A kutya híd ember és ember között

Bár ezt kevesen tudják, nemcsak a vakoknak vagy gyengénlátóknak lehet segítőkutyájuk, hanem a mozgássérülteknek is. A kerekesszékesek által űzött kutyás sport, a paraagility Magyarországról indult világhódító útjára. A kutya és a sport a kapcsolatteremtésben is segíti a mozgássérülteket.

Ne az állapotodat figyeld, mert akkor romlani fog, kezdj el kutyázni, csináld azt, amit szeretsz; nekem ez bejött, annyira nem romlik az állapotom – ez Mányik Richárd filozófiája. Bár azt is rögtön hozzáteszi, hogy ő akkor is kutyás lenne, ha tizenhét éves korában, egy baleset következményeként nem került volna kerekesszékbe.

Csepelen jártak a Magyar Nemzet munkatársai, egy óriási ipartelep egyik csarnokában. A hatalmas teremben szétszórva ugróakadályokat, pallót, hintát helyeztek el, ezeken edzenek a kutyák a gazdáikkal. A városban több hasonló, kutyásoknak készült akadálypálya is található, ennek az a különlegessége, hogy mozgássérültek is használhatják. Mányik Richárddal azért itt találkoztak, mert ő is itt szokott edzeni. Nem túlzanak, ha azt állítják, hogy ő a magyar paraagility egyik úttörője.

Az agility világszerte népszerű kutyás akadályverseny, amelyben egy különböző akadályokból felépített pályát kell teljesítenie a kutya-felvezető párosnak, lehetőség szerint hiba nélkül, minél rövidebb idő alatt. Ez a sport abban az esetben sem egyszerű, ha képesek vagyunk futni a kutyánkkal, tekintve, hogy ők sokkal gyorsabbak, és a legtöbben reakcióidőben sem vagyunk képesek felvenni velük a versenyt. A paraagilitysek helyzete ennél is nehezebb. Kerekesszékben ülve egészen más perspektívából látják a pályát, mint az ép sportolók. Mivel nem tudnak folyamatosan a kutya előtt futni, előre kell küldeniük kedvenceiket, így azoknak több önálló döntést kell hozniuk. Nagyon fontos szerep jut a verbalitásnak, mivel kerekesszékben ülve nem tudnak testjelekkel kommunikálni.

A mozgássérültélet eleve áttolódik a verbális területre, így a kutyával való kommunikációban is nagyobb hangsúlyt kap, mint az ép agilityseknél– sorolja edzőjük, Herendy Veronika, aki nemcsak agilitysekkel, hanem parasportolókkal is foglalkozik. Richárd meséli, hogy egyszer egy bemutatón beültették az edzőjüket egy kerekesszékbe, hogy érezze, milyen nem futva megoldani a pályát. Valahogy ösztönösen ráérzett a mozgásra. Talán ezért szeretnek hozzá járni a mozgássérültek, mert figyelembe veszi a különleges igényeiket.

Richárd számára a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a távoli munkára kell megtanítania a kutyáját a pályán. A kerekesszékesek szorosan együtt élnek az állataikkal: együtt mennek vásárolni, moziba. Ezért különösen nehéz megértetni a kutyákkal, hogy most előre kell menniük, és egyedül kell megoldaniuk a feladatot. A kerekesszékben ülve nem lehet egyszerre tekerni, mutogatni, beszélni, figyelni a pályát és a kutya mozgását. Megterhelő sportág, de az ebek imádják. Mindenki a kutyája miatt megy először edzésre. Az agility nem csupán kikapcsolódás, ez a kapcsolatteremtés sportja, vagyis a segítőkutyával való mindennapi együttélésben is nagyon fontos szerepet tölt be.

Van, aki csak az edzések hangulata miatt jár el a csarnokba, Richárd viszont versenyezni is szeret. – Amiben úgy gondolom, hogy jó vagyok, az a versenynapi felkészítés. Hiába tud valamit jól az állat, ha a verseny előtt nem vagyunk összhangban. Volt olyan kutyám, amelyik leült háttal az első akadálynak, én meg mehettem be a pályára – meséli.

A paraagility Magyarországon született, és Richárdnak igen fontos szerep jutott az indulásnál. Kerekesszékes sportolóként az ép versenyzőkkel együtt kezdett edzeni, versenyekre járni. 2002-ben Gyulán rendezték az első agility-világversenyt, ahová parasportolókat is meghívtak. Azóta a mozgássérült sportolók évente versenyezhetnek a Para Agility World Cup nevű világkupáért.

