A garamszentbenedeki úrkoporsó

Az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött középkori műkincsek közül az egyik legismertebb a XV. század utolsó harmadból származó, kerekeken gördíthető szentsír, melyet a garamszentbenedeki, egykori bencés apátság templomából Simor János érsek szállíttatott 1870 körül Esztergomba.

1965-ig a Bazilikában őrizték. A nagyheti szertartások tartozéka a középkortól egészen a XX. század közepéig tette szemléletessé az egyházi év legfontosabb ünnepét. A középkori és az újkori használat módjáról csak feltételezéseink lehetnek, de annyit bizonyosan állíthatunk, hogy évszázadokon át különös megbecsüléssel vették körül az úrkoporsót. Bár a múzeumi elhelyezéssel a csodálatos faragvány kikerült a szakrális szolgálatból, mégis nagy tisztelettel tekintünk rá mind a mai napig. Fotókon, képeslapokon gyakorta osztjuk meg egymással a róla készült felvételeket, elsősorban húsvéti üdvözletként.

A szabályos téglatest formájú sírládát négy kerék hordozza. Hosszanti oldalára három-három katona domborműves, fából készült tábláját erősítették. A katonák viselete részben törökös, részben a Mátyás király híres seregéből ismert katonai viselet, a készítés korából. Jézus sírjának őrzői közül néhányan alszanak, míg mások riadtan fölfelé tekintenek. A sír hátulsó lapján az üres sírhoz közeledő asszonyokat látjuk, amint az angyalnak a feltámadásról szóló híradását hallgatják. Az elülső oldalon, lent maga a feltámadott Krisztus is megmutatja magát, amint alászáll a pokol tornácára, hogy kivezesse az első emberpárt és Keresztelő Szent Jánost a halál sötét birodalmából az üdvösségre. A jelképes koporsóra egy áttört szerkezetű, gótikus felépítményt ácsoltak, amelynek formája az egyterű kápolnákat idézi meg. Átlátást nyújtó oldalfalai olyanok, mint a mérműves ablaknyílások a középkorban. Szamárhátíves, csúcsíves záródásuk, a leveles, virágos díszítmények, a fiatornyocskák szép keretbe foglalják a körben álló tizenkét apostolszobrot. Az apostolok némelyike jól felismerhető kezében tartott jelképéről, míg mások kilétét csak találgathatjuk. A kápolnatérre sátortető borul, melynek díszítése ugyancsak a gótika gazdag formavilágába kalauzolja el a szemlélőt. Az elülső oldalon a sírláda párkányához széles, kiugró konzolt erősítettek. Fölötte, a szobrok közötti nyíláson át helyezhették be azt a halott (csukott szemű) Jézust ábrázoló korpuszt, amely ma is eredeti helyén, a garamszentbenedeki templomban található. Érdekessége, hogy a karjait csapok segítségével le tudták hajtani, miután levették a keresztről, hogy az úrkoporsóba helyezzék. A korpusz mintegy százötven éve Garamszent-benedeken, az úrkoporsó XIX. századi egyszerűsített másolatában fekszik, letakarva. Ugyanezen az előol-dalon, a tető szintjén egy hosszúkás szoborfülkét is elhelyeztek, mely már az úrkoporsó Esztergomba érkezésétől kezdve üresen áll.

Művészettörténészek, történészek, restaurátorok újra és újra megvizsgálták a tárgyat és a korabeli írott forrásokat, hogy egy-egy adalékkal gazdagítsák az úrkoporsóval kapcsolatos ismereteinket. A 325 centiméter magas és 226 cm széles, 100 centiméter mély sírépítmény a jelenlegi formájában megőrizte az eredeti, 1480-1490 táján faragott műalkotás emlékét, de sok részletében a későbbi beavatkozások nyomát is felismerhetjük rajta. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a XV. században minden bizonnyal másképpen használhatták, mint a barokk korban vagy még később. Időközben egyrészt változott a szertartásrend, másrészt számolni kell az egyedi, helyi szokások alakulásával is.
Ha restaurátorokat kérdezünk, ők a legutóbbi – az 1970-es években – végrehajtott alapos vizsgálatok és műtárgyvédelmi beavatkozások alapján adhatnak tájékoztatást az úrkoporsó eredetiségéről. Az 1872-ben Bécsben elvégzett első állagmegóvás sok kiegészítést, átfaragást, átfestést jelentett, sőt, ekkor két új szobor is került az apostolok sorába. A XX. században legalább három alkalommal, több-kevesebb szakértelemmel nyúltak hozzá az úrkoporsóhoz, abból célból, hogy az újkori kiegészítésektől megszabadítsák. Lassan időszerű lenne a mai technikai lehetőségek igénybevételével megvizsgálni a faanyagot, a festékeket, az aranyozást. Így talán közelebb juthatnánk egyes részek kormeghatározásához, és elkerülhetnénk a funkcióra vonatkozó, bizonytalan alapokon nyugvó nézeteknek a köztudatban való meggyökeresedését.
A történészek a keletkezés körülményeit vizsgálhatják. 1483 körül Mátyás király ajándékaként érkezett a garamszentbenedeki kolostorba egy szentföldi eredetű Szent Vér-ereklye, melynek tisztelete népszerű zarándokhellyé tette Garamszentbenedeket. A nagyheti szertartások liturgiáját helyben fennmaradt források hiányában, másodlagos szertartásleírások alapján igyekeznek bemutatni a szakértők. A késő középkorban nem beszélhetünk egységes nagypénteki, nagyszombati liturgiáról, de a szent kereszt előtti hódolat, a kereszt (korpusz), esetleg a szentostya eltemetése, elrejtése mindenütt gyakorlat volt. Ahogy a szentsír látogatása, őrzése, majd a feltámadás ünneplése is, az üres sírral, körmenettel, esetleg már az Oltáriszentség kihelyezésével. Az egyházi szertartás többnyire kiegészült drámai elemekkel. A misztériumjátékok helyi sajátosságai összefüggésben lehettek a mozdítható, nyilván díszletként is értelmezhető úrkoporsóval.
Művészettörténeti megközelítésben is virágkornak tekinthető Garamszentbenedeken az 1480-as évektől az 1510-es évekig terjedő időszak. Az esztergomi Keresztény Múzeumba és a Főszékesegyházi Kincstárba igen sok tárgy került ezekből az időkből: legalább öt szárnyas oltár darabjai, más önálló táblaképek és ötvöstárgyak, köztük egy jeles monstrancia.

