Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Korda György - Találkozás
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A Mattel előrukkolt a világ első vak Barbie-jával, és itt a fekete Down-szindrómás Barbie is

- 2024. július 26. 8:53 -

A látássérült műanyagbaba csomagolására is külön figyelmet fordítottak: a speciális doboz Braille-írással jelzi a Barbie nevét.

A Mattel az Amerikai Vakokért Alapítvánnyal közösen dolgozott a vak Barbie megalkotásán. A baba fehér és piros botot tart, és könnyen tapintható rózsaszín szatén pólót, valamint lila tüllszoknyát visel, hogy a látássérült gyerekek is egyszerűen öltöztethessék- írja a Guardian.
A cég már több mint 175 különböző típusú babát piacra dobott. A Barbiek és Kenek között találni mindenféle bőrszínnel, hajjal, szemszínnel rendelkező babákat, de létezik már fogszabályzós, sőt, hallókészülékes barbie-baba is.
Az első kerekesszékes Barbie a Becky névre hallgat, és 1997-ben jelent meg. Az új, Angliában kapható, látássérült  baba ára körülbelül 5600 forint és hamarosan Amerikában is kapható lesz majd.
A Barbie közösséget teremt
A baba a „Fashionistas” sorozat egyik darabja, amely alapvetően változatosabb játékokat tartalmaz. Krista Berger, a Mattel Barbie-részlegének alelnöke a The Guardiannek nyilatkozott az új babákkal kapcsolatban, kiemelve, hogy a Barbie nem csupán egy baba, hanem segíthet az önkifejezésben és összehozhatja az embereket.
Bemutatták a fekete Down-Barbie-t is
A vak baba a Mattel első Down-szindrómás fekete Barbie babájával együtt jelent meg, amelyet a National Down Syndrome Society közreműködésével fejlesztettek ki. A megjelenés a Down-szindrómás fehér baba tavalyi megjelenését követi. A Mattel megjegyezte, hogy a baba tenyere „egyetlen vonalat tartalmaz, ami a Down-szindrómásoknál gyakran előforduló jellegzetesség”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


8 - három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 23:54
Partly cloudy
NNW
Partly cloudy
5°C
1.3 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.3 m/s NNW
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com