„A színpadon érzem magam igazán jól” – Interjú Horváth Ábel Olivérrel
Horváth Ábel Olivért nem lehet egyetlen művészeti ág tehetségeként meghatározni. A Megavers-győztes fiatalember a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik őszi rendezvényén is fellépett.
Tehetségről és tervekről nemrég beszélgetett vele a Rehabportál.
Ábel a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium végzős tanulója.
Zana Anita: Még csak 18 esztendős vagy, de mára már több helyen is megmutattad magad mint zenész és mint előadó művész. Honnan vezetett az utad a színpadig?
Horváth Ábel Olivér: Több művészeti ág közel áll hozzám. Előbb balettoztam, később beválogattak a Szolnoki Szigligeti Színház Jézus Krisztus Szupersztár előadásába gyerekszereplőnek, úgy gondolom, itt kezdődött el minden. Jöttek az újabb és újabb szerepek. Közben, illetve evvel párhuzamosan elkezdtem zenét tanulni. Több hangszeren is játszom: ukulelézek, gitározom és dobolok. Most az utóbbi kettő élvez prioritást az életemben, emellett pedig magánénekre járok. A színház mellett elkezdetem szavalóversenyekre is járni, amelyeken a sikerek sem maradtak el, és egyre több városi rendezvényre is hívtak fellépőnek.
Z. A. Ehhez úgy gondolom, egy támogató család is kell.
H. Á. O.: Testvéreimmel szerencsésnek mondhatom magam, mert szüleink mindenben támogatnak minket. Édesanyám drámapedagógus, aki segíti és támogatja művészi törekvéseimet teljes odaadással. Testvéreimnek egyébként teljesen más az érdeklődési körük és a hobbijuk, mint nekem, túrázni viszont nagyon szeretünk együtt.
Z. A.: A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületétől hogyan érkezett a felkérés? Miként emlékszel az októberi fellépésre?
H. Á. O.: Egy telefon érkezett az Egyesülettől, úgy tudom, hogy egy videót láttak az interneten az egyik fellépésemről, így esett rám a választás. Nagyon örültem a felkérésnek. Hálás vagyok, hogy „élő” közönséggel találkozhattam október közepén a Verseghy Könyvtárban tartott rendezvényen, amelyet a Fehérbot Világnapja alkalmából rendeztek meg. Egy zenés, gitáros verses műsorral készületem erre az eseményre, amelybe megpróbáltam belecsempészni az őszi hangulatot.
Z. A.: Úgy tudom, az Egyesület tagjai a karácsonyi ünnepségen is „találkozhatnak” veled.
H. Á. O. Igen, még akkor is, ha ez csupán virtuálisan történik majd meg egy online karácsonyi műsor keretében, amit majd a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagyunk-Szolnok Megyei Egyesületének a közösségi oldalán lehet majd megnézni december közepén. Remélem, hogy ezzel is majd örömet tudok okozni a (nem csak megyei) látássérülteknek. Előadóként elég nehezen viselem, azt, hogy most a járványügyi helyzet miatt nem állhatok a színpadon, és nem találkozhatok ebben a formában személyesen a közönséggel. Bár már beleszülettem az internet világába, azt gondolom, jó minőségű online tartalmakat, előadásokat nem könnyű így készíteni.
Z. A.: Most vagy végzős gimnazista. Adódik a kérdés, merre tovább.
H. Á. O.: Mindenképpen a szeretnék a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkezni, illetve a Nemzeti Színház Akadémiájára. A színpadon érzem magam igazán jól. De van több tervem is, a gazdasági irány is érdekel.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C