A sors tudta, hogy ő lesz a vakvezető kutyám
Már akkor közös úton jártak, amikor még nem ismerték egymást. A sors munkálkodását érzi abban, hogy így alakult az életük. Zoé beszél vakvezető kutyájáról és saját magáról.
Adria nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szuper barátokat találjak Miskolcon. Egyszerűen már el sem tudom képzelni az életemet nélküle. Vannak néha olyan programok, amikre nem viszem magammal, és ilyenkor egyszerűen hiányérzetem van.
Nagyon egyforma a személyiségünk, mindketten nagyon érzékenyek vagyunk, és mélyen tudunk szeretni, de ugyanakkor kaphatóak vagyunk mindenféle csintalanságra is.

Nagyon szeretem őt, és megpróbálok neki mindent megadni. Rengeteget játszunk és sétálunk, sok simogatást kap, és persze finom jutalomfalatot is. Úgy érzem, társra találtam benne.

Az új élet felé vezető utak
Ez másfajta szerelem, és ezt tényleg csak akkor tapasztalja meg az ember, amikor vakvezető kutyája lesz. Egyik nap azon gondolkoztam, hogy a sors mennyire érdekes. Amikor Adria született 2022. június 12-én, én még nagyban az érettségire készültem, aztán amikor az első évemet töltöttem az egyetemen Budapesten, ő is az első évét töltötte az életéből ugyancsak Budapesten. Majd amikor januárban az életvitelt segítő tanfolyamra kerültem, ő is akkor került képzésbe. Annyira borzongató érzés belegondolni, hogy mindkettőnk sorsa előre meg volt írva – a sors már akkor tudta, hogy ő kinek lesz a vakvezető kutyája, amikor én még nagyon nem abban az élethelyzetben voltam.

A tanfolyamon hatalmas erőt adott, hogy tudtam, Adria is azért tanul, hogy utána együtt tudjuk folytatni a tanulást. Ha ő nem lenne, biztosan állítom, hogy nem tartanék ott, ahol most, mert fehér bottal sosem mertem volna olyan útvonalakat megtenni, amiket vele nyugodt szívvel megteszek.
Nemrég videót készítettünk Zoéval és barátaival a Miskolci Egyetemen.
Réka a kutyájáról és élete fontos eseményéről beszélt nekünk.
Ezeket is olvassa el:
Történelmi siker a Látássérültek IX. Sakk Csapatvilágbajnokságán
Hangtalan veszélyek a járdán – Az MVGYOSZ javaslatai az új KRESZ-hez
A VGYKE. Ferencvárosi Látássérültek Klubja megindító játékfelhozatallal készül
Kerekesszékes vívó-vb, Eger: Dani Gyöngyi és Krajnyák Zsuzsanna is ezüstérmes!
Januári klubprogram: Kér még egy csésze teát?
Látássérültek farsangi kupája
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C






Vélemény, hozzászólás?