Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Zámbó Jimmy - Valahol Bus dal szól
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A szociális ellátás nem az állam monopóliuma

- 2021. július 10. 9:23 -

Úgy helyes, ha a szociális ellátás nem állami monopólium, a kommunizmusnak ezt a hagyományát és örökségét kezdjük magunk mögött hagyni – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon pénteken.

Fülöp Attila a görögkatolikus egyház fenntartásában működő Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthonban tett látogatásán elmondta, ma a gyermekvédelemi ellátórendszer csaknem háromnegyedét, a szociális ellátórendszer több mint harmadát egyházi fenntartású intézmények teszik ki.

Magyarországon több mint százezer ember él bentlakásos intézményben – folytatta -, az ő életük akkor lehet minél teljesebb, ha kötődnek a településükhöz, az őket ellátó intézményrendszerhez és ahhoz a közösséghez, ahová tartoznak. Ebben az egyházi szereplők behozhatatlan előnyt nyújthatnak nekik – hangsúlyozta.

Megjegyezte, e terület legfontosabb sajátossága a közösségépítés, valamint a közösségi bizalom és kapocs megtalálása.

Emlékeztetett arra, hogy az egyház több száz, több ezer éve foglalkozik ezzel a feladattal, akkor is, amikor nem léteztek a mai értelemben vett államok és állami rendszerek sem.

A kormány ezért számít a vele stratégiai partnerségben együttműködő egyházak munkájára, segítségüket a kabinet a bentlakásos intézményekben élők érdekében szeretné igénybe venni – mondta Fülöp Attila. Hangsúlyozta, az egyház missziója “a természetes feladatvállalásának” folytatása, nem pedig valamilyen új jogszabályon vagy kötelezettségvállaláson alapuló feladatvégzés.

A kétszáz pszichiátriai beteget és harminc, demenciában szenvedő gondozottat ellátó hodászi bentlakásos intézményre kitérve Fülöp Attila megemlítette, hogy a Széchenyi 2020 program keretében, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatán nyert csaknem 300 millió forintot fordították az otthon épületeinek felújítására és korszerűsítésére.

Ez arra példa, hogy az egyház végzi a feladatot, az állam pedig ezt a munkát jogszabályokkal és pénzügyi eszközökkel támogatja – hangoztatta az államtitkár.

Az eseményen Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy az otthont egyházi fenntartásba adta át.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a korábban a megyei önkormányzathoz tartozó otthonnak jó gazdája lett az egyház.

A kereszténydemokrácia egyik alapvető pillére, hogy az állam ne legyen kizárólagos intézményfenntartó, hanem a szociálisan érzékeny közéleti szereplők, például az egyházak és a civil szervezetek is részt vegyenek a szociális feladatok ellátásában – mondta a kormánypárti politikus. (Forrás: Rehabportál)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 * kilenc =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 19:11
Mainly clear
WNW
Mainly clear
6°C
0.4 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.4 m/s WNW
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com