Magyarországon az emberek nem tudják, hogy léteznek mozgássérült-segítő kutyák. – Németországban, egy rehabilitáció során láttam, hogy nemcsak a vakokat, hanem a mozgássérülteket is segíthetik kutyák. Hazajöttem, és elkezdtem utánajárni, itthon hol lehet ilyen kutyát találni. Kiderült, hogy nem is hallottak ilyenről a mozgássérültek szövetségében, és engem bíztak meg azzal, hogy utánanézzek – meséli Richárd. Neki lett először vizsgázott mozgássérült-segítő kutyája Magyarországon. Ez 2000-ben történt, de ma még mindig ott tart a társadalom, hogy a látássérültekhez társítja a kutyákat, az még nem alakult ki, hogy egy kerekesszékest is kutyával képzeljenek el. Sokszor maguk a kerekesszékesek sem tudják, hogy létezik őket segítő kutya, ezért nem is jelentkeznek, hogy szeretnének egyet. Az állat fizikai segítséget is nyújt a gazdájának, odaviszi neki a tárgyakat, lekapcsolja a villanyt, nyitja-csukja az ajtót, de a lelki támogatás ennél is fontosabb. – Ha tudom, hogy nem engem bámulnak, hanem a kutyámat, már sokkal bátrabban megyek ki az utcára – mondja Mali Era, aki kétéves kora óta mozgássérült. Gyerekkorában meglátott egy amerikai mozgássérült-segítő kutyát egy matricagyűjtő albumban, és akkor eldöntötte, hogy neki is lesz egy ilyen kutyája.

Hogy minél több mozgássérülthöz eljussanak ezek a segítőkutyák, szemléletformáló céllal megalapították néhány társukkal együtt a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületet, melyben sérült emberek képeznek kutyákat sérült emberek számára. – A kutyáinkat nemcsak kiképezzük, hanem miután átadtuk őket, megpróbáljuk aktivizálni a gazdáikat. A NEO azt is fontos feladatának tekinti, hogy a társadalmat is megismertesse a mozgássérültek életével. Úgynevezett érzékenyítő tréningeket szerveznek. Óvodákba, iskolákba látogatnak el a segítőkutyákkal. – Ha kutya nélkül megjelenek egy bevásárlóközpontban vagy az utcán, meg fognak bámulni, de nem mernek odajönni hozzám. Akkor el vagyok szigetelve. Ha egy ép kísérővel megyek, akkor mi ketten vagyunk elszigetelve. Ha kutyával megyek, még jobban megbámulnak, de akkor a kutyát nézik, és odajönnek. A kutyával akarnak megismerkedni, és beszélgetni kezdünk. A kutya hidat tud képezni ember és ember között. Ez történik akkor is, amikor elmegyünk a gyerekek közé. A kutyák jelenlétében egész más beszélgetni egy régi sérülésről vagy a hétköznapi dolgainkról – meséli Richárd. Era gyorsan hozzáteszi, hogy ez a módszer főleg a kamaszoknál működik. Őket nem különösebben érdekli maga a téma, a kutya miatt mégis odafigyelnek.

A sport a legjobb kitörési pont a mozgássérültek számára, általa könnyű kapcsolódni a társadalomhoz, be lehet kerülni egy közösségbe, megvéd az elszigetelődéstől – magyarázza Richárd. – A mozgássérültek nem nagyon hiszik el, hogy képesek önállóan élni. És ami egy kutyának az előnye, az a hátránya is: gondoskodni kell róla. Sokan nem hiszik el magukról, hogy képesek átlagos életet élni, mert online könnyebb sajnálkozni, mint cselekedni – fogalmaz Richárd. Majd hozzáteszi: ezt nevezem pozitív spirálnak. Ha van egy kutyám, akkor miatta ki kell mozdulnom otthonról, mert el kell vinni sétálni. Ha elviszem sétálni, akkor odajönnek hozzám az emberek. És én épp annyira vagyok nyitott meg pozitív, mint amennyire a velem szemben lévő ember az. Ha te zavarban vagy, mert a kerekesszék miatt nem tudsz velem mit kezdeni, én sem tudok veled mit kezdeni. Ha ott van a kutya, mosolyogsz, én is mosolyogni fogok rád, és már el is kezdünk beszélgetni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.17.

Forrás:Magyar Nemzet

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .