Egy aranyat és egy ezüstöt is bezsebelt Göttlinger Dániel
Göttlinger Dániel remekelt a Budapesten rendezett satellite-versenyen.

Nagyszabású satellite-viadalt rendeztek az elmúlt hétvégén a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a kerekesszékes vívók számára. A négy nemzet részvételével tartott versenyen a világranglistán magasan rangsorolt vívók nem indulhattak, az eddig kevesebb kiemelkedő eredményt elérő sportolóké volt a terep. A Békessy Béla Vívó Klub színeiben ketten is megmérettették magukat, Göttlinger Dániel és Sáfrán Sándor is ott volt Pesten. Dani párbajtőrben nem talált legyőzőre, míg kardban ezüstöt szerzett. Sáfrán előbbi fegyvernemben a kilencedik, az utóbbiban pedig az ötödik lett.
A Hobby Rádióval közölte a Debreceni Békessy Béla Vívó Klub
Ezeket is olvassa el:
A mozgáskorlátozottak szerint szűkmarkú velük a kormány.
A mozgáskorlátozott nők emberi jogairól írt a MEOSZ az ENSZ nőjogi bizottságának
A JÁTÉK ÖSSZEKÖT! – ÚJABB BEFOGADÓ JÁTSZÓTÉR ÉPÜLT MISKOLCON
Halász Éva divattervező kerekesszékes lányoknak tervezett meseszép ruhákat
Hiába sikított a szörnyű kínokat átélő mozgássérült, ápolójának meg se fordult a fejében, hogy hívja...
Sokak arcára mosolyt csalt a jeges élmény
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C







Vélemény, hozzászólás?