A MEOSZ kiáll amellett, hogy az Intézkedési Terv stratégiai célokat szolgáljon
A MEOSZ és a többi öt országos érdekvédelmi szervezet 2019. március 11-én hétfőn egyeztetésen vett részt az Országos Fogyatékosságügyi Program Intézkedési Tervének tervezetéről Fülöp Attilával, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkárával.
Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke az egyeztetésen elmondta, hogy a 21 éves 1998.évi XXVI. törvény, a fogyatékos emberek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról arra kötelezi a magyar államot és az érdekvédelmet egyaránt, hogy készüljön el egy olyan hosszú távú országos fogyatékosságügyi stratégia szakterületenként összfogyatékossági szemlélettel, illetve az egyes fogyatékossági csoportok speciális igényeinek megfelelően. Fontosnak tartotta, hogy ez legyen az alapja az Országos Fogyatékosságügyi Program hároméves Intézkedési Tervének, ami egyben garanciát jelentene arra, hogy a fogyatékosságügy terén ne ad-hoc, hanem hosszútávú, egymásra épülő eredmények szülessenek. A MEOSZ ezzel kiegészíti a már benyújtott javaslatát is, melyben a Szövetség elfogadhatatlannak tartja az EMMI azon tervezetét, mely nem volt konceptuálisan végig gondolva. A MEOSZ javaslatait az Intézkedési Terv tartalmára vonatkozóan az alábbiakban érik el.
Ezeket is olvassa el:
A fogyatékossággal élőknek nincs akadály a Széchenyi István Egyetemen
Pofátlanul lopta meg beteg ügyfelét a biztosítási ügynök – Tíz éve küzd millióiért Sándor
Betegtájékoztató videótár a sclerosis multiplexről
A jövedelemkorlát a foglalkoztatás ellen hat
Már a szemmozgást is követik a kézprotézisek
A szociális hozzájárulási adó kedvezmény kiterjesztését javasolta a MEOSZ
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
8°C





