Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Roxette - It must have been love
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A fogyatékossággal élő utasok is igénybe vehetik a kedvezményes vármegye- és országbérletet

- 2023. június 26. 6:55 - 1015 megtekintés

A vármegye bérlettel  az adott vármegye települései között, míg az országbérlettel az ország egész területén utazhatunk.

Autóbusszal  az országos (azaz távolsági), a regionális (vagyis környéki), valamint az elővárosi járatokon utazhatunk ezekkel a bérletekkel. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a főváros közigazgatási határán belül a MÁV, illetve HÉV járatain csak az utolsó állomástól használhatjuk az ország- illetve a vármegyebérletet, az elővárosi és az aglomerációs autóbuszok esetén pedig kizárólag a Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszokon, kivéve Zalaegerszeget, ahol július 1-jétől a helyi közlekedésben is használhatók a vármegye, illetve országbérletek.

Vasúton csak a 2-es kocsiosztályt használhatjuk ezekkel a bérletekkel. Július 1-jétől az InterCity vonatok, valamint a nem IC minőségű kocsikból álló, de helyjegy köteles vonatok, vonatrészek 2. kocsiosztályát már országbérlettel is használhatjuk, amennyiben rendelkezünk előzetesen megváltott helyjeggyel. A vármegyebérletekkel továbbra sem utazhatunk a helyjegy köteles vonatokon, vonatrészeken, így az InterCity vonatokon sem.

Kedvezményes ország- illetve vármegyebérletek

A vármegye és országbérletet kedvezményesen vásárolhatják meg azok az utasok, akik valamilyen jogcímen egyébként is jogosultak  utazási kedvezményre.

Kedvezményesen, azaz bruttó 945 forintért vásárolhat vármegyebérletet, illetve bruttó 1890 forintért országbérletet – mások mellett – aki

-tartós betegsége, vagy fogyatékossága miatt saját maga, vagy utána szülője magasabb összegű családi pótlékban részesül,

-fogyatékossági támogatásra jogosult,

-a vakok személyi járadékában részesülő, vagy a MVGYOSZ arcképes igazolványával rendelkező vak személy,

illetve a SINOSZ arcképes igazolványával rendelkező hallássérült személy.

A kedvezményes bérletet a fogyatékosság tényét igazoló okmány (a Magyar Államkincstár által kiállított hatósági bizonyítvány, fogyatékosság, vagy tartós betegség címén folyósított családi pótlék esetében a kifizető igazolása, illetve a SINOSZ, MVGYOSZ arcképes igazolványa) alapján lehet megvásárolni. A bérlet az utazás során csak az arra jogosult személy személy azonosítására alkalmas okmányával együtt érvényes.

Kísérők kedvezménye

A fent felsorolt kedvezményre jogosult utasokkal együtt utazó  kísérők 90 %-os kedvezményre jogosultak. A kísérők ugyanakkor kizárólag kedvezményes menetjegyet vásárolhatnak,  kedvezményes bérletet nem.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ kilenc = 18

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 27. péntek, Edina napja van.
Az év 09. hete és 58. napja.
Holnap Ákos, Bátor napja lesz.

1849. A kápolnai csata második napja.


1874. Gróf Lázár Kálmán magyar tudományos akadémia levelező tagjának halála Erzsébetvároson.


Devecseri Gábor
/ 1917.febr.27. - 1971.júl.31./

Az egyes emberek dala együtt

Megszületünk hirtelen,
egyikünk se kérte.
Kérve kérünk, szép jelen:
meg ne büntess érte.

Kértünk, kurta pillanat,
ne vess tűzre, lángra,
szép olajfa-lomb alatt
várhassunk halálra.

Hadd teljék az életünk
-mint lehet- szeliden,
gyolcsban zengjük énekünk,
nem csalános ingben.

Időjárás

2026-02-27, 23:24
Clear sky
WNW
Clear sky
5°C
1.2 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 1.2 m/s WNW
Széllökések: 5.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:27
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

  • 2026.02.28 18:00 - Az éjszaka tapintása - a Vakrepülés Színtársulat rendezvénye
  • 2026.03.07 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.04.04 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.05.09 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt
  • 2026.06.06 17:00 - Magán rendezvény - Színházterem foglalt

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com