Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Hungária - Várni rád egy éjen át
51
hallgató

A MEOSZ elnöke a pénzügyminiszterhez fordult a hiteltörlesztési moratórium mozgáskorlátozott emberekre történő kiterjesztése érdekében

- 2020. november 6. 12:41 - 1000 megtekintés

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke, levelében (a MEOSZ elnökének Varga Mihály pénzügyminiszterhez írt levele itt olvasható) üdvözlendőnek nevezte, hogy a törvény biztosította védelmet és lehetőségeket a 25. életévét betöltött, fogyatékosságban érintett gyermekükről gondoskodó szülők is igénybe vehetik.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a koronavírus fertőzés okozta tömeges megbetegedést okozó járvány miatti veszélyhelyzet hatásai a mozgáskorlátozott és fogyatékosságban érintett emberek  élet- és vagyoni körülményeit oly mértékben befolyásolják, melyek e veszélyeztetett társadalmi csoport megélhetését, létfenntartását ugyancsak  bizonytalanná és tervezhetetlenné teszik. A MEOSZ elnöke ezért a pénzügyminiszter soron kívüli intézkedését kérte, hogy a törvény rendelkezései a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban és rokkantsági járadékban részesülőkre is kiterjedjenek a mozgáskorlátozott emberek anyagi biztonságának garantálása érdekében.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 03:42
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
16°C
1.9 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1009 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 1.9 m/s NW
Széllökések: 7.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com