Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Máj Kriszta - Elfelejtett álom
62
hallgató

A tudomány mai állása – pénteken 9-től

- 2024. június 5. 5:52 - 190 megtekintés

A június 7-edikei műsor tartalmából…

hh

20240603_tma_1_resz

https://raketa.hu/magyar-kutatourhajos-iss-kutatas

Ezek a kutatások várnak a magyar űrhajósra az űrben

Nagy bejelentés volt május végén, hogy hosszú évtizedek után Magyarország ismét űrhajóst küld az űrbe a 32 éves Kapu Tibor személyében. Az első magyar űrhajós Farkas Bertalan volt 1980-ban. A mostani bejelentés kapcsán a tartalék űrhajóst is megnevezték, ő Cserényi Gyula lesz, de vajon milyen munka zajlik a Nemzetközi Űrállomáson, ahol a magyarok munkájára is számítanak?

A Nemzetközi Űrállomáson már a kezdetek, azaz 2000 óta folyamatosan zajlanak a kutatómunkák, amelyek során különféle anyagoknak és élő szervezeteknek a mikrogravitációs környezetben való viselkedését vizsgálják, többek között a speciális környezetnek az emberi testre gyakorolt hatását is. Az első legénység sugárzással kapcsolatos méréseket végzett, valamint ellenőrizték az újonnan felavatott űrállomás belső terének jellemzőit, az űrbeli tartózkodásnak a szívre és szemre, vagyis látásra gyakorolt befolyását és kísérleteket folytattak gallium-oxiddal és más anyagokkal az elektrosztatikus levitációs kazán felhasználásával. Az elektrosztatika a fizika azon ága, amely a nyugalomban lévő töltésekkel és az általuk keltett elektromos mező leírásával foglalkozik A levitáció egy olyan folyamat, amely során egy tárgy vagy személy legyőzve a gravitációt stabilan lebeg a levegőben.

Az ezekhez hasonló tudományos munkák azóta is állandó részét képezik a Nemzetközi Űrállomásra érkezőknek, a Semmelweis Egyetemen fejlesztenek egy, az emberi test számos paraméterét monitorozó rendszert, amelyet szeretnének tesztelni az űrállomáson. A telemedicinális eszköz feladata az lenne, hogy a kardiovaszkuláris állapotról, a vázizomrendszerről, az izomerőről és még sok más faktorral kapcsolatban adatokat gyűjtsön és ezek az adatok egy helyre tudjanak befutni a könnyebb kezelhetőség érdekében, majd szükség esetén mesterséges intelligencia alkalmazásával elemeznék az információkat.

https://raketa.hu/voyager-1-hiba-javitas

Sok milliárd kilométer távolságból javították meg a Voyagert

A NASA mérnökei a szonda számítógépes renderébe tudtak ilyen elképesztő távolságból beavatkozni. Ennek a számítógépes rendszernek a feladata többek között az, hogy a tudományos, valamint az űreszköz aktuális állapotát bemutató adatokat kezelje, mielőtt azok elküldésre kerülnek.

A számítógép memóriájának hibája miatt a földi irányítóközpontba tavaly november 14-től kezdve futottak be értelmezhetetlen adatok, ezért a mérnököknek nem volt többet rálátásuk a Voyager 1 “egészségi” állapotára, emellett a tudományos munkák sem folytatódhattak. A problémát végül áprilisban sikerült megoldani, miután felfedezték, hogy a kommunikációs hibáért egy apró chip felelős, ami a számítógépes rendszer memóriájának egy részét tartalmazza. És hogy hogyan oldották meg a mérnökök a problémát? Nos, a szakemberek a mérnöki adatok kezeléséért felelős kódot egyszerűen átköltöztették a számítógép memóriájának egy másik részébe, így április 20-án már érthető adatokat kaptak vissza a szondáról, majd a szoftver más szekcióinak áthelyezése után a tudományos adatok is sikerrel beérkeztek. Egyébként türelmes szakemberekre van szükség ebben a munkában, ugyanis napokat kell várni, mire egy ilyen beavatkozás után kiderül, hogy sikeres volt-e, mert hogy a 24 milliárd kilométeres távolság miatt az oda-vissza jelközvetítés 45 órát vesz igénybe.

