Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Sugarloaf - Vadvirág
44
hallgató

Akadálymentesítik a 3-as metrót, de nem mindenhol – liftekkel

- 2018. május 13. 13:17 - 1407 megtekintés

A 3-as metró felújításának bejelentése óta folyamatosan zajlik a vita az állomások akadálymentesítéséről, amit a Mérce szerint Tarlós István főpolgármester végig a tőle megszokott arroganciával kezelt.

Volt itt minden: Tarlós először azzal indokolta, hogy (az eredeti terv szerint) a felújítandó állomások közül nyolcat miért nem akadálymentesítenek, hogy amúgy is kevesen használnák azokat, szerinte ezrelékes arányban vannak azok a mozgássérültek, akik metróval utaznak lehet, hogy pont amiatt, mert nincs akadélymentesítve?

Később már azt mondta, nincs pénz az akadálymentesítésre, ezután pedig tett egy homályos kijelentést arról is, hogy talán mégis minden megálló akadálymentesítve lesz.

Miután Tarlós kijelentette, hogy alig használják mozgássérültek a metrót, 28 szervezet demonstrációt szervezett a Dózsa György úti metrómegállóba, hogy a főpolgármester úr is láthassa, valótlan az állítása. A demonstráción a járókelők is kipróbálhatták, mekkora erőfeszítés egy elvileg mozgáskorlátozottaknak kialakított rámpán kerekesszékkel felküzdeni magukat az aluljáróból a felszínre.

Népszavazási kezdeményezés is létrejött az ügyben, amire épphogy elkezdték gyűjteni az aláírásokat, a városvezetés bejelentette, mégis vállalja a teljes akadálymentesítést.

Tarlós korábban is beszélt arról, hogy a költséghatékonyság miatt valószínűleg nem építenek ki minden megállóban liftet, helyette úgynevezett ferdepályás kabinfelvonókat helyeznének el.

Úgy tűnik, ez maradt a végleges megoldás, ugyanis 2018.05.10-én Tarlós és Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületeinek Szövetsége elnöke aláírta azt a megállapodást, amit korábban a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyott.

A megállapodás szerint az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Klinikák állomoson speciális ferdepályás kabinfelvonókkal oldják meg az akadálymentesítést. A Dózsa György úti megállóban legkésőbb 2020 szeptember végéig oldják meg az akadálymentesítést, az Ecseri út és a Pöttyös utca esetében ideiglenesen korlátlifteket építenek, végleges megoldás 2023. december 31-ig születhet. Emellett pedig az 1-es metró is teljes mértékben akadálymentes lesz a felújítás után.

Kovács Ágnes szerint a közösségi közlekedés akadálymentes használata talán az egyik kulcs ahhoz, hogy az élet minden területe hozzáférhetővé váljon minden mozgássérült ember számára. Ez nem vitatható, valóban megkönnyítik (legalább) a mozgáskorlátozottak életét, a mindenki számára használható liftek hiányában azonban a probléma továbbra is érinti például a babakocsival vagy kutyával közlekedőket, illetve az időseket, akik számára a lépcső, vagy mozgólépcső, esetleg a csúszós és/vagy meredek feljáró használata kifejezetten nehéz.

Forrás: mérce.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc + 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 8. kedd, Ellák napja van.
Az év 28. hete és 189. napja.
Holnap Lukrécia napja lesz.

1683. A tatár előhad Bécs felé Ausztriába tört. Kara Musztafa nagyvezér, miután Fogarason, Szebenen, Fejérváron, Enyeden és Somlyón át rabolva és égetve betört tatár khánt magához vonta és Veszprémet, Tatát, Szentmártont és Pápát elfoglalta, július 8-án a tatár előhadat Ausztriába indítá.


1815. A feloszlott budai színtársulat tagjaiból új társulat alakul Miskolcon.


Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Időjárás

2025-07-08, 12:59
Overcast
N
Előjelzés
19°C
3.8 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1007 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 3.8 m/s N
Széllökések: 11.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 12.7mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com