Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Belga - Gyere kislány gyere
55
hallgató

A tudomány mai állása – pénteken 9-től a Hobby Rádióban

- 2024. május 7. 7:01 - 448 megtekintés

A május 10-edikei műsor tartalmából…

 

1.

Új világcsúcs: 80 óra alatt felépít egy házat a világ legnagyobb 3D nyomtatója

Új világcsúcs: 80 óra alatt felépít egy házat a világ legnagyobb 3D nyomtatója

A Maine-i Egyetem saját világcsúcsát megdöntve létrehozta a legnagyobb polimer 3D-nyomtatót. A korábbi Guinness-rekord egy 2019-ben bemutatott eszköz volt, amivel 56 négyzetméteres házat lehet kinyomtatni, nem mellesleg újrahasznosítható anyagokból.

Az új 3D nyomtató a megfizethetőbb lakások iránti igény kielégítésére épült: Maine-ben a következő hat év során 80 ezer új otthont kellene felépíteni, hogy az állam elkerülje a lakhatási válságot, és ezt a teljesítményt ráadásul komoly munkaerőhiány mellett kellene produkálni. A nagyobb és jobb nyomtató célja, hogy segítsen többet nyújtani, lehetőleg olcsóbban, ezzel az új nyomtatóval megfizethető és alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású lakásokat fognak építeni.

Az új nyomtató négyszer gyorsabban nyomtat, mint az elődje, ami azt jelenti, hogy úgy 80 óra alatt képes kinyomtatni egy egyszintes lakóházat, aminek az építése hagyományos módszerekkel akár több hónapig is eltarthat. A termoplasztikus polimer nyomtató akár 29 méter hosszú, 10 méter széles és 5,5 méter magas tárgyakat is képes kinyomtatni, úgy, hogy óránként 227 kilogramm anyagot épít be a szerkezetbe. A nyomtató funkciókat is tud váltani, például az „additív gyártás, a szubtraktív gyártás, a folyamatos csapolásos rétegezés és a robotkaros műveletek” között. Egyszerre számítógép és gyártó eszköz, amely forradalmasíthatja a megfizethető lakhatás, a közmunka, a hídépítés vagy az óceáni és szélenergia megoldásait is.

2.

https://www.zoldpalya.hu/varos/videon-nezheto-hogyan-epul-a-vilag-elso-mesterseges-energiaszigete-355454.html

Videón nézhető, hogyan épül a világ első energiaszigete

Egy teljesen új energia-transzport rendszer van kiépülőben. A rendszer nevet is kapott: Princess Elisabeth-sziget, ami egy tengeri villamosenergia-hálózat lesz, amely összeköti a nyíltvízi szélerőműveket a belga szárazfölddel, és csomópontként szolgál majd az Egyesült Királysággal és Dániával való jövőbeli összeköttetésekhez.

Az energiasziget külső falait 20 000 tonnás túlnyomásos keszonok alkotják, melyek olyan alul nyitott szerkezetek, melyekből folyamatosan szivattyúzzák a vizet, így téve lehetővé, hogy a víz alatt a keszonok belsejében lehessen dolgozni.

A Princess Elisabeth-sziget első keszonjának építéséről készült videót, amelyen a folyamat végigkövethető, a napokban hozta nyilvánosságra a kivitelező. A Princess Elisabeth-sziget része a nagyobb Princess Elisabeth-zónának, egy jövőbeli 3,5 gigawattos tengeri szélerőmű-parknak az Északi-tengeren, a belga partok közelében. A világ első mesterséges energiaszigete tenger alatti kábeleken keresztül kapja majd az áramot a szélturbinákból, amelyet aztán nagyfeszültségű villamos energiává alakítanak át, és eloszlatnak a belga szárazföldön és más európai országokban. Az első ilyen jellegű mesterséges objektum a tervek szerint 2026 végére készül el, amikor is megkezdődik az elektromos berendezések telepítése.

3.

https://raketa.hu/egeszen-ujfajta-szamitogepes-architektura-van-szuletoben-amihez-viz-es-so-is-kell

Újfajta számítógépes architektúra van születőben, amihez víz és só is kell

Az úgynevezett iontronikus neuromorfikus számítási eszközök a világ leghatékonyabb ‘számítógépét’, az emberi agyat utánozzák az eddigieknél is hűebben: a legújabb neuromorfikus eszközök ugyanis már nem csak mesterséges szinapszisokat tartalmaznak, hanem vizet és sót, akárcsak a biológiai mintaképük.

A Neumann János által 1945-ben leírt számítógépes modell az elmúlt időkben jól működő rendszert jelentett a különböző feladatok elvégzésére és a memória plusz vezérlőegység párosa miatt Turing-teljes is, ami azt jelenti, hogy elméletben bármilyen számítási problémára meg tudja keresni a helyes választ, persze a memória és idő határai miatt a gyakorlatban ez nem mindig teljesül, de a szakértők a mesterséges intelligencia korában már ennél gyorsabb és energiahatékonyabb módszerek után kutatnak.

A neuromorfikus struktúra újdonsága, hogy a memóratárolást és a feladatvégzést egy helyen valósítja meg, vagyis nem szekvenciális módon működik, emiatt ahhoz hasonló megoldást nyújt, mint az emberi agy, csak jóval egyszerűbb változatban. A neuromorfikus számítógépek fontos összetevője a memrisztor, ami a szinapszisok mesterséges mását testesíti meg. A memrisztorok elektronikus egységek, amelyekben az információtárolás az ellenállás révén valósul meg és az ellenállásuk programozható. Ezeknek a legfrissebb generációja már nem csak működési elvben, hanem más tekintetben is jobban hasonlít a természetes szinapszisokra, konkrétan folyékony hozzávalókat is tartalmaz, akárcsak az emberi agy. A folyadék alapú memrisztorokban a szinapszisok információközvetítését szimuláló folyamatok ionok segítségével válnak valóra, ehhez az ionok koncentrációjának változása adja az alapot.

Az agy által inspirált számítási egység egy agy által inspirált, folyadékalapú közvetítő közegben jelentős lépést jelent az olyan számítási eszközök felé, amelyek úgy viselkednek, mint az agy- foglalják össze a kísérlet eredményét az eszközről szóló tanulmányban.

4.

https://raketa.hu/minden-eddiginel-erosebb-bizonyitekot-talaltak-a-rejtelyes-kilencedik-bolygo-letezesere

Újabb bizonyíték a PlanetX létezésére

A naprendszerünk 8 bolygója: a Merkúr, a Vénusz, a Föld, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. A csillagászok jó ideje feltételezik, hogy a jelenleg ismert nyolc bolygó mellett a Naprendszernek lehet egy kilencedik bolygója is, ám a rejtélyes égitestnek mindeddig nem sikerült a nyomára bukkanni.

Ennek az első számú oka, hogy a jelenlegi legerősebb hipotézis szerint a 9. bolygó, – amit jelenleg Planet X néven tartanak számon – jóval távolabbi pályán kering, mint a Naprendszer többi bolygója, miközben mérete csupán 2-4-szerese a Földének, egy ekkora égitestet pedig még akkor sem könnyű megtalálni, ha nagyjából tudják, hogy hol kéne keresni.

Az égitest létezését már a Neptunusz 1846-os felfedezése után megjósolták, a kutatók egy része ugyanis úgy vélte, hogy az Uránusz és a Neptunusz pályájából az következik, hogy lennie kell egy kilencedik bolygónak is a Naprendszerben.

Ami a mostani hipotézist illeti: kutatók most is a Neptunuszon túli égitestekre fókuszáltak, ám ezúttal olyan objektumokat kerestek, amiket a korábbi kutatások figyelmen kívül hagytak, mivel a Neptunusz gravitációja miatt a mozgásuk instabil. Az ezekről az égitestekről begyűjtött adatokból két szimulációt készítettek, amelyeknél figyelembe vették az objektumokra ható ismert erőket (például a bolygók gravitációját és a galaxisunk árapály-hatását), ám amíg az egyik szimulációba belekalkulálták azt is, hogy a feltételezett kilencedik bolygó hogyan hatna ezekre az objektumokra, addig a másik szimulációból kihagyták a Planet X-et. A kutatók ez alapján arra jutottak, hogy a megfigyelési torzításokat is figyelembe véve az objektumok pályaszerkezete szorosan illeszkedik a kilencedik bolygót is tartalmazó modell előrejelzéseihez, ellenben ha nem létezik kilencedik bolygó, akkor ezeknek az égitesteknek a mozgása „nagyon valószerűtlen lenne”.

5.

https://raketa.hu/terkep-hold-kinai-holdatlasz

Elkészült az eddigi legrészletesebb Holdtérkép

A legújabb és eddigi legrészletesebb holdtérképet április 21-én mutatta be a Kínai Tudományos Akadémia, miután több, mint tíz évnyi munka után a kutatók sikeresen befejezték a nagyszabású projektet.

Az atlasz 1:2,5 millió arányú felbontással mutatja be az égitest jellemző felszíni formációt, amelyek egymáshoz viszonyított korát is jelölték a kutatók. A térképen 14 különböző fajta struktúra látható, köztük 12 341 becsapódási kráter, 81 becsapódási medence és 17 fajta kőzetformáció. Az akadémia elmondása szerint az atlasz a Hold geológiai evolúciójáról is számot ad és világosan mutatja a Hold tektonikai és magmatikus fejlődését. A felhasznált adatbázist elsősorban a kínai Csango-1 misszió alatt elvégzett mérésekre alapozták, amely során egy keringőegység két éven át körözött a Hold körül. A Csango-1 Kína első olyan küldetése volt, ami a Holdra, illetve a Föld körüli pályán túlra vezetett és a célja többek között az volt, hogy háromdimenziós képeket szerezzen több holdi formációról is.

A most elkészült Hold-térkép a jövőbeli Csango-6-os missziót is segítheti, mivel a misszió alatt mintákat gyűjtenek majd a Hold távolabbi oldalán és a térkép alapján tudják megfelelő háttérinformációkkal támogatni a kőzetgyűjtés folyamatát. A Csango-6 a tervek szerint május 3-án indul és 53 napig tart majd, ami alatt 2 kilogramm mintát szereznek be a holdi talajból, hogy eljuttassák azt a Földre alaposabb elemzések céljából.

6.

Pirolízis segítségével újrahasznosítható a szélturbinalapát is

Pirolízis segítségével újrahasznosítható a szélturbinalapát is

A szélenergiát megújuló energiaforrásként tartjuk számon és dicsérjük a szélerőműveket, hogy károsanyag kibocsátás nélkül termelik az energiát, viszont kritikával is gyakran illetjük őket: ez pedig a szélturbinák lapátjai miatt van, azok ugyanis csak 20-25 éven keresztül használhatóak és leszerelésük után nem újrahasznosíthatók.

A szélturbinák gyártásában az epoxigyantákhoz képest költséghatékonyabb telítetlen poliésztergyanták dominálnak, és ezek fő összetevője, a sztirol jelentős környezeti és egészségügyi kockázatot jelent. Ráadásul a hulladéklerakókban történő ártalmatlanításkor a sztirol rendkívül mérgezővé válik, és tüdőrákot okozhat. Ezenkívül szennyezheti és mérgezheti a talajvizet és a talajt.

A lehetséges újrahasznosítási eljárásokkal 2022-ben kezdett el kísérletezni egy litván kutatócsoport: a próbák során régi kompozit anyagokat, például üvegszállal erősített epoxigyanta kompozitokat bontottak le a pirolízis termokémiai kezelési folyamatával, egy speciális katalizátor segítségével. A cél az volt, hogy olyan anyagon kísérletezzenek, amely a szélturbinák lapátjainak anyaga is, az értékes összetevőket újrafelhasználás céljából elkülönítsék, és a régi kompozit anyagokat hasznos energiává alakítsák, igaz, a minták elérhetőségének korlátai akadályozták a tényleges újrahasznosítási eredményt.

A kutatás fő célja: megtalálni a módját annak, hogy a szénszálakat és a gyantát kivonják a régi szélturbinalapátokból, amelyeket nehéz ártalmatlanítani, mert mérgező anyagokat tartalmaznak és biológiailag nem lebomlóak. A kutatócsoport egy pirolízisreaktor segítségével sikeresen kivonta a sztirolt a lapátokból, egy sztirolban gazdag olaj formájában. Emellett oxidációs eljárással visszanyerték és megtisztították a szálakat, a szenet és az üvegszálat, amelyek szerintük fenntartható töltőanyagként szolgálhatnak a kompozit anyagok mechanikai tulajdonságainak javítására.

7.

https://hvg.hu/tudomany/20240503_szen-dioxid-megkotese-nanogenerator-elektromos-aram-eloallitasa-uveghazhatasu-gaz

Sikerült áramot generálni szén-dioxidból

Az egy dolog, hogy megköti a szén-dioxidot, de még áramot is generál egy új fejlesztésű nanogenerátor.

Egészen előnyös fejlesztéssel álltak elő a Queenslandi Egyetem kutatói: egy olyan generátort készítettek, mely képes megkötni a szén-dioxidot, és azt elektromos árammá alakítani. A karbonnegatív nanogenerátor egy új, ipari méretekre skálázott szénmegkötő módszerhez vezethet, ami amellett, hogy elnyeli az üvegházhatású gázt, még energiát is előállít a folyamatból.

A kutatók nanolapkás-agaróz hidrogélt (NaH) hoztak létre. Az ebből az ötvözetből készült generátor közvetlenül a széndioxid-elnyelésből tud energiát termelni. A folyamat lelke, hogy a belső csatornái mentén precízen elválasztja az ionokat. A nanogenerátor két részből épül fel: a váza egy bór-nitrát, mely mindössze néhány atom vastagságú, és pozitív, valamint negatív ionokat állít elő. A másik rész egy poliamin gél, melyet már eddig is széles körben használtak a szén-dioxid összegyűjtésére. A kutatók kidolgoztak egy olyan módszert, mellyel a pozitív ionok sokkal nagyobbá tehetők a negatív társaiknál – a méretkülönbségek miatt az ionok különböző sebességgel mozognak, diffúziós áramot generálva.

Jelenleg a szén-dioxidban rejlő energia egy százalékát tudják ily módon hasznosítani, és most arra fókuszálnak a kutatók, hogy növeljék a hatékonyságot, valamint csökkentsék a költségeket. Ha sikerrel járnak, a technológia a jövőben hordozható és ipari generátorokban egyaránt alkalmazható lehet elektromos áram előállítására.

8.

https://www.hwsw.hu/hirek/67585/4k-uhd-hdr-broadcast-1080p-1080i-kozvetites-sport.html

Focit nem, de olimpiát nézhetünk idén 4K-ban

Sem a németországi futball Európa-bajnokság, sem a Bajnokok Ligája döntőt nem közvetítik natív 4K-ban a jogtulajdonosok, a párizsi olimpia azonban 4K-ban is eljut majd a nézőkhöz.

Az élő 4K broadcast továbbra is óriási kihívást jelent a közvetítési láncban résztvevők számára. A 4K-s televíziók rohamos terjedésével az UHD-felbontásban elérhető tartalmak mennyisége is folyamatosan nő, de azok jellemzően csak videostreaming-szolgáltatókon keresztül érhetők el. A 4K egyelőre még nehezebben szivárog be az élő sportközvetítésekbe, és lehet, hogy jó darabig ez nem is változik még érdemben. Viszont a 4K-s panellel rendelkezők számára akár visszalépésként is értékelhető, hogy  idén sem a labdarúgó Európa-bajnokságot, sem a június 1-jén zajló Bajnokok Ligája döntőt nem fogják UHD-ban közvetíteni a jogtulajdonosok, holott utóbbi 2015-től, előbbi pedig 2016-tól HD helyett, illetve mellett 4K-ban is eljutott a tévécsatornákhoz.

Hogy mi az oka mindennek? Nos, egyfelől a közvetítési jogokat birtokló cégek az UHD helyett nagy dinamikatartományt átfogó kamerákkal felvett 1080 pixel felbontású élő adással kísérleteznek, mivel a nézői visszajelzések szerint jobban preferált a kontrasztosabb, a részleteket jobban kiemelő , dinamikus kép, mint a több pixelből álló kép. Másrészt a 4K-s élő közvetítés emellett a teljes közvetítési láncot jelentős kihívások elé állítja még ma is, illetve az elosztóhálózatokat is jobban terheli a 4K-s tartalmak továbbítása, különösen ha egy jelentős nézőszámmal rendelkező sporteseményről van szó.

