A KézenFogva Alapítvány segít…
Munkához segítik a fogyatékos fiatalokat.
Foglalkoztatási csoportjuk 2017. évi kiemelt programja volt a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft által kiírt „Foglalkoztatás 2016” pályázatában való részvétel.
A program során köz-, vagy felsőoktatásban tanuló, vagy frissen végzett, fogyatékossággal élő fiatalokat kerestek fel- álláskeresésre, vagy munkára felkészítő programjaikkal a szervezet munkatársai.
A programban 30 fiatal vett részt, 8 oktatási intézményből. Közülük 7 főt elhelyeztek a nyílt munkaerő-piacon, többüknek ez az első munkahelyet jelentette 🙂
A résztvevők számára gyakorlatorientált munkára felkészítő képzéseket szerveztek, másokat munkapróbára hívtak különböző munkáltatói partnereikhez; diákklubokat tartottak, illetve az érdeklődő szülők számára tematikus szülőcsoport-sorozatot az elmúlt nyár folyamán.
A program „csúcseseménye” volt az októberben rendezett Speciális állásbörzéjük a Premier KultCafe-ban.
A projekt során tapasztalataikat az FSZK által szervezett ágazatközi találkozókon a társszervezetekkel is megoszthatták, illetve hasznosíthatják a fentihez hasonló, jelenleg futó Foglalkoztatás pályázat megvalósítása során is.
Ezeket is olvassa el:
Csak 88 kerekesszékes autóvásárlási pályázatát támogatta tavaly a kormány

Jótékonysági koncertek a budapesti Nádor teremben
Ismét sikeres évadot zárt a Richter Egészségváros

Az SHF emberek társadalmi befogadását segíti a TÁRS projekt új kiadványa
Pályázat - Ritka Szépségek Gyűjteménye 2010
Tízszeresére nőtt az adományozói kedv a koronavírus hatására
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C






Vélemény, hozzászólás?