A franciáktól jött, ma már hungarikum

A KARÁCSONYFÁRA AGGATOTT NÉPSZERŰ ÉDESSÉGET ELEINTE KI-KI MAGA KÉSZÍTETTE A KONYHÁJÁBAN

Magyarországon túl sehol a világon nemigen díszítik szaloncukorral a karácsonyfát. Pedig a hungarikumnak számító karácsonyi édesség még csak nem is magyar eredetű. A csokis vagy kakaós bevonatú, belül többféle ízt rejtő szaloncukor ősének számító fondant francia cukrászmesterek jóvoltából már a 14. században létezett. A magyarokkal a német honból idetelepült édességkészítők ismertették meg a fondant-készítés tudományát.
Noha a 19. század első felében már állítottak karácsonykor feldíszített fát, eleinte csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak ezt az ünnepi ékességet. Podmaniczky Frigyes báró ugyan azt írja emlékirataiban, hogy családjáé az elsőség, a karácsonyfaállítás Magyarországon már 1825 óta létező hagyomány. Az elsőség viszont máig kérdéses. Az első óvodaalapítóként ismert, szintén főnemesi családból származó Brunszvik Terézről is mondják, hogy ő díszített hazánkban elsőként karácsonyfát. Mindenesetre az tudható, hogy az ünnepen állított fenyőfákra csak a 19. század második felétől kerültek föl csillogó sztaniolba burkolt cukorkák. Akkor viszont már egy csapásra a hazai cukrászipar leginkább keresett karácsonyi idénytermékévé lett a „szaloncukor”.
Azokban az időkben még kisüzemi körülmények között, szabad tűzön, lábosokban főzték a fondant-cukrot. Miután kihűlt, ízesítettek, majd pedig formába öntötték, és becsomagolták. A fondant-készítést a 19. század végén a híres-nevezetes Stühmer csokoládégyár és a Gerbeaud cukrászda gépesítette. Egyik-másik kisebb műhelyben azonban még a második világháború után is kézzel rojtozták a szaloncukor papírjának két végét.

(megjelent: NatGeo, 2020. december)