapcsolatai, így inkább oda térne vissza.
A jövő kapcsán szakmai szempontból nagyon optimista a teológus. Elmondta, már a felvételi nyomán beszélgetett Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, aki leszögezte, hogy például az Udvarhelyen létesülő, vakokra specializálódott iskolában biztosan lesz helye vallástanárként, de az elmúlt években a tanárai többször leszögezték, hogy egy gyülekezetben másodlelkészként is megállná a helyét.

 

Forrás: Krónika



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. május 20. szerda, Bernát, Felícia napja van.
Az év 21. hete és 140. napja.
Holnap Konstantin napja lesz.

1795. Budavár alatt a mezőn, mely később "Vérmező" nevet nyert az ún. "magyar jakobinusok" kivégeztettek. A tetemeket a Városmajor mögött az "Ecce homo" réten temették el.


1964. Élelmiszert és egyéb cikkeket árusító automaták kezdik meg működésüket Budapesten.


Ábrányi Emil / 1851.jan.1. - 1920. máj.2o. /

Magyar nyelv

Hatalmas szép nyelv,
Magyarnak nyelve!
Maradj örökké
Nagy és virágzó!
Kísérjen áldás,
Amíg világ áll!
S legyen megáldott
Az is, ki téged
Ajkára vesz majd:
Elsőt rebegve,
Végsőt sóhajtva!

Időjárás

2026-05-20, 20:17
Clear sky
NW
Clear sky
23°C
3.5 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 3.5 m/s NW
Széllökések: 9.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.05.29 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.30 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.05.31 17:00 - Művészet, Spiritualitás, Reiki - Sztárvendég: Laár András - Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, énekes, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap
    Program részletei (Kattintson a megnyitáshoz)
    17:00
    Érkezés, kapunyitás, az érdeklődők fogadása.
    18:00
    Laár András és Varga Szilárd Beszélgetés művészetről, spiritualitásról és a Reikiről.
    18:50
    Mantra-praxis Zenés szertartás és közös rezgés Laár Andrással.
    19:30
    Energia kör Csoportos kezelés Reikivel.
    Kötetlen beszélgetés 21:00 óráig Részletek itt olvashatóak!
  • 2026.06.03 17:00 - Áramszünet (érzékenyítő program) - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.06.13 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com