A magyar tudós, aki a vakság sötétjében térképet rajzol a fényhez

Egy Bázelből New Yorkba tartó repülőúton kezdett el azon gondolkodni nyolc éve, hogy a génterápia túl egyszerű, a sejtterápia pedig túl bonyolult – kell lennie valaminek a kettő között. A Wolf-díjas magyar látáskutató, Roska Botond intézete most a Nature folyóiratban mutatta be azt a rendszert, amellyel egészséges mitokondriumokat lehet pontosan kijelölt sejttípusokba juttatni.

A módszer elsősorban egy ritka, fiatal fiúkat megvakító szembetegségben szenvedőknek segíthet, de a Parkinson-kórtól a szívinfarktusig sokféle kór leküzdésében lehet jövője.

Roska Botond, a bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet (IOB) vezetője ritkán ad interjút, az Indexnek viszont részletesen mesélt a friss publikációjáról és arról is, miért állt be a Krausz Ferenc nevével fémjelzett Élvonal Alapítvány mögé.

Megkérdeztük tőle azt is, hol tart a vakságból részlegesen visszanyert látás kutatása, és találkozott-e valaha azokkal a betegekkel, akiken a most bemutatott technológia egyszer segíthet.

Hadd tegyek egy lépést hátra: először azt kell megérteni, miért fontos ez az egész, és milyen sejttípusról beszélünk. Néhány évtizede még abban a leegyszerűsített képben tanultunk az orvosi egyetemen, hogy egy-egy szervben mindössze néhány sejttípus van – leegyszerűsítve: az agyban gliasejt és neuron, a májban májsejt. Az anatómusok már régen tudták, hogy egy szövetben rengeteg különböző formájú sejt van, de erre nem irányult kellő figyelem, amíg a technológia lehetővé nem tette, hogy megnézzük, milyen fehérjéket fejeznek ki. Kiderült, hogy a legegyszerűbb szervben is rengeteg, eltérő szerepű sejt működik. Olyan, mint egy gyár, ahol ötvenféle funkciót ötvenféle szakértő lát el. Az agyban ez extrém: több ezer sejttípus van, a szemben több száz. És az is gyorsan kiderült, hogy a betegségek nagy része nem az egész szervet, hanem egy-egy sejttípust érint. Ezért a terápiát nem jó ötlet minden sejttípusra építeni, mert ha egy egészséges sejten jelentkezik mellékhatás, azzal csak nagyobb bajt okozunk.

Hogyan jön a képbe a mitokondrium?

A ma elérhető modern terápiák közül kettő van igazán emberi alkalmazásban: a génterápia és a sejtterápia. A génterápiánál általában egyetlen gént juttatunk be – ez túlságosan leegyszerűsített, csak kevés esetben működik. A sejtterápia ezzel szemben túl összetett: amikor egy sejtet teszünk vissza a szervezetbe, abban tízezer saját gén van, és gyakorlatilag csak reménykedni lehet, hogy beváljon. Néha működik, néha nem. Nyolc éve egy Bázelből New Yorkba tartó repülőúton kezdtem el gondolkodni azon, hogy lehetne-e valamit a kettő közé tenni – de sejttípusra célzottan. A sejtben vannak apró szervecskék, mint a mitokondrium, a lizoszóma vagy a sejtmag, és ezek egy-egy funkciós egységet alkotnak. Az ötlet egyszerű volt: miért ne vennénk ki egy ilyen szervecskét, és programoznánk át úgy, hogy terápia legyen belőle? Az irodalomból kiderült, hogy mitokondriumokkal már próbálkoztak mások is, csak épp nem tudták célba juttatni őket.

Honnan jött a célzott bejuttatás megoldása, amely másoknak eddig nem sikerült?

A vírusoktól. Ők úgy növelik a hatótávolságukat, hogy különböző fehérjéket tesznek a felszínükre, amelyekkel nagyon jól tudnak kötődni egy adott sejttípushoz. Ezt a koronavírus-járvány óta mindenki ismeri: a vírusnak volt egy tüskéje, és amelyik sejthez kötődött, ott okozott problémát, amelyikhez nem, ott nem. Minél erősebb a kötődés, annál tovább marad a felszínen, és a sejt egyszerűen felfalja – így indul a fertőzés. Innen jött az ötlet, hogy tegyük „fertőzővé” a mitokondriumot: rakjunk a felszínére olyan tüskefehérjéket, amelyeket már mi programozunk, méghozzá célzottan ahhoz a sejttípushoz, amelyikhez csatlakoztatni akarjuk. A szemben akár kétszáz sejttípus is lehet, de ha tudom, mi van az egyik felszínén, oda lépek be vele. Kimondva talán könnyűnek hangzik, de nyolc évbe telt felépíteni. A Nature-publikáció azt mutatta meg, hogy nemcsak a technológia működik, hanem a bejuttatott mitokondriumok funkcionálisak is lesznek, és egyebek mellett késleltetni tudták a látóideg sejtjeinek pusztulását.

