A MEOSZ egy emberként áll Dr. Cserháti Péter mögött
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a több százezer mozgáskorlátozott ember nevében köszönetét fejezi ki Dr. Cserháti Péternek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet felmentett főigazgatójának a lelkiismeretes szakmai munkájáért, a munkásságáért. Egy emberként állnak Dr. Cserháti Péter OORI felmentett főigazgatója mellett , ahogy tette a betegei ágyánál!Közösségük mély megdöbbenéssel fogadta Dr. Cserháti Péter felmentését és értetlenül áll Dr. Kásler Miklós miniszter húsvét ünnepén meghozott döntése előtt.
Annál is inkább, mert Dr. Cserháti Péter minden eszközzel megtett mindent nemcsak az OORI élén, hanem minden más módon azért, hogy a betegellátás minősége a legmagasabb szinten tudjon megvalósulni hazánkban. Nemcsak szakemberként cselekedett az emberekért, hanem magánemberként is – fogalmazott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke Dr. Cserháti Péternek intézett köszönő levelében, melyet itt olvashatnak el:
http://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2020/04/koszono-level-dr.-Cserhati-Peternek.pdf
Ezeket is olvassa el:
Több mint egy évet vesztegetett el a kormány fogyatékosügyben - a MEOSZ várja az intézkedési tervet
Két fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs új elhunyt
Vietnámi mentőöv a szegény betegeknek
E-könyves változatban is elérhető már a MEOSZ kiadásában megjelent Árnyékban született csillagok. Pa...
Zanardi visszatérhet - a paralimpián
Engedéllyel rendelkező ellenszérum előállításához keresnek gyógyult donorokat
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C






Vélemény, hozzászólás?