Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Babyshambles - delivery
56
hallgató

A Főtaxi Zrt a megváltozott munkaképességű embereket segíti

- 2015. március 25. 15:35 - 1949 megtekintés

A Főtaxi Zrt. nemrég egy vadonatúj diszpécserközpontot adott át Kerepesi úti székházában, melynek célja, hogy a folyamatos modernizáción túl segítsen a megváltozott munkaképességű embereknek, valamint a kismamáknak is legyen lehetősége visszatérni a munka világába.

A 102 éves múltra visszatekintő Főtaxi Zrt. nemcsak a legidősebb, ebből adódóan a legnagyobb tapasztalattal bíró taxi vállalat Magyarországon, hanem az egyik legmodernebb és a dolgozók érdekeit legjobban a szem előtt tartó társaság is. A Főtaxi Zrt. több mint 900 autóval áll az utazók rendelkezésére Budapesten és az agglomerációban az év minden napján. Az utasok elégedettsége mellett a vállalat fontosnak tartja, hogy a folyamatos modernizáción túl segítsen a megváltozott munkaképességű embereknek, valamint a kismamáknak is legyen lehetősége visszatérni a munka világába. Ezért nemrég közel 50 millió forintos beruházást végeztek és vadonatúj diszpécserközpontot adtak át a Kerepesi úti székházban. A beruházás részleteiről s ennek köszönhetően a jövőbeli lehetőségekről, Szunomár Tiborral a Főtaxi Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.   – Miképp segíti a nemrég átadott diszpécserközpont a megváltozott munkaképességű embereket? – Mint a legrégebbi hazai taxi társaság, azt hiszem, méltán elmondhatjuk, hogy nemcsak az utasok, hanem munkavállalóink igényeire is igyekszünk minél jobban figyelembe venni. Ezért az új és modern központot már úgy alakítottuk ki, hogy három munkaállomás is lehetőséget biztosít ( a műszakok időbeli eltérésének köszönhetően) összesen kilenc mozgáskorlátozott dolgozó számára a kényelmes és folyamatos napi tevékenység elvégzésére. A munkalehetőség megteremtése mellett természetesen figyeltünk arra is, hogy az épületet teljes mértékben akadály mentesítsük.   – Úgy tudom, hogy a Főtaxi a kerekesszékes utasokra is külön figyelmet fordít. – Nem is olyan rég együttműködési megállapodást kötöttünk az Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével és tagszervezeteikkel. Ennek keretében szolgáltatásunk kiterjed a kerekesszékes utasok szállítására is, hiszen gépkocsijainkkal ezt a tevékenységet is kényelmesen tudjuk biztosítani.  Amennyiben speciális igény merül fel, előre jelzik, mi pedig teljesítjük.   – Manapság nem könnyű gyermekvállalás után újra munkába állni, pedig nagyon sok kismama rákényszerül erre a lépésre. Miképp tudnak számukra segítséget nyújtani? – Nagyon fontosnak tartjuk a munkavállalói elégedettséget. A folyamatos fejlesztéseken túl segítjük a munkába visszatérő kismamákat is. Az új diszpécserközpont átadásával egy időben bevezettük, a „Távoli asztal funkció”-t, ami lehetővé teszi a gyesen lévők, csúcsidőben, otthonról történő részmunkaidős foglalkoztatását.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 5 = három

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com