Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Faragó Judy István - Szerencsevadász
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A tönk szélére került a világhírű Pető Intézet

- 2013. augusztus 28. 18:35 - 2575 megtekintés

Konduktorai kirúgásával próbálná megúszni a fenyegető pénzügyi csődöt a Pető Intézet – írja az Index. A mozgássérült gyerekek speciális oktatását végző világhírű intézményben az elmúlt egy évben egymást váltották a gazdasági igazgatók, de egyikük sem tudott mit kezdeni az intézet és a főiskola drasztikusan szűkülő finanszírozásával. A fenntartóval is bajok vannak: a brit kormányzati pénzből kistafírozott Nemzetközi Pető Közalapítványt megszüntették, helyette egy nagyobb állami befolyást biztosító kft. vette át az irányítást. A cég igyekezett megszerezni a milliárdos értékű Villányi úti és Kútvölgyi úti ingatlanokat is, de a vagyonátvétel nem megy simán.

Információink szerint nyár végére csődközeli helyzetbe került a Nemzetközi Pető Intézet: a bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között 20 milliós mínuszt termel havonta.

Az intézet évtizedek óta az egyik leghíresebb magyar oktatási intézmény, az angolszász országokban és az arab világban folyamatosan komoly kereslet mutatkozik a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében végzett konduktorokra; a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgáskorlátozottakká vált gyerekek fejlesztését célzó, Pető András által kidolgozott konduktív pedagógiai módszert pedig 2006-ban magyar szellemi hungarikummá nyilvánították. A Pető Intézet elismertségét jelezte, hogy 1991-ben budapesti útja során Diana hercegnő ellátogatott a Villányi útra, hogy találkozzon ott ellátott angol gyerekekkel, és a brit kormány is 5 millió font támogatást ajánlott fel egy új épület kialakítására.

Hiába azonban a nemzetközi hírnév, a főiskolán folyó magas szintű oktatási munka és a külföldi támogatások, a közoktatási normatívák csökkenése és a nemzetközi projektek bevételeinek visszaesése miatt mára gyakorlatilag kiürült az intézmény kasszája.

Az intézetben sokan attól tartanak, hogy a fenntartók létszámleépítéssel próbálnak majd – időlegesen – úrrá lenni a helyzeten. A 360 fős intézmény költségvetésének legnagyobb kiadási tételét ugyanis a személyi kiadások jelentik. Az intézet mintegy 300 konduktort alkalmaz. Számuk azért magas, mert a Pető-módszer megköveteli, hogy teljes munkaidőben külön, személyenként foglalkozzanak az intézetbe kerülő gyerekekkel. Az elbocsátások így a felvehető gyerekek létszámát is csökkentenék.

A pénzügyi problémák súlyosságát jelzi, hogy az utóbbi egy évben legalább öt pénzügyi igazgatót vett fel a főiskola, de a fenntartó megszorítási terveit látva mindannyian gyorsan feladták, és távoztak. A státusz hónapok óta betöltetlen.

A fenntartó szerepét 2012-ben egy állami tulajdonban lévő kft. vette át a Nemzetközi Pető Közalapítványtól. Az eddig nagyobb jogi önállóságot biztosító közalapítványt, amelyet a 1990-es években eredetileg a Nagy-Britanniából érkezett támogatások fogadására hoztak létre, megszüntették. Ezzel az intézmény elesett az 1 százalékos szja-adományoktól is, jóllehet a támogatási formát a mai napig reklámozzák a Pető Intézet honlapján. Az új fenntartót, a Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft.-t Fehér Miklós, kisbéri orvos és Pétermann Csaba egykori ITD-H-s pénzügyi vezető irányítja.

Schaffhauser Franz, a főiskola rektora az Index kérdésére elismerte, hogy az intézmény nehéz helyzetbe került, és hogy vannak folyó fizetési problémák a beszállítókkal szemben. A rektor azonban leszögezte, hogy a bajok ellenére a legvégsőkig megpróbálja kivédeni a főiskola működését befolyásoló megszorítási törekvéseket. Schaffhauser Franz szerint, ha leépítésre kerülne sor, akkor elsősorban az adminisztráció, vagy az ellátó személyzet létszámának csökkentésével igyekezne lefaragni a kiadásokon, hogy megkímélje a világhírű módszerrel dolgozó konduktorokat.

A Pető Kft. az Opten céginformációi szerint még nem adta le a 2012-es mérlegét sem. Forrásaink szerint ennek az az oka, hogy az Emberi Erőforrás Minisztériumig érő jogi viták alakultak ki a káeftésítés körül. A cégvezetés ugyanis azt szerette volna elérni, hogy a Pető Intézethez tartozó ingatlanok kerüljenek a kft. könyveibe. A három nagy értékű budai ingatlannal, a Villányi úti villaépülettel, a Kútvölgyi úti központtal és a központ szomszédságában lévő beépítetlen telekkel azonban már korábban is rengeteg jogi probléma volt. A vagyonelemek a közalapítvány könyveiben sem voltak rendezett módon bejegyezve, így nem is lehetett őket zökkenőmentesen átadni a Pető Kft.-nek.

Egy teljes évnyi huzavona után, miután a cégbíróság végre bejegyezte a céget, a főiskola szenátusának kellett döntenie az ingatlanok átadásáról. A nyár elején a szenátus először elutasította az átadást, majd egy megismételt szavazáson kimondták, hogy hajlandóak megválni a telkektől. Ezek, információink szerint át is kerültek a fenntartóhoz, az épületek helyzetének rendezésével azonban a mai napig nem boldogult az EMMI–Pető Kft.–főiskola hármasa.

Forrás: index.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 * kilenc =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 14. vasárnap, Szeréna, Roxána napja van.
Ma van a(z) A keresztény egység napja.
Az év 37. hete és 257. napja.
Holnap Enikő, Melitta napja lesz.

932. I. (Madarász) Henrik német király megtagadta a magyaroknak a további adófizetést.


1482. Giovanni Dalmata dalmát szobrász, kőfaragó megkezdi működését a királyi udvarban. Társaival együtt jelentős része van abban, hogy a magyar királyi udvarban tudatosan alkalmazzák az antik építészeti hagyományokat.


Simonyi Imre / 1920. szept. 14. - 1990. ,? /

Annyi van hátra

Szakadt reád annyi gyalázat,
hogy abból fedelet
ácsolhat föléd az alázat
s a szeretet.

Húzódj alá. - Valami vackot
vess a sarokba.
-Csak megvadult kan tépi az aklot
darabokra.

Te már ne játszd senki agyaras
habzó szájú hősét.
Ne védd magad. - Óvjon az okos
együgyűség.

Annyi van hátra életedből,
ami pennád hegyén
feketéllik a félelemtől:
pár költemény.

Időjárás

2025-09-14, 06:39
Overcast
SE
Előjelzés
21°C
3.2 m/s
Apparent: 24°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 61%
Szél: 3.2 m/s SE
Széllökések: 10.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 15.2mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:20
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com