Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


27
hallgató

Paraszupersztár – 54-en az elődöntőben

- 2014. július 8. 17:43 - 1594 megtekintés

Több mint négyszázan jelentkeztek a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által meghirdetett Paraszupersztár tehetségkutató versenyre. Az előadó-művészeti kategóriákba mintegy 160, az alkotóművészeti kategóriákba 290 nevezés érkezett. A beérkezett bemutatkozó anyagok alapján a szakmai zsűri 54 előadó-művészeti produkciót tartott érettnek a további megmérettetésre, ennyien jutottak tovább az elődöntőbe.

A legtöbben ének és hangszeres zene kategóriában jutottak tovább, ezt követi a próza- és versmondás, valamint a tánc és az egyéb kategória. Színjátszásra mindössze négy nevezés érkezett, közülük nincs továbbjutó. Az előválogatást végző szakmai zsűri tagjai: Bálint Emese színész, énekes, harmonika-művész, Farkas Bálint színész, Gaudy Babette artista- és pantomim művész, képző- és iparművész, Papp János színművész, Pozsgai Zoltán Artisjus-díjas zongoraművész.

Az elődöntősök létszámát és lakóhelyük szerinti területi eloszlását figyelembe véve a szervezőbizottság úgy döntött, hogy – a korábban tervezett több területi elődöntő helyett – egy elődöntőt szervez, amelyre október 2-án Budapesten kerül sor, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

Az alkotóművészeti kategóriákba beérkező legjobb alkotásokat és a nyerteseket a tehetségkutatót lezáró, december ötödikei országos döntőn mutatjuk be.

A Paraszupersztár kulturális tehetségkutatót a MEOSZ azzal a céllal hirdette meg az idén tavasszal, hogy megtalálja azokat a fogyatékossággal élő tehetségeket, akik eddig nem, vagy kevésbé tudták megmutatni magukat a szélesebb nyilvánosságnak, és a legjobbakat egy tehetséggondozó program keretében segítse kulturális, művészeti pályájukon. A rendezvény ötletgazdái Farkas Bálint színész, Bálint Emese színész, énekes, harmonika művész és Monspart Sarolta világbajnok tájfutó.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


* 8 = harminc kettő

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Molnár Szabolcs magyar zenei műsora vendégekkel
    Kizárólag magyar zenéről és magyar előadókról szóló két órás műsor. Egy műsoron belül a friss hazai újdonságok, és megszólalnak az előadók is. A Halgass Hazait című műsor hétről hétre ismert és kevésbé ismert magyar előadókat mutat be jó hangvételű, kötetlen beszélgetések formájában.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 30. csütörtök, Pál napja van.
Ma van a(z) Péter-Pál napja, Szt. Péter, Szt. Pál, a keresztény vértanuk emléknapja, a magyar szabadság napja.
Az év 26. hete és 181. napja.
Holnap Tihamér, Annamária napja lesz.

1684. Károly lotharingiai herceg Pestre, melyet felgyújtva talált, kardvágás nélkül vonult be.


1945. A Szovjetunió ajándékaként 250 tehergépkocsit, 18 ezer tonna gabonát, 1400 tonna húst, 900 tonna sót, 180 tonna kávét és nagymennyiségű ablaküveget kapott Budapest lakossága.


Szép Ernő / 1884. jún. 30. - 1953. okt. 2. /

Mint magányos lovast...

Mint magányos lovast az este,
Elér a bánat engemet,
Gyereksírás jön fel szívemből,
Könnyűim csöpp csengői csengenek.

Apám után szeretnék futni,
Ki a városba vezetett,
S míg a boltok közt bámészkodtam,
Elengedte egyszer a kezemet.

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 311
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com