Ettől függetlenül idén is lesz élő 4K-s sportközvetítés az arra alkalmas tévékészülékek kijelzőjén, hiszen a 2024-es párizsi olimpia minden versenyszámát UHD-ban közvetítik majd – bár nem minden tévécsatorna fogja azt az eredeti formátumban továbbítani.

9.

https://raketa.hu/felfedeztek-az-elso-fraktalis-molekulat-amihez-hasonlot-eddig-sosem-talaltak/

Felfedezték az első fraktális molekulát, amihez hasonlót eddig még sosem találtak

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mi is a fraktál? A fraktálok úgynevezett „önhasonló”, végtelenül komplex matematikai alakzatok, melyek változatos formáiban legalább egy felismerhető (tehát matematikai eszközökkel leírható) ismétlődés tapasztalható.

A “fraktálok atyja” az elnevezéssel azokat az alakzatokat írta le, amelyek bonyolultnak és egyenetlennek tűnnek, de mégis tartalmaznak valamilyen fokú rendezettséget vagy szabályosságot és egyes részeik a teljes egész formáját ismétlik.

A pontos fraktálok, amelyek közel tökéletesen egyeznek a mérettartományokon át, nagyon ritkák a természetben – magyarázza a Max Planck Intézet egy új felfedezéssel kapcsolatban, amelynek során egy annyira ritka természetes fraktálalakzatra találtak példát a kutatók, amihez foghatót eddig még nem sikerült megfigyelni.

A felfedezett alakzat különlegessége, hogy molekuláris szinten észlelték, vagyis ez az első ismert molekula, aminek pontos, vagyis különböző mérettartományokon át pontosan egyező mintázatú fraktálformája van. A molekulára véletlenül akadtak rá, miközben elektronmikroszkópos vizsgálatokat végeztek és meglepődve vették észre, hogy a vegyület a Sierpiński-háromszög formáját vette fel. A Sierpiński-háromszög egy viszonylag egyszerűnek látszó, de mégis komplex fraktál, amelyet egyenlő szárú háromszögek alkotnak. A kutatók azt is megállapították, hogy hogyan készült a különleges struktúra: a fehérje megszegte a molekulákra jellemző szokásos szimmetriát és a fehérjeláncok között apró eltérések alakultak ki, aminek eredményeképpen létrejöttek a háromszög formájú rések a láncok között, a megszokott hálós szerkezet helyett.

10.

https://hvg.hu/tudomany/20240502_egyesult-allamok-baltimore-tornatanar-hang-lemasolasa-iskolaigazgato-rasszista-megjegyzesek-mesterseges-intelligencia-letartoztatas

Mesterséges intelligenciával adtak rasszista szavakat egy igazgató szájába

Egy volt tornatanár sajátos módon próbált bosszút állni a volt igazgatóján, aki korábban vizsgálatot indított ellene: hamis, rasszista hangfelvétellel, amit mesterséges intelligenciával generált.

A mesterséges intelligencia új megoldásokat szülhet számos problémára – vagy éppen maga generálhat újakat, ha rossz kezekben, rossz célokra használják. Ez utóbbira példa ez az eset is, mely az Egyesült Államokban történt: egy baltimore-i iskola korábbi tornatanárát ugyanis azután tartóztatták le, hogy hamis, a mesterséges intelligenciával generált szavakat adott az iskolaigazgató szájába. Olyanokat, amelyeket az igazgató sosem mondott valójában.

A tornatanár egy olyan szoftvert használt, mellyel klónozni lehetett az igazgató hangját. A közvélemény ennek nyomán azt hihette, hogy az iskola igazgatója tényleg az intézmény fekete diákjait és a zsidó közösséget becsmérelte – a felvétel ugyanis pillanatok alatt elterjedt. Az emberek pedig eleinte tényleg azt hitték, hogy maga az igazgató mondta a rasszista gondolatokat – a szülők haragja miatt egy időre le is váltották az intézmény éléről. A hatóságok azonban kielemezték a felvételt, és arra a megállapításra jutottak, hogy az nem hiteles, a vizsgálatokba még az FBI igazságügyi szakértőit is bevonták. Mint kiderült, a hangfelvétel „nyomokban” MI-vel generált részleteket tartalmazott. Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen büntetésre számíthat a letartóztatását követően.

