Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Dolly Roll - Ábr**ndos szép napok
59
hallgató

A Nissan teljes gyártási csapata megtanulja a jelnyelvet, hogy támogassa siket kollégáit – autoszektor.hu

- 2024. szeptember 18. 8:01 - 393 megtekintés

A festőüzem dolgozói tömegesen vesznek részt jelnyelvi tanfolyamokon, hogy siket munkatársaik még inkább otthonosan érezzék magukat a munkahelyükön.

A Nissan sunderlandi autógyárának termelőmunkásai tömegesen kezdtek el jelentkezni jelnyelvi órákra. A 6000 dolgozót foglalkoztató üzem vezetői büszkék erre a látványos csapatmunkára és a befogadásra. Az egész kezdeményezés onnan indult ki, hogy a festéküzem dolgozói hatékonyabban szerettek volna kommunikálni négy siket munkatársukkal, ezért közösen úgy döntöttek, hogy önkéntes alapon megtanulják a brit jelnyelvet.
„Csapatunkból négyen siketek, ami kihívássá tette a kommunikációt az irányítók és a gyártósoron dolgozó csapatunk számára” – magyarázta Peter Haydon, a festőüzem vezetője. „Azt szeretnénk, ha minden munkatársunk úgy érezné, hogy a fontos része a csapatunknak. Az egyik dolog, amit mindenki meg akart tenni az ügy érdekében, az volt, hogy megtanuljon jelelni.”
Kezdésnek Peter és kilenc kollégája beiratkozott egy 11 hetes tanfolyamra, hogy elsajátítsák az alapokat. „Nem volt könnyű megtanulni a jelnyelvet… A kezdeti időszak volt a legnehezebb, nagyon kellett koncentrálni” – folytatta. „De a csapat minden egyes tagja tanulni akart, és belevetették magukat a képzésbe. Azt mondták, hogy a hatodik héten már kezdtek belejönni a dologba. Igazán inspiráló volt látni, ahogy a csapat azon tagjai, akik részt vettek a tanfolyamon, másokat is megtanítottak a gyárban arra, hogyan kell jelelni.”
A jelnyelv alapjainak elsajátítása mellett a csapat munkaterületét is korszerűsítették, és több vizuális segédeszközt használtak a képzések, a megbeszélések és az eligazítások során. Miközben a csapat képességei egyre fejlődnek, a Nissan időről időre jeltolmácsokat is hív a gyárba.
Michael Jude, a HR-igazgató a munkatársak erőfeszítéseit „fantasztikus példának” nevezte arra, mi mindent el lehet érni, ha az emberek összefognak, és mindent megtesznek egymásért.
Az egyik siket gyártósori dolgozó, Michael Connolly hozzátette: „A múltban a nyelvi akadályok miatt megszakadt a kommunikáció; ez a gát most végre eltűnt. A csapat morálja sokat javult, és nagyszerű volt látni, hogy mennyire lelkesen tanulta mindenki a jelnyelvet.”

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 12:52
Clear sky
SW
Clear sky
30°C
4.6 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 44%
Szél: 4.6 m/s SW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com