Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Marót Viki és A Nova Kultúr Zenekar - Kövér A Nap
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai szépítették meg a kecskeméti Érzékelések kertjét

- 2021. május 19. 18:49 - 1802 megtekintés

Kecskeméten az Érzékelések kertjét – gondos gazdaként – gazolták, takarították szerda délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ötödikes diákjai.

Fotó:Bús Csaba

Az intézmény szomszédságában lévő kertet a Kecskeméti Szent László Lions Club álmodta és valósította meg. Az ültetések tavaly ősszel kezdődtek meg, illatos és fűszernövények sokasága díszíti ma már a hangulatos ligetet.

Az Érzékelések kertjét a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói fogadták örökbe. Ők vállalták a kert gondozását, rendben tartását. A tél folyamán madáretetőket készítettek, tavasszal énekes madár költőhelyekkel gazdagították a teret. A járvány miatt elrendelt digitális oktatás idején pedig a tavaszi kerti munkálatokat a Szent László Lions klub tagjai, az iskola dolgozói és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete önkéntesei végezték.

Most, hogy újra kinyithatott az iskola, átadták a kertet a gyerekeknek, és innentől a nyári szünet kivételével ők lesznek a gondos gazdák. Ez lehetőséget kínál arra, hogy a gyakorlatban is megtanulják a növények fajtáit, a róluk való gondoskodást, a környezet védelmét.

Az iskolában technika óra keretében járnak ki a diákok a kertbe. Szerdán a májusi esőktől megszaporodott gyomoktól tisztították meg a kertet, Dabasiné Marcsi tanárnő irányításával. Nagyon jó hangulatban telt a munka, külön engedéllyel egy helyett két tanórát töltöttek a kertben. Az eseményen részt vett a klub képviseletében Bohács József, aki Fáriné Boros Erika intézményvezetővel közösen figyelte a szorgos kezeket.

A városban egyedülálló, különleges érzékenyítő liget kialakításával a Szent László Lions Klub célja: a nemzetközi lions mozgalom fő irányvonalát követve, felhívni a város lakói, elsősorban a fiatalok figyelmét, nem látó embertársaink életének nehézségeire. A liget többféle érzékszerv által befogadható információk felfokozásával (hallás, szaglás, tapintás), érzékelhetővé teszi, hogy becsukott szemmel bárki átélhesse, egy vak ember hétköznapi életét.

A kert nyitott és többcélú. Egyrészt sérült embertársak pihenésére, aktív kikapcsolódására szolgál. Másrészt a környező intézményekben nevelkedő többféle korosztályú 4-14 éves gyerekek érzékenyítésére szánja klub, hisz a másság elfogadását, a segítőkészség-, a mások iránti empátia fejlesztését ebben a korban kell elkezdeni. Harmadrészt a lakókörnyezetben élő családok aktív pihenése is cél.

Az Érzékelések kertje teljes egészében június elejére készül el, addigra kihelyezik már az országban egyedülálló a KARTS Művészeti Alapítvány által készített hangadó fémszobrokat is.

A videó alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/FXmkZgAabYY

(Forrás: a Bács-Kiskun megyei hírportál)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 6 = tíz

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 10. szerda, Margit, Gréta napja van.
Az év 24. hete és 161. napja.
Holnap Barnabás, Pünkösd napja lesz.

1258. A pápa törvényhatóságot kíván gyakorolni IV. Béla felett. IV. Sándor intette a királyt, hogy atyja, II. Endre által a Szentföldön jártakor a jeruzsálemi János-vitézeknek ígért 1000 ezüstpénzt fizesse meg.


1879. Megnyitják a Brassó-Tömös közti vasútvonalat. Ezzel létrejön a közvetlen vasúti összeköttetés Budapest és Bukarest között.


Kaffka Margit / 1880.jún.10. - 1918. dec.1. /

Litánia

"...Hittel és emberséggel
Első te ,kit vállallak,
Kit szívvel, szóval vallak
És álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
Kiért tán ölni tudnék.
Te kedves-édes társam,
Miféle szerződés ez?
Micsoda isten írta?"

Időjárás

2026-06-10, 05:43
Overcast
NNW
Előjelzés
20°C
3.2 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 61%
Szél: 3.2 m/s NNW
Széllökések: 9.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /63% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com