11.

https://raketa.hu/nagy-csendes-oceani-szemetsziget-ocean-cleanup

Eltűnhet a nagy, Csendes óceáni szemétsziget

A nagy csendes-óceáni szemétsziget a legnagyobb hulladéktelep, ami a Föld óceánjaiban lebeg és ami főként a folyók által belehordott műanyagokból áll össze. Területe akkora, mint Magyarország 17x. A Kalifornia és Hawaii között elhelyezkedő szigetet figyelő kutatók 2018-as számításai alapján az akkori mérete körülbelül 100 ezer tonna műanyaghulladékot tartalmazott.

Egy non-profit szervezet viszont egy speciális hálós rendszerrel megkezdte a szemét felszámolását. Az U-alakú berendezésre rögzített hálóba bekerülő műanyag egy központi gyűjtőzsákba kerül, ahonnan hajók fedélzetére ürítik a tartalmát és szortírozzák, hogy a használható részeit később újra tudják hasznosítani. A hálót vontatják a vízben, de nagyon lassan, az emberi sétatempónál is lassabban (2,5 km/h-ás sebességgel), hogy az arra járó halak és más élőlények időben ki tudjanak úszni belőle és ne akadjanak fenn a hálón. Az állatok kímélése érdekében kamerákkal is figyelik a folyamatot és a rendszerbe bekerülő élőlényeket speciális módszerrel szabadítják ki és engedik szabadon.

A projekt első és második fázisa sikeresnek bizonyult, ezért most megkezdték a harmadik fázist is, amelyben a speciális eszköz már egy 2,5 kilométer hosszú hálóból áll, amit két hajó vontat és öt másodpercenként egy futballstadionnyi hulladékot tud összeszedni. A projekt kezdete óta összesen 345 ezer kilogramm műanyagot halászott ki a vízből a szervezet a nagy szemétsziget területén.

12.

https://raketa.hu/megjelent-a-legmikrobb-mikromobilitasi-eszkoz

Sikerül-e forradalmasítani a görcipőt?

A görgős cipők, vagy gurulós cipők már elérhetőek a piacon egy ideje, viszont most a forradalmasítása is megérkezett. Egészen konkrétan a görcipő megalkotásáról van szó, amely a készítői szerint olyan, mintha egy mozgó járdán haladnánk.

A görcipő furcsán néz ki, de praktikusnak tűnik. A 300 wattos villanymotorral felszerelt eszközzel akár 15-16 km/h-s sebességgel is lehet haladni, az akkumulátora pedig nagyjából 10 kilométeres táv megtételére elég, vagyis ha nem lakunk túl messze a munkahelyünktől, akár a rollert vagy a biciklit is kiválthatja az ingázásban. Spórolni mondjuk nem fogunk vele, hiszen egyelőre a görcipőnek nagyon magas az ára, cserébe viszont megvan az az előnye, hogy bárhová mehetünk vele, ahova gyalogosan mennénk, kis méretének és 2×2 kilogrammos tömegének köszönhetően pedig sokkal könnyebben is hordozható, mint egy hagyományos mikromobilitási eszköz. A meglehetősen borsos árat a cipőbe rejtett technológia indokolhatja, hiszen a görcipő a gépi tanulás és szenzorok segítségével folyamatosan figyeli a viselője mozgását, a kerekek forgási sebességét pedig automatikusan a felhasználó tempójához igazítja. A készítők arra is gondoltak, hogy mi történik, ha lejtős útra vagy lépcsőhöz érünk – előbbi esetben a cipő automatikusan kontrollálja a sebességet, így nem kell attól tartanunk, hogy felgyorsulunk, utóbbi problémát pedig úgy oldották meg, hogy a kerekek egy mozdulattal rögzíthetőek, így biztonságosan lehet benne lépcsőzni is.

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 * három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 9. szerda, Dénes napja van.
Ma van a(z) Postai világnap, Szent Dénes ünnepe.
Az év 41. hete és 283. napja.
Holnap Gedeon napja lesz.

1719. A főpapság adózása a