Kata, akinek az utazás a hobbija: így járja be mopedjével Európát a mozgássérült magyar lány
Tíz év alatt több mint 100 városban fordult meg Illés Kata, az Utazások kis mopeddel c. blog szerzője. A fiatal nő célja megmutatni a mozgássérült embereknek, hogy nincs olyan akadály, amit ne tudnának leküzdeni, ha az álmok megvalósításáról van szó. Kata maga is mozgássérült, állapota azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy hobbijának, az utazásnak éljen. Kis mopedjével gurul keresztül Európa macskaköves utcáin.
Kata egy évtizeddel ezelőtt vágott bele az első buszos túrájába az édesanyjával. Az úti cél Prága volt. A cseh fővárosban derült ki először, hogy Kata nem bírja tartani a tempót. Bár tud járni, izomgörcsök gyötrik, hamar elfárad. Ő azonban mindent látni akart, a végsőkig erőltette a menetelést.
– Rádöbbentem, hogy ez így nem fog menni, segédeszközre lesz szükségem, mert így a felét sem tudom megnézni a látnivalóknak. A prágai út után kezdtem el keresgélni valamiféle praktikus kis járgány után, ami megkönnyíti a barangolást. Fontos szempont volt, hogy egyszerűen tudjam szállítani és elektromos legyen. Ekkor bukkantam rá a mostani mopedemre, amit nem volt egyszerű megszereznem. Tajvanból hozták be, az OEP ráadásul nem támogatta. Végül különös méltányossági kérelemmel sikerült megvásárolnom az árához képest „minimális” önerővel – kezdte Blikknek.
Kata farfekvéses babaként, oxigénhiánnyal született, miután a köldökzsinór rátekeredett a nyakára. Az előzetes vizsgálatokon az orvosok nem vették észre, mekkora a baj, nem is sejtették, hogy a hiba Kata egész életére kihatással lesz.
– Körülbelül 40 percig élesztettek újra. Az oxigénhiányos állapot okozta a mozgássérülésemet, amely kihat a beszédemre és a végtagjaimra egyaránt – árulta el állapotáról.
A nehézségek azonban csak erősítik Katát. Főleg akkor, ha felül négykerekű járgányára, ami soha nem hagyta cserben őt. A mopedutazó sok-sok tapasztalatot szív magába kirándulásai során, leginkább az akadálymentesítésről vagy annak hiányáról. Utóbbi hiánya miatt Kata rendszerint furcsa szituációkba kerül.
– Tavaly ősszel Bosznia-Hercegovinában voltunk. A hotelben nem volt lift és két ott dolgozó fiatalember vállalta, hogy felkísér az emeletre. Megfogtak két oldalról, hogy majd felvezetnek a lépcsőkön. Mivel már eléggé el voltam fáradva az aznapi utazástól, kissé nehezen ment a lépkedés. Ezt észrevéve a két férfi hirtelen alám nyúlt és úgy hoztak fel, hogy én a karjukon ültem, miközben nem győztem a nyakukba kapaszkodni! Úgy elkezdtem nevetni, hogy a végén már tényleg majdnem leestem – mesélte nevetve.
Kata alapvetően egy visszahúzódó személyiségnek tartja magát, az igazi szemlélődő típusnak. Nagyon szeret új városokat, helyeket felfedezni és megismerni. Megfigyelni az embereket, hogyan viszonyulnak az állapotához. Az utazásokra olykor kihívásként tekint, vajon az adott úti cél mennyire lesz teljesíthető számára.
– Tapasztalataim szerint Ausztriában és Olaszországban sokkal nyitottabbak és toleránsabbak az emberek a sérültekkel. Gyalog olyan 2-3 kilométert vagyok képes megtenni, így tudom kombinálni a mopedezést a gyaloglással. Például a várak, kastélyok általában nem akadálymentesek, ezek látogatását úgy szoktam megoldani, hogy a bejáratig elmegyek a mopeddel, a recepción leállítom és az épületet gyalog járom be. Lépcsőzni tudok, igaz, lassabban és általában a termekben van lehetőség leülni, akkor megpihenek pár percre – osztotta meg a Blikkel.
Kata blogot is indított annak érdekében, hogy az emberek lássák, mozgássérüléssel is lehet utazni. Az utazó belföldön családjával, ismerőseivel jön-megy, külföldre viszont csoportos utazással egy utazási iroda szervezésében édesanyja kíséretében. Mint mondta: utastársai egytől egyig segítőkészek, a tíz év alatt soha nem érezte, hogy valaki hátráltató tényezőként tekintett volna rá.
– Csak azért, mert valaki sérült, még nem kell a négy fal között ülni. Bátran menjenek emberek közé. Az „átlag” ember is minél gyakrabban találkozik valamilyen fogyatékossággal élő emberrel, annál elfogadóbb lesz. Minden megszokás kérdése – vélekedett.
Kata hamarosan ismét a nyakába veszi a világot. Az osztrák Grinzingbe megy vár és kolostorlátogatásra, egy hetet tölt az Őrségben, emellett az Isztriai-félszigetre és Közép-Olaszország egyik régiójába, Umbriába is ellátogat.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C
Vélemény, hozzászólás?