20240603_tma_2_resz

https://hvg.hu/tudomany/20241531_daylight-dc1-tablagep-livepaper-kijelzo-kekfenymentes-kijelzo

Elkészült a világ első táblagépe, aminek kijelzője nem bocsát ki kék fényt

Számos tudományos publikáció jelent már meg az elmúlt években, amiben azt írták a kutatók, hogy a különböző kijelzőkből – legyen szó monitorról, mobiltelefonról vagy televízióról – áradó kék fény belenyúlhat az ember bioritmusába. Egészen pontosan az úgynevezett cirkadián ritmusra lehet rossz hatással, ami az ember alvását szabályozza. Márpedig aki össze-vissza alszik, az könnyen elhízhat, de a cukorbetegség is utolérheti. Igaz, egy nemrég megjelent kutatás meg épp azt bizonyította be, hogy a kék fény szűrése még jobban belenyúlhat ebbe a ritmusba.

Egy amerikai cég egész biztosan azokat a kutatási eredményeket tartja érvényesnek, melyek a kék fény szűrése mellett érvelnek, a vállalat ugyanis bemutatta a világ első olyan táblagépét, aminek kijelzője nem bocsát ki magából ilyet.

Az eszköz a cég szerint kimondottan a jó közérzet megtartására és a fókuszált munkavégzésre készült. A táblagép maga 10,5 colos kijelzőt kapott, ami képes akár 120 Hz-es frissítési rátával is megjeleníteni a tartalmat, ami jóval gyorsabb a hagyományos e-könyv-olvasók kijelzőjénél – ami általában 1 Hz. Emiatt a szemet is kevésbé fárasztja – állítják.

Ezen kívül túl sok konkrétumot nem árult el a cég a gépről, de annyit elmondtak róla, hogy a kijelzőt úgy fejlesztették ki, hogy ne okozzon úgy szellemképet, ahogy azt egyébként az e-papír-kijelzővel felszerelt táblagépeknél tapasztalni lehet.

https://hvg.hu/tudomany/20240531_inclusive-brains-agy-szamitogep-interfesz-gondolatolvasas-iranyitas

Agyhullámokkal írtak üzenetet

Az ENSZ mesterséges intelligenciáról szóló csúcstalálkozóján, élőben mutatta be az egyik francia cég azt a technológiát, ami Elon Musk agy-számítógép interfészének, a Neuralinknek kíván konkurenciája lenni. A Neuralinket ugyanis konkrétan be kell műteni az agyba és ez meg is történt év elején, az első neuralinkkel rendelkező személy pedig bizonyította, hogy képes kéz nélkül, mintegy a gondolataival mozgatni a számítógépes egeret. Viszont a most bemutatott francia eszköz úgy működik a mesterséges intelligenciával, hogy nincs szükség műtétre, így sokkal kevésbé kockázatos a használata.

Az Euronews beszámolója szerint a bemutató során a készüléken keresztül, agyhullámokkal és mozgással sikerült üzenni az egyik közösségi felületen, az üzenetet egyébként egyenesen a francia államfőnek, Emanuel Macronnak címezték.

Az eszközt a fejre kell helyezni, majd a fejet mozgatva tudja irányítani az ember a számítógép egerének a kurzorát, a megfelelő helyre pedig a gondolatok segítségével lehet kattintani. Az üzenetet néhány percbe telt megírni, de az üzenet küldője szerint ez gyorsabban is sikerülhet, csak a stressz a bemutató miatt hátráltatta az eszköz viselőjét, viszont hangulatjelet és fényképet is csatolni tudott a bejegyzéshez.

Mindenesetre ez lett az első üzenet a világon egy közösségi felületen, amelyet tulajdonképpen gondolatokkal írtak meg.

20240603_tma_3_resz

https://ng.24.hu/tudomany/2024/05/30/alvin-tengeralattjaro-felujitas/

Minden korábbinál mélyebbre merül az Alvin

Az ikonikus, nagy múltú kutató tengeralattjáróról van szó, amely 50 millió dolláros felújításon esett át, és még mélyebbre képes merülni, mint eddig. Az Alvin pontosan 60 esztendővel ezelőtt, 1964-ben készült el és azóta rengeteg expedícióban vett részt, egyik leghíresebb felderítőútja a mélyben lévő Titanic felfedezése volt.

No de lássuk milyen munkát szánnak legújabb felújítása után az Alvinnak?

A sekélyebb régiókban az üledékből szivárgó metánt hasznosító élőlények laknak. A kutatók szeretnék megtudni, hogy az Aleut-árokban, nagyobb mélységekben, 5000 méteren is előfordulnak-e efféle lények. Illetve, itt, ebben az árokban – amely Alaszkához tartozik – a speciális körülményekhez alkalmazkodott élet minden szereplője izgalmas, hisz ez a világ egyik legnagyobb produktivitású tengeri ökoszisztémája, amelyben a legnagyobb mélységek lakói is fontos résztvevők.

Szintén alkalmassá vált az Alvin olyan területek vizsgálatára, amelyek a mélytengeri bányászat terveiben szerepelnek, a nagy mélységű tenger alatti síkságok élővilága is alig ismert. Ezen is segíthet az új képességekkel felruházott merülő hajó, amely feltárhatja a néha 6000 méterig nyúló helyek ismeretlen lakóit is.

Eredetileg az Alvin az USA haditengerészeténél szolgált, és forradalmasította az óceánkutatást. Eleinte csak 2000 méteres mélységbe jutott, csak a későbbi, 1970-es években végzett felújítása után vált alkalmassá a nagyobb mélységek felderítésére.

Ezek voltak az utolsó nagy felújításai – bár 3 évente féléves nagygenerálon esik át. Közben számos nemzet kezdte el a saját mélytengeri merülő eszközeit megépíteni, és az USA kezdett lemaradni. Többek közt ezt a növekvő hátrányt igyekeztek a legutolsó felújítási munkák során ledolgozni.

Bár magáncégek már készítettek a bolygónk legmélyebb pontjaira is lejutó emberes merülő járműveket (pl. James Cameron is ilyennel járt az óceán legmélyebb pontjaira), a komolyabb tudományos vizsgálatokhoz komplexebb berendezésekkel ellátott járműre van szükség.

Az Alvin nemcsak biztonságosabbá vált, hanem új kamerarendszert is kapott, és a mintavételező kosarát is nagyobbra cserélték. Ahova pedig már maga sem juthat el – ez csak az óceánok 1 százaléka – oda automata robotjárművek mennek majd helyette.

20240603_tma_4_resz

https://raketa.hu/1784-ben-szaz-robot-dolgozik-egy-kozos-agyra-kapcsolodva

Száz robot dolgozik egyetlen agyra kapcsolva egy cégnél

A cég irodaházában 2022-ben kezdték meg a munkát az ott dolgozók, akik között számos robot is található, az épületben ugyanis a humán-gép interakciók tesztelését és a robotokkal való szoros együttműködés vizsgálatát szolgáló projekteken dolgoznak.

A jövő munkahelyének is nevezik a céget, ahol a robotok konkrétan kiszolgálják az ott dolgozókat: elsősorban kávét és ebédet szállítanak a munkatársaknak, így az épületen belüli kávézó különös látványt nyújt, ugyanis vásárlók helyett robotok sorakoznak a pult előtt a kávéért, aztán a felvett árut egyenesen a megrendelőhöz viszik. A gépek nem általános célú, fejlett masinák, amelyek bármilyen emberi feladatot el tudnak végezni, hanem egyszerű szállítórobotok, de bizonyos korlátozott asszisztensi vagy biztonsági őri feladatokra alkalmasak lehetnek.

Az R2D2 formájára emlékeztető robotok egyetlen hálózatra kapcsolódva, felhő alapú rendszer irányításával működnek és saját lifttel, a Roboporttal utaznak az emeletek között. Az irodaházban zajló munkát, illetve a robotokkal való kiszolgálást egy olyan korszakra való felkészülésnek szánják, amelyben a mindennapos élet részét képezi majd a robotok jelenléte, valamint az önvezetés, az 5G (vagy ennek következő generációs változata), a mesterséges intelligencia és az innovatív infrastruktúrák.

https://raketa.hu/digitalis-allampolgar-alkalmazas-regisztracio

Már letölthető az alkalmazás, ami 2025-től kiváltja a fizikai okmányainkat

Az applikáció neve is beszédes: Digitális Állampolgár, a célja pedig az, hogy kényelmesebbé és hatékonyabbá tegye az elektronikus közigazgatást az állampolgárok számára, emellett pedig számos egyéb hasznos funkcióval is rendelkezik majd – ígérik a szakemberek. Az alkalmazás már most elérhető, mobiltelefonokra lehet letölteni, el lehet rajta végezni az adminisztrációt, de csak szeptembertől lesz aktív. A regisztrációhoz egy kormányablakban igazolni kell a személyazonosságunkat, majd az alkalmazásban meg kell adnunk az ügyintézőtől kapott egyszer használatos kódot.

No de lássuk mire lesz jó a Digitális Állampolgár applikáció?

  • Igazolhatjuk vele a személyazonosságunkat rendőrségi igazoltatáskor
  • Egy helyen megtalálhatók lesznek a személyes adataink, okmányaink és a gépjárművünk adatai. Ezek az adatok, okmányok hitelesítve tovább is küldhetőek az alkalmazással, így többé nem kell szkennelnünk őket
  • E-mail cím és jelszó megadása nélkül jelentkezhetünk be az állami weboldalakra és alkalmazásokba
  • Digitális aláírással hitelesíthetjük a szerződéseket és egyéb dokumentumokat
  • Digitális erkölcsi bizonyítványt igényelhetünk, amely igazolja büntetlen előéletünket
  • Valamint időpontot is foglalhatunk a kormányablakokba

A tervek szerint a Digitális Állampolgár alkalmazás a jövőben ennél jóval szélesebb funkcionalitással fog rendelkezni, 2025 második felétől például az állami weboldalak mellett már bankok, közműszolgáltatók és egyéb szolgáltatók weboldalaira is bejelentkezhetünk a segítségével, 2025 végére pedig teljesen kiválthatjuk vele a fizikai okmányainkat és a gépjárművünk adásvételi folyamatát is online végezhetjük az appal. 2026-tól bármilyen közigazgatási ügyet elintézhetünk majd az alkalmazásban, emellett elvileg fizethetünk is vele.

20240603_tma_5_resz

https://hvg.hu/tudomany/20240530_kina-majatultetes-xenotranszplantacio-rakos-beteg-sertesmaj

A világon elsőként ültettek be sertésmájat egy emberbe Kínában

Génmódosított sertésvesét és sertésszívet már ültettek be emberbe az elmúlt évben, most viszont sertésmájra került a sor.

A xenotranszplantáció terén kínai kutatók értek el most sikert.

Xenotranszplantációnak az eltérő fajú állatok közötti szerv-, illetve szövetátültetést nevezik. Kutatók szerint a sertés ideális alanya a xenotranszplantációnak, avagy a fajok közti szervátültetésnek, ennek oka pedig az, hogy egy sertés szervei méret és anatómia tekintetében nagyon hasonlítanak az emberi szervekhez.

A sertésmáj esetében a sertés szervéből a tudósok genetikai ollóval távolítottak el néhány sertésgént, és emberivel pótolták azokat.

Az eddigi hírek alapján a 71 éves páciens szervezete nem lökte ki a sertésmájat, és jól van. Szabadon mozoghat, májfunkciói és az egyéb egészségügyi mutatói rendben voltak a május 17-i műtét után egy héttel is. A beültetett máj napi epeszekréciója kb. 200 ml, ami azt jelenti, hogy a szerv sikeresen integrálódott, és megfelelően működik.

A transzplantáció sikerét hónapoknak, esetleg éveknek kéne bizonyítania, ugyanis az a férfi, aki tavaly márciusban a világon először kapott sertésvesét, a műtét után két hónappal elhunyt – bár az orvosok szerint a halálában nem volt szerepe a beültetett szervnek.

https://hvg.hu/tudomany/20240529_japan-fukusima-atomeromu-radiaktiv-tormelek-eltakaritasa-robot-video

Megcsinálták a robotot, ami feltakaríthatja a fukusimai radioaktív törmeléket – csak hát kell hozzá 40 év

Már 13 éven annak, hogy 9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt, ami a fukusimai atomerőmű katasztrófájához vezetett. Bár a település lakói azóta visszatérhettek az otthonaikba, az atomerőmű környékén még mindig nagyon sok tennivaló van. A becslések szerint a reaktorok közül háromban 880 tonna erősen radioaktív olvadt üzemanyag-törmelék található, amit mielőbb el kellene takarítani.

Ezt a célt szolgálja az a robot, amit a napokban mutattak be – a robot teleszkópos karok segítségével tud egyszerre kis mennyiségű radioaktív törmeléket eltakarítani. Ez utóbbi a bemutató szerint tényleg szó szerint értendő.

Egy videó be is mutatja, hogy a robot egyszerre csak 3 gramm törmeléket tud felemelni, ami viszonylag kevés ahhoz képest, hogy 880 tonna törmeléket kellene eltakarítania. A szakemberek éppen ezért 30-40 évre becsülik a feladat elvégzését, de úgy vélik, hogy még ez is optimista előrejelzés. A munka 2024 októberében kezdődhet meg.

20240603_tma_6_resz

https://ng.24.hu/tudomany/2024/05/25/alkohol-lebontas-zsele/

Itt a részegség elleni zselé

Svájci kutatók olyan fehérje alapú zselét készítettek, amelyet elfogyasztva az emésztőrendszerben lévő alkohol lebomlik.

