„A mi kettőnk története közel 10 éve kezdődött” – nyugdíjba megy Attila hős vakvezető kutyája

Samu Attila életét egy munkahelyi baleset változtatta meg, amiben sztrókot kapott, majd szinte teljesen megvakult. Évtizedeken át hű társa volt Aysa, a vakvezető kutya, aki mindennap biztonságban eljuttatta őt A-ból B-be.

Samu Attila a munkahelyén kapott sztrókot, majd szinte teljesen megvakult. Aysa, a vakvezető kutya ebben a küzdelemben vált Attila nélkülözhetetlen társává. Kettejük története kalandos volt, mindenhova együtt mentek, volt, hogy a bíróságon is kikötöttek. Most azonban egy szívszorító fejezet következik kettejük történetében: Aysa nyugdíjba vonul, és végre a megérdemelt pihenésé lesz a főszerep. De vajon milyen, amikor egy vakvezető kutya nyugdíjba megy?

Nyugdíjba vonul Aysa, a szeretett vakvezető kutya
„Nagy kalandokat éltünk át, ezért én örökké hálás vagyok” – Aysa, a vakvezető kutya nyugdíjba vonul
Aysa, a vakvezető kutya éveken át Attila szeme, biztonsága és – ahogy ő mondja – a családja volt. „Őszintén fáj a szívem, amikor látom, hogy elfáradt, sajnos főleg fejben, pihenésre van szüksége” – mondja Attila csendesen, miközben Aysa nyugodtan fekszik mellette.

A mi kettőnk története közel 10 éve kezdődött. Beadtam a kérelmet a Vakok és Gyengénlátóknak egy vakvezető kutya ügyében, rögtön ki is jöttek állapotfelmérésre. Aysa volt a negyedik, akit megnéztünk, és azonnal tudtam, ő lesz az. Szerelem volt első látásra
– meséli Attila a kezdetekről.

Egy vakvezető kutya kiképzése rendkívül hosszú és költséges folyamat: nagyjából ötmillió forintba kerül, és már a születésük pillanatától kezdve tudatos nevelésben részesülnek. Kölyöknevelőkhöz kerülnek, szocializálják őket, megtanulják, hogyan kell közlekedni, bankba menni, tömegközlekedési eszközön viselkedni – mindent, ami ahhoz kell, hogy gazdájukat biztonságban eljuttassák A-ból B-be.

Sajnos sokan azt hiszik, hogy Aysa egy simogatni való kutya – pedig ő ennél sokkal több. Nem azért van ott, mert cuki, hanem azért, hogy ne történjen baleset: hogy biztonságban legyek, és eljussak A-ból B-be. Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy idegenek odalépnek hozzám. „Nem szabad megsimogatni, ugye? Na de én azért megsimogatom” . Ez azonban nem kedvesség, hanem zavaró tud lenni számomra a közlekedésben
– meséli Attila őszintén a tapasztalatait.

Attila és Aysa története kalandos és emberpróbáló volt: mindenhova együtt mentek, utcákon, hivatalokon, tömegközlekedési eszközökön át. Volt, hogy egészen a bíróságig vezetett az útjuk, amikor ki kellett állniuk a jogaikért. Aysa minden helyzetben ott volt – figyelmesen, fegyelmezetten, rendíthetetlenül.

Most azonban egy szívszorító fejezethez érkezett a közös történetük. Aysa nyugdíjba vonul. A szolgálat évei után végre a megérdemelt pihenés kerül előtérbe – de ez az elengedés Attila számára legalább akkora próbatétel, mint az elindulás volt. De vajon mit jelent valójában egy vakvezető kutya nyugdíjazása? Hogyan enged el egy látássérült ember valakit, aki éveken át a szeme volt – és egy kicsit a világhoz vezető út is?

Azért nem raknám Aysát a polcra, mert értem, mit jelent, amikor valakit félreállítanak. Nekem is van harminc ledolgozott évem. Volt idő, amikor rokkantként éltem, és pontosan tudom, milyen az, amikor negatívan különböztetnek meg valakit csak azért, mert már nem tud olyan lenni, mint régen. Nekem és Aysának ezt együtt kell most megélnünk
– mondja Attila.

Az a probléma, hogy én nem tudok egymagam két kutyát gondozni. Az egyik vak ismerősöm kutyája ugyanígy nyugdíjba vonult, azonban megtartotta az új kutya mellett. Teljesen depressziós lett, mert a gazda az új kutyával ment mindenhova. Ezt nagyon nem szeretném. Szeretném, hogy Aysa így is teljes életet éljen. Nem szeretném, hogy szomorú legyen, mert elképesztően jó szolgálatot tett. Megérdemli a boldogságot. Nem tudom, ő hogyan éli majd meg mindezt, félek, hogy nem lesz boldog. Egy azonban biztos, hogy együtt egészen nagy kalandokat éltünk meg, és én ezért örökké hálás vagyok
– zárja gondolatait Aysa büszke gazdája, Attila.

Mivel Aysa a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tulajdona, nyugdíjazása után visszakerül az iskolához, ahol új fejezet kezdődik az életében – immár nem szolgálatban, hanem pihenéssel, törődéssel és remélhetőleg ugyanazzal a szeretettel, amellyel éveken át mások életét segítette.

Forrás: Metropol

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.