Az úrkoporsó alapos megfigyelésével a használat fő hangsúlyaira következtethetünk. A tárgy monumentális megjelenése és a hatalmas aranyozott felületek különösen ünnepélyessé teszik a jelképes sírt. Bár minden bizonnyal már a nagypénteki szertartásban használatba vették, igazán tündöklő szerephez a feltámadás kapcsán jutott. Ekkor már ki-vehették belőle a korpuszt, a helyén talán lepleket hagytak. Az eseményeket a sírláda oldalán egészen életszerű közelségben követhetjük nyomon. A halálból új életre kelt Jézus emberfeletti látványa a Szentírás leírásában sem olvasható pontosan, hiszen az a szemtanúk, a katonák számára is felfoghatatlan, gyorsan el is menekülnek a helyszínről. A kenetet hozó asszonyok megjelenése immár nem a megmagyarázhatatlantól való félelmet sugározza. A bájos, kisimult női arcok, a kezekből szinte kihulló balzsamos edények, az angyal szelídsége bensőségessé, megnyugtatóvá szelídíti az üzenetet: „Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.” (Lk 24,5-6) Az addig szomorúnak, visszafordíthatatlannak ítélt halál miatti gyász hirtelen örömteli életté válik. Az asszonyok ámulata szavakkal szinte leírhatatlan. Az átgondolt, teológiailag megalapozott koncepciónak megfelelően az úrkoporsó másik oldalán különös jelenet bontja ki a keresztény hitünk lényegét érintő gondolatmenetet, melyhez a Hitvallás szavait kell idéznünk: Jézus Krisztus „alászállt a poklokra, harmadnapon föltámadt a halottak közül”. Itt nyer lassanként értelmet a Fiúisten halála és feltámadása. Jézus szenvedett és meghalt emberként, hogy legyőzze a halált, a gonoszt (lásd Jézus lába alatt a torz fejet!), és kivezeti a halál birodalmából azokat a lelkeket, akiket igaznak tart. „Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de Lélek szerint életre kelt. Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik.” (1 Pt 3,18-19) Az ábrázolásokon általában a bűnbeesés két alakját, Ádámot és Évát, valamint Keresztelő Szent Jánost láthatjuk Jézus társaságában, aki immár Megváltóként, dicsőséges köpenyben, rendszerint keresztes zászlóval jelenik meg.
Az úrkoporsó elülső oldalán a konzol és a szoborfülke funkciója többféle feltételezést enged meg. Az közbenjáró fájdalmas Krisztus szobra, úrmutató, illetve a Szent Vér ereklyetartója kaphatott itt helyet. Hogy melyik korban melyik hol állhatott, abban sem foglalhatunk állást egyértelműen. A jövőbeli kutatások remélhetőleg tisztázni fogják a ma még megválaszolatlan kérdéseket.
Az úrkoporsóra tekintve, azt hittel, nyitott szívvel körbejárva, a feltámadás, a megváltás örömhíre kerül elmélkedésünk középpontjába. A sírládán megjelenített történetre való emlékezés, az Oltáriszentség jelenvalósága egészen konkréttá válik. Hiszen a nagyhéten és minden szentmisében újra felidézett eseményekre épül egész közösségünk, Egyházunk. Nézzünk csak rá az apostolokra, a kápolnára, vagyis az Isten dicsőítésére rendelt épületekre, a bennük szolgáló papságra és a hívekre! Mind hálát adhatunk, hogy együtt állunk a ragyogó, üres sír körül.

(Forrás: Új Ember, 2020. 04. 10)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .