Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Manhattan - Hosszú az út
61
hallgató

A MEOSZ ebben a formájában nem tudja támogatni a kormány kitagolási koncepcióját, mert annak nem célja a fogyatékos emberek valódi társadalmi befogadása

- 2019. március 9. 10:58 - 1381 megtekintés

A MEOSZ levélben fordult Fülöp Attila államtitkárhoz, amelyben visszautasítja azt a kormányzati hozzáállást, hogy a mozgáskorlátozott emberek meghatározó és legnagyobb érdekképviseleti szervezeteként csak arra van lehetősége, hogy az „esetleges észrevételeit megküldhesse” a kitagolási koncepció és kormányhatározat tervezet utolsó verziója kapcsán. MEOSZ annak fényében kötött Partnerségi Megállapodást, hogy ezzel olyan együttműködés jön létre, mely a koncepció szakmai alapon történő, tényleges felülvizsgálatára irányul. Ehhez képest a javaslataikból csupán egyetlen szót vettek át. A jelen koncepció tervezete ellentétes a MEOSZ mindazon – a mozgáskorlátozott emberek és családjaik érdekét szem előtt tartó – törekvéseivel, amely a mozgáskorlátozott emberek méltóságteljes, önrendelkező életét garantálják, ezért annak elfogadását ebben a formájában nem tudja támogatni!

A MEOSZ és az öt országos érdekvédelmi szervezet 2018. november 21-én partnerségi megállapodást kötött az EMMI-vel a helyzet valódi rendezése érdekében, amelyben az érintettek vállalták, hogy felülvizsgálják a jelenleg hatályban lévő kiváltási koncepciót. A MEOSZ 2018. december 20-án részletes javaslatcsomagot (a MEOSZ javaslatai itt olvashatók:http://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2019/03/MEOSZ-kivaltasi-koncepcio-javaslat1.pdf) küldött Fülöp Attila államtitkár részére, mely tartalmazta az elengedhetetlen rendszerszintű változásokra vonatkozó javaslatainkat, valamint a korábbi koncepció kritikáját is. Ebben hangsúlyoztuk: a MEOSZ számára a kiváltás akkor elfogadható, ha az együtt jár az intézményi kultúra felszámolásával, egyúttal a lakhatási és a közösségi szolgáltatások kialakításával. 2019. február 19-én Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke az országos érdekvédelmi szervezetek részvételével tartott egyeztetésen megerősítette: szükség van a szociális törvény által szabályozott ellátások minőségi garanciáinak megalkotására és azok biztosítására, a szükségletalapú finanszírozás megteremtésére valamint a területi lefedettség biztosítására, s ezekre vonatkozóan ütemezett lépéseket kell tenni. Az államtitkárság által 2019. február 14-én megküldött koncepció tervezetet véleményezve kiemelték, hogy stratégiai gondolkodást és cselekvést várnak el, továbbá 10 pontba szedték azokat a javaslataikat, amelyekkel kérték kiegészíteni a tervezetet. Javaslataikból érthetetlen módon csak egy szót építettek be a koncepcióba, melyet így gyakorlatilag a február 14-i állapota szerint terjesztenek a Magyar Kormány elé. A koncepció nem foglal állást az általuk felvetett alapvető problémák tényleges megoldását illetően. Nem tartalmaz biztosítékot jelentő garanciákat arra vonatkozóan, hogy az uniós források bevonásával ne jöhessenek létre újabb jogsértő megoldások. A koncepció a jelenlegi formájában tovább támogatja azt az alulfinanszírozott szociális rendszert, mely alkalmatlan a fogyatékos emberek ellátására.  A MEOSZ szerint, a kormány elé kerülő előterjesztésnek nem célja a fogyatékos emberek valódi társadalmi befogadása. A MEOSZ Fülöp Attila államtitkárnak írt levelében (a MEOSZ levele itt olvasható:http://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2019/03/uj-kivaltasi-strategia_MEOSZ_0308.pdf) hangsúlyozza, hogy a konstruktív gondolkodásban bízva vettek részt a kitagolásra vonatkozó egyeztetéseken. Azt látják azonban, hogy a kormányzati oldal részéről a tényleges előremutató lépések helyett a régi beidegződések és automatizmusok működnek. Az érdekvédelem hiába hívja fel a figyelmet a Fogyatékos Emberek Jogairól Szóló Egyezmény előírásaira. A fogyatékos emberek jogai, nem törvényi garanciaként, hanem mint választható opciók jelennek meg a dokumentumokban. A hétköznapokban tovább élünk, azzal a szociális és gyermekvédelmi törvénnyel és rendszerrel, mely nem nyújt biztonságot és kiszámítható szolgáltatásokat. Ha jelen koncepció elfogadásra kerül, úgy újabb évekre rögzülnek a szakmaiatlan félmegoldások. Mindezekre figyelemmel a MEOSZ fenntartja korábbi javaslatait, melyet ismételten megküldött a levél mellékleteként. A MEOSZ kitagolással kapcsolatos korábbi anyagai itt érhetők el:

http://www.meosz.hu/blog/meosz-javaslatai-is-szereplenek-az-uj-kitagolasi-koncepcioban/

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 + egy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mindentudás egyeteme - válogatás az elmúlt évek legérdekesebb előadásaiból
  • 9:00: - Strasszer Andrea tudományos műsora
    Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről. Különleges felfedezések, elképesztő technikai újítások, fejlesztések, felfedezések, új lehetőségek, régóta várt tudományos eredmények. A műsorvezető és szerkesztő: Kovács Attila.
  • 10:00: Szivárvány - magazin műsor vendégekkel és sok érdekes témával
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Szemfüles - A Vakok és Gyengénlátók Vas megyei Egyesületének műsora
  • 14:00: Kilátó - a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének műsora
  • 15:00: VGYKE. podcast - A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének műsora
  • 16:00: Teremtés koronái - csak arról, ami a férfiakat érdekli
  • 17:00: Nekem 90 - a varázslatos 90-es évekbe repítjük hallgatóinkat az elhangzó zenei felvételekkel
  • 18:00: - Közvetítés a Berlini versenyről Magyar nyelven 23 óráig
  • 23:00: Szivárvány - magazin műsor vendégekkel és sok érdekes témával

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 16. péntek, Mózes, Botond napja van.
Ma van a(z) Telefonos lelki-elsősegély szolgálat napja.
Az év 20. hete és 136. napja.
Holnap Paszkál napja lesz.

1781. II. József rendeletben szabályozza az erdélyi iskolarendszert, a magyarországi normákat vezeti be.


1848. Hirdetmény a magyar honvédség felállítására. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök arra hivatkozva, hogy "Szeretett magyar hazánk láthatárán viharfelhők tornyosulnak", szükségesnek látta 10000 főnyi hadsereg felállítását.


Petőfi Sándor: Mi kék az ég!

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt
hangos pacsirta fütyörész;
dalával a Napot kicsalta,
a Nap rá gyönyörködve néz.

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van.
És én oly sült bolond vagyok,
hogy idebenn a szűk szobában
kádenciákat faragok!

Időjárás

2025-05-16, 14:49
Overcast
NNW
Előjelzés
18°C
3.5 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 3.5 m/s NNW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com