A nyomorultak – jegyzet

Minden rohadt forintért bepróbálkozik, csak hogy költségvetési lyukait betömködje. Állami vagy önkormányzati szinten – és ha kell, egyszerre. Ráadásul azt sem titkolja, mennyire zavarja, hogy az egészség- vagy oktatásügyből nem jön közvetlen bevétel (az egészségesebb társadalom gazdasági felhajtóereje meg ugye kit érdekel). Nyomorultnak tekinti az ágazatot. Miközben maga nyomorult.

Embertelen és méltatlan cselekedet ez, főleg olyan kormányzat regnálása idején, amelyik létrehoz magának egy „Emberi Erőforrások Minisztériuma” nevű csúcsszervezetet. Miféle emberi erőforrásokra tetszenek számítani? Az „egészséges” emberekre?

Persze, hagyjuk szegény Balog Zoltán hivatalát (elég neki az a sok tüntető diák): majd Csomós Miklós főpolgármester-helyettes úr megmagyarázza. Szerinte nincs itt semmi baj: „az elbocsátott gyerekek majd találnak maguknak olyan iskolát, ahol járhatnak gyógytornára is”. Micsoda szerencse, hogy ilyen segítőkész „szakemberek” dolgoznak a Városháza élén. És mennyire szerencsés ő, hogy nem a saját gyerekének elhelyezéséről kell vidáman nyilatkoznia a tévében.

Csomós és társai. Az az intézmény nem viccből épült. Feladatának szánták olyan honfitársaink – a miniszter úr kedvéért: emberi erőforrásaink – oktatásának biztosítását, akik a mi „normális” körülményeink között hátrányokkal küszködtek volna, s hogy e honfitársaink – akik pont ugyanannyira értékes emberek, mint mi vagyunk – sikerrel vezethessék magukat önmegvalósításuk útján. Semmivel nem érdemelték ki, hogy kihúzzák alóluk a szőnyeget. Hogy elvegyék tőlük a támogatást, hogy megalázzák őket. Ahogyan a cukorbetegek, a prosztatarákosok és a májbetegek sem. A végstádiumban lévő rákos betegek sem. Akiket tavaly szintén „megpiszkált” ez a kurzus. Érthetetlen okból.

Úgy tűnik, mintha a kormányoldal emberei „Javert rendőrfelügyelőként” megszállottan üldöznék az elesetteket, a nincsteleneket, a betegeket, a hátrányt szenvedőket – akiket rendszerint közönséges csalóknak tekintenek. Jó volna már kijózanodniuk a nagyuraknak. Észre kellene végre venniük, hogy kincstárbővítési kötelességük ilyetén teljesítése igencsak ütközik az erkölcsi jóval, társadalmi normákkal, emberségességgel; hogy pénzéhségüktől megtébolyult elméjük hamis ellenségképeket gyárt. Üldözöttjük, „Jean Valjean”, vagyis az intézmények és betegeik: ártatlanok. Értsék meg végre: nem ők azok, akik hamis kártyával mozgássérültek helyén parkolnak. Ők a mozgássérültek.

Támogattam a dohányzás szigorítását. Nem támogattam a trafiktörvényt, mert az csak biznisz, egészségesebbek nem leszünk tőle. Támogattam a nyerőgépek betiltását (még ha jogilag aggályos is volt!), mert eltűntek a nyomorultak szemei elől. Nem támogattam a pálinka-liberalizációt, mert attól nem leszünk egészségesebbek. Támogatnám az akadálymentesítést – ha lenne végre. Csakhogy utóbbi (is) pénzbe kerül, ami ugye nincs. Ezért – mint az intézménybezárás kapcsán is látjuk – az új kormánypárti logika nem az akadályt szüntetné meg, hanem az akadályozottat.

Talán van remény. Azt látom (vagy csak hiszem?), hogy Áder János köztársasági elnök úr érzékeny e problémákra. Bízom benne, hogy tenni fog valamit az ügyben. Hogy legközelebb arra koccinthasson: nem lettünk nyomorult ország.

Forrás: kard.blog.hu