Emberi tragédiák: „Minden ilyen betegnél ketyeg az óra”

Melyik betegséget gyógyíthatják először ezzel a módszerrel, és pontosan hogyan működik majd a kezelés?

A mitokondrium különlegessége, hogy mint egy baktérium, szaporodni tud a sejtben: saját DNS-e van, és ha ügyesen juttatunk be néhányat, azok elszaporodnak. Nem az a lényeg, hogy bejuttatunk valamit, hanem hogy a jó mitokondrium elszaporodik. Az első célzott betegség egy ritka, örökletes kórkép, a Leber-féle örökletes optikus neuropátia, amely jellemzően 16–18 éves fiúkat érint, akiknek a mitokondriális DNS-ében mutáció van. Ezeknél a fiúknál a látás teljesen rendben van, majd egy-két héten belül az egyik szemükön elhal a látóideg, és megvakulnak rá – néhány hónappal később így jár a másik szemük is. Úgy kell elképzelni, mint két baktériumkolóniát, amelyek közül az egyikkel kiszorítjuk a másikat:

A logika az, hogy amint az első szem elment, beadjuk a másikba a szert.

Találkozott személyesen ilyen betegekkel?

Hogyne. Talán a legszörnyűbb élményem az volt, hogy egy előadás után odalépett hozzám egy 18 éves fiú, aki elvesztette az egyik szemére a látását, és nem tudták, mi a baj – ezt a betegséget ugyanis az orvosok a legtöbbször félrediagnosztizálják. Azonnal továbbküldtem egy szakemberhez. Sajnos ma ezen csak keveset lehet segíteni.

Amíg nincs technológiánk, addig nem nagyon lehet mit tenni, de ha tudjuk, mit kellene csinálni, akkor nagyon kell igyekezni. Ilyenkor világszerte olyan befektetőket keresünk, akiknek nemcsak a pénz számít, hanem a szívük is a helyén van, mert ebből a kutatásból nem lesz senki sem milliárdos.

Olvastam, hogy a MitoCatch nemcsak a retinát, hanem a szív-, immun- és érrendszeri sejteket is célba veheti. Akár Parkinson-kór vagy szívelégtelenség is szóba jöhet?

Bármilyen sejt szóba jöhet a testben. Én a szemhez értek igazán, de a céget nem a szemre, hanem magára a technológiára építjük. Több irány is van. A rákterápiákban a testen kívül átprogramozott, majd visszaültetett T-sejtek harci képessége gyakran lelassul; ezt mitokondriummal feltöltve próbáljuk fokozni. A Parkinson-kór eseteinek nagyjából negyede mitokondriális rendellenességre vezethető vissza, csakhogy itt az agyba kellene bejuttatni az anyagot, ami bonyolultabb, mint a szembe injektálni. Szívinfarktusnál pedig az a probléma, hogy amikor a katéterrel újranyitjuk az elzáródott eret és visszaáramlik a vér, sok sejt megbetegszik – ettől lehetne védeni őket. Öt-tíz éven belül szeretnénk sokféle betegségre kiépíteni a módszert, de „mindenki szeretne egyszer a Holdra jutni”, ez még a holnap zenéje.

Rohamléptekkel halad a vakok gyógyítása

Hol tart most az optogenetikai vonal, amelyért 2024-ben Wolf-díjat kapott, és amely részlegesen visszaadta egyes vak betegek látását?

Ez most gyorsan halad. Nemrég adtunk be egy cikket, amely már nagyobb betegcsoporton mutatja be az eredményeket. Ez az 1.0-ás változat, amely segítségével a betegek tárgyakat képesek felismerni, de olvasni és arcokat felismerni nem tudnak. Ennél fontosabb, hogy egy éve céget alapítottunk György Bencével, az intézet transzlációs vezetőjével.

Ez a 2.0-ás változat, ami az év végén vak embereken lesz tesztelve.

Ön orvosi diplomával rendelkező alapkutató, Magyarországon született, a Semmelweisen szerzett diplomát, mégis Bázelben épített világszínvonalú intézetet. Mi kellene ahhoz, hogy ilyen kutatói pálya itthon is megvalósulhasson?

A saját pályámat nem tartom különlegesnek, de három dolgot ki tudok emelni a svájci modellből. Egy: Svájc mintegy száz éve nagyon sok pénzt fektet a kutatásba. Kettő: kiszámítható, hosszú távon nyugodt környezetet biztosít. Három: versenyképes fizetést ad. Az intézetemben 33 országból érkezett 120–130 ember dolgozik, és soha nem merül fel bennünk, ki honnan jön.

Az alapkutatás nélkül nincs innováció, de a kettőnek egyformán fontosnak kell lennie. A másik kulcs, hogy Magyarországra is oda kellene vonzani a világ legjobbjait – középiskolástól a posztdoktorig.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41