A kormányzat szerint példaértékű a fogyatékosság kezelése hazánk
z Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint példaértékű a fogyatékosság magyarországi kezelése.
Nyitrai Imre az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azt mondta, hogy ezt nemcsak ő látja így, hanem a fogyatékossággal élő embereknek szolgáltatást nyújtók európai szövetsége, a European Association of Service Providers for Persons with Disabilities (EASPD) is, amely a múlt héten ülésezett Magyarországon.
Tájékoztatása szerint ez Európa legjelentősebb ilyen típusú szövetsége, amelynek több mint 12 ezer tagja van, és komoly lobbierővel bír Brüsszelben. Az EASPD a fogyatékossággal élő emberek szociális ellátását vizsgálta Magyarországon, például azt, hogy milyen lakással rendelkeznek, milyen az életminőségük vagy mennyi pénzt költenek. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a szövetség – amely eljött megtekinteni a szép eredményeket produkáló hazai újításokat – azt az álláspontot alakította ki, hogy a magyar rendszer bárhol megállná a helyét Európában.
Nyitrai Imre arról is beszélt, hogy 1998, az első Orbán-kormány óta tudatosan fejlesztik a fogyatékosságügyet. Ekkor kezdtek lakóotthonokat építeni, az államszocializmus gyakorlata ugyanis az volt, hogy nagy intézményekbe rejtették el a világ elől a fogyatékossággal élő embereket, nehogy rontsák a társadalmi képet. A második Orbán-kormány idején, 2011-ben hosszú távú stratégiát fogadtak el annak érdekében, hogy minél előbb önálló életvitelre kapjon lehetőséget az akkor még 11-12 ezer, tömegintézményben lakó fogyatékos ember.
Idén „soha nem látott mértékű”, csaknem 40 milliárd forintos fejlesztést indítanak a nagy intézmények kiváltására – emelte ki a helyettes államtitkár, hozzátéve: úgy véli, ősszel együttműködési megállapodást írnak alá az EASPD-vel.
Forrás a rehabportal.hu
Ezeket is olvassa el:
7 dolog, amit minden fogyatékos gyermeket nevelő szülőnek hallania kell
A MEOSZ rezsivédelmet kér a civil szervezeteknek és a fogyatékossággal élő embereket ellátó civil fe...
Könnyen érthető cikk a koronavírusról 38 – 2020. május 14.
Cél az akadálymentesség és az ügyfélélmény javítása – visszajelzéseket vár a Telekom
Örökre eltilthatják a doppingoló sportolót
Idén akár 17 ezer hallgató is kaphat diplomát a Debreceni Egyetemen
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
10°C






Vélemény, hozzászólás?