A Zürichi Műszaki Egyetem számolt be arról a fejlesztésről, amelynek során kijózanító hatású anyagot állítottak elő. A zselészerű, fehérje alapú anyag úgy képes lebontani az emésztőrendszerben lévő alkoholt, hogy közben nem mérgezi a szervezetet. A zselé alapját savóban lévő fehérjeszálak képezik, amelyhez egyedi vasatomok kapcsolódnak, illetve egészen kevéske arany is kerül bele katalizátorként. Ez az anyag a bélben lévő alkoholból közvetlenül ártalmatlan ecetsavat állít elő.

Egerekkel végzett kísérletekben 50 százalékkal is lehetett így csökkenteni a véralkoholszintet, és megelőzhetők voltak az alkohol okozta különféle szervi károsodások. A hatásokat egyelőre csak egerekkel tesztelték, így még emberi kísérletekre lesz szükség a forgalmazás előtt, azonban a kutatók biztosak benne, hogy sikeres lesz a szer.

Az alkohol zöme a gyomor és a belek nyálkahártyáin át felszívódva kerül a véráramba. A svájci szer hatékonyan és gyorsan bontja le az alkoholt, mielőtt az még a véráramba léphetne, és így kifejthetné káros hatásait. A májban zajló lebontással szemben ez esetben nem képződik köztes vegyületként mérgező acetaldehid. A káros hatások megelőzésére a zselét az alkoholfogyasztás előtt vagy közben kell majd elfogyasztani, így megelőzhető, hogy növekedjen a véralkoholszint, vagy épp károsítson a májban termelt acetaldehid. Ez azonban azt is jelenti, hogy a már vérben lévő alkohollal nem tud mit kezdeni az anyag.

https://bitport.hu/az-influenszerek-munkajat-is-elveszi-a-mesterseges-intelligencia

Az influenszerek munkáját is elveszi a mesterséges intelligencia

A The Influencer Marketing Factory ügynökség nemrégiben közölt felmérése alapján a fősodorba kerültek azok a mesterséges intelligenciával létrehozott, virtuális identitások, amelyek segítségével az úgynevezett tartalomelőállítók és a piaci cégek is igyekeznek felduzzasztani a közönségüket. A 16 és 54 év közötti amerikai válaszadók 53 százaléka legalábbis úgy nyilatkozott, hogy már követett legalább egy virtuális influencert, további 22 százalékuk pedig „valamennyire ismert” ilyen csatornákat.

A jelentés szerint az esetenként több millió követővel működtetett virtuális személyiségek a különböző platformokon, így a YouTube-on, az Instagramon vagy a TikTokon is egyre népszerűbbek, és a Pradától a Samsungig a legnagyobb márkákkal is működtek már együtt.

A felmérést szemléző Business Insider a statisztikából kiemeli az átláthatóság kérdését, ami egyre fontosabbá válik az MI-technológiára épülő más szolgáltatások esetében is. A válaszadók 36 százaléka ugyanis már fontosnak tartaná az ilyen identitások mesterséges természetének egyértelmű jelölését. Sokan egyszerűen úgy vannak vele, hogy nem érdekli őket az így előállított tartalom, bár a kutatás során megkérdezettek szerint az MI-alapú személyiségek népszerűsítik a legjobban a konzumer technológiát és a divatcikkeket.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


négy * 8 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 9. szerda, Dénes napja van.
Ma van a(z) Postai világnap, Szent Dénes ünnepe.
Az év 41. hete és 283. napja.
Holnap Gedeon napja lesz.

1719. A főpapság adózása a várak fenntartására. III. Károly gróf gyűlést rendelt tartani. A főpapság megadóztatása életbe lépett, melyet az országgyűlések mindig a sérelmek közé soroltak.


1966. Felavatják a Dunántúl egyik legnagyobb hídját, a 140 méter hosszú Rába-hidat.


Tornai József / 1927. okt.9. - /

Zene, margaréta

Megismered a gyermekkort, a végsőt,
az aggodalmakat anyád szavából;
a munkát és a könyvek szárnyát később
s amit sugall egy hullócsillag-zápor.

A sorsot, istent, zenét, margarétát;
hazád, amelynek irgalom a földje,
és az időt, a süketet és bénát
s a titkot, ahogy titok mindörökre.

Barátaid és minden ellenséget,
s a szerelmet, amelyért fizetsz százszor,
s mint aki villám-csattanásra ébred,
kísértet-arccal kimész a világból.

Időjárás

2024-10-09, 05:22
Overcast
SSE
Előjelzés
15°C
2.3 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1006 mb
Páratartalom: 82%
Szél: 2.3 m/s SSE
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 61mm /96% / Rain
Napfelkelte: 06:54
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com