Gyász, fehérben

A halottkultusz számos formában jut kifejezésre; a magyar néphagyomány ebben különösen gazdag. Mindenszentek és halottak napja időszakában többet foglalkozunk az elmúlással. Tradíciónk sok tekintetben eltér Európa minden más népének szokásától.

A halál beálltával a magyar hagyomány szerint a házban lévő tükröt egy erre a célra készített kendővel sok helyen még ma is letakarják. Ezután kezdődik a virrasztás, amely számos szép virrasztóéneket adott zenevilágunknak. A halotti toron az elhunyt helyére is terítenek, és ételt is tálalnak számára. Korábban az éneklő asszonyok fejükön borosüveggel táncoltak a halott emlékezetére. Az Alföldön egészen a XX. század közepéig megmaradt az ősi halottas játék és gyertyás tánc. Magyar szokás a halotti lakodalmakon előadott, az eltávozottat megszemélyesítő halottas tánc (Bene Vendel tánca), amit már az 1092. évi szabolcsi és az 1279. évi budai zsinat is tiltott. A halotti lakodalom megélése a túlvilág törzsi gondolatköréből táplálkozott. Ennek megfelelően a XVII. század elején Alvinczi Péter református hitszónok is dühödten kárhoztatta az ázsiai nemzetségi „torcsinálás ördögi találmányát”. A középkor folyamán az egyház tiltotta, hogy a halotti torokon ősi török szokás szerint lóhúst fogyasszanak. A tor módosított formája Székelyföldön ma is él.
A halott felöltöztetése is része a halottkultusznak. A tetemre inget (halottas köntöst) adnak, a ravatalon halottas lepedőt használnak, az Ormánságban két rend fehérneműt, Kalotaszegen leány halott mellé egész kelengyét, terhes anya mellé csecsemője kelengyéjét, férfiak mellé bicskát, pipát, szemére pénzt tesznek. A gyász ideje néhány héttől általában egy évig tart. Ez idő alatt a halott hozzátartozói nem járnak mulatságba, disznótorra, lakodalomba, és nem házasodnak.
A gyász kifejezésében nagy jelentősége van az öltözékek színének. Európa hagyományos gyászszíne a fekete, amelyet a görögöktől és a rómaiaktól vettek át. A katolikus egyház, mivel a túlvilágra jutást nem tartotta szomorú eseménynek, gyászszínnek a lilát rendelte, és csak később vette át a görög-római feketét. Az óegyiptomiak gyászszíne sárga, a kínaiaké fehér és kék, az indiaiaké és török népeké pedig fehér. Nagyon szépen írja versében Babits Mihály: „Minden piciny hullám tovább hajt/ sivatag pólusom felé: / s lassan-lassan befagy a tenger / és gyászszi-nem lesz a fehér. ”

A magyar kelet-ázsiai származásának megfelelően a török népekre jellemző fehér színben gyászolt; őseink fehér halotti gyászruhája mára csak néhány helyen, Kalotaszegen, Martoson, a Sárközben és a Somogy megyei Csökölyben maradt meg. Az idős asszonyokat a koporsóban ma is fehérbe öltöztetik. Ugyanis a fehér szín szolgál a gonosz, ártó-rontó hatalmak elleni védekezésre. Tudatosan vagy ösztönösen, még őrizzük ősi színes hagyományainkat az életben éppúgy, mint a halálban.

(megjelent: Demokrata, 2020.11.04.)