„A fény túlsó oldalán” – Érzékenyítő kiállítás a 20 éves LÁRKE tiszteletére
Vidám, színes, kézzel készített és számítógépen szerkesztett plakátjaikon adták hírül, hogy 20 éves a Látássérültek Regionális Közhasznú Szervezete.
Fehér Bot Napja Székesfehérváron 2024.
Az ünnepi eseményen a város közössége nevében Lehrner Zsolt alpolgármester adta át a polgármesteri elismerő emléklapot a jubiláló szervezet vezetőjének.
Krutzler Gergő látássérült tangóharmonikás játéka a Fő utca minden irányából hívogatta szerda délután a fehérváriakat a Márványcsarnok vitringalériájához, ahol „Érzékenyítés” címmel nyílt kiállítás A fehér bot napja alkalmából. A Felsővárosi Általános Iskola 6/a, 6/b, 7/a és 7/b osztályos diákjai Pázmándi Éva tanárnő vezetésével arra vállalkoztak, hogy a világnaphoz és a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE) tevékenységéhez kapcsolódva felhívják a figyelmet a látássérült emberek helyzetére, valamint arra, hogy a mindennapokban milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. A gyerekek rajzain megjelennek azok az eszközök, négylábú társak, amelyek segítik a látássérülteket a mindennapokban, illetve készültek ünnepi, születésnapi plakátok is.
A születésnapos egyesületet a város nevében Lehrner Zsolt köszöntötte a polgármesteri elismerő emléklappal, majd megnyitotta a kiállítást. „A fény túlsó oldalán” élőket összefogó fehérvári szervezet a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete húsz éve segíti a sorstársakat. Mindenkori tagsága a rendezvényekkel, programokkal azon dolgoznak, hogy erősítsék egymással és a „fény ezen oldalán” lévőkkel kapcsolataikat. Mint ahogy ez a tárlat is jól mutatja, ennek remek alapot adhat a civil szervezetek közötti együttműködés, az alkotás, a művészet, az irodalom, az oktatás, Ez a tárlat, a látássérültek nemzetközi napja, A fehér bot napja alkalmából nyílt, és jó példája annak a kohéziónak, amely a város közösségét jellemzi” – hangsúlyozta az alpolgármester.
Németh Éva, a LÁRKE elnöke köszönetet mondott a Felsővárosi iskola pedagógusainak, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében fontosnak érzik a gyerekeket szemléletformálását, érzékenyítését, hiszen így érhető el az elfogadó társadalom. Örömét fejezte ki, hogy a gyerekek leültek, rajzoltak ebben a témában, beszélgettek arról, milyen lehet a fény túl oldalán élni. Így valószínű, ha találkoznak egy látássérült emberrel vagy vakvezető kutyával, akkor ők nem fognak mellette úgy elmenni az utcán, hogy nem tudják, hogyan kezeljék a helyzetet. Az egyesület elnöke hozzátette októberben elindult egy új projekt, Egyenlő jogú hozzáférés a kultúrához címmel, amelynek keretében szeretnék a látássérült emberek számára élvezhetővé, érzékelhetővé tenni a kulturális örökséget. Ebben segítségükre van Seres Edit audionarrátor, aki láthatóvá teszi a sorstársak számára láthatatlant. „A továbbiakban is szeretnénk a társadalmi integrációra, a társadalmi felelősségvállalásra fektetni a hangsúlyt. Értékteremtéssel, érdekképviselettel közelebb hozni látótársainkhoz a mi látássérült életviteli sajátosságaikat, és megismertetni velük, hogy mi is sok mindent meg tudunk csinálni, csak speciális eszközökkel, mi is sok mindent tudunk csinálni, sportolni, kirándulni, hangoskönyvet hallgatni, csak kicsit másként.”
A „Bemutatkozunk” tárlat megnyitójára érkezőket Barna Éva, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke köszöntötte. Mint elmondta, a két civil szervezet együttműködése nem újkeletű, hiszen a korábbi években is számos közös programot valósítottak meg. A kiállításmegnyitó keretében ma ennek az együttműködésnek a folytatásáról írtak alá megállapodást az egyesületek elnökei.
A Felsővárosi Általános Iskola igazgatója, Földi Zoltán köszönetet mondott, hogy lehetőséget kaptak diákjaik tehetségük megmutatására. A téma iránti fogékonyság, érzékenység megalapozásáért, az alkotások kivitelezéséért Pázmándi Éva kollégát illeti a dicséret – tette hozzá az igazgató.
Forrás: Székesfehérvár Városportál
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?