A posta megemelte az utalványok háznál történő kézbesítésének összeghatárát
A közlemény szerint a háznál kézbesíthető utalvány összeghatárát meghaladó lett a Gyermekek Otthongondozási Díja (GYOD), miután a havi járandóságot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megemelte 2020. január elsejétől.
A Magyar Posta módosította az Általános Szerződési Feltételeket, így a GYOD-ot és a többi utalványt is 150 000 forint összeghatárig háznál kézbesíti. Ezzel együtt a helyettes átvevő is jogosultságot kapott a pénzküldemény átvételére – írják a közleményben.
A változás hatályba lépési ideje a módosítástól számított 30 nap, de tekintettel a bekövetkezett járványügyi helyzetre, az érintettek már március 20-tól kézhez kaphatják otthon az utalványok összegét – írja közleményében a Magyar Posta.
Forrás: MTI
Ezeket is olvassa el:
A felnőtt lakosság csaknem 40 százaléka érezte már úgy, hogy hátrányos megkülönböztetés éri. Tavaly ...
Nem várt sikert hozott a foglalkoztatási program
Felfüggesztik a fogyasztásmérők leolvasását az NKM társaságai is
Rendőrökkel koncerteznek az állami gondozott gyerekek

Januártól megszűnik az Ügyfélkapu

Megjelent az Országos Fogyatékosságügyi Program Intézkedési Terve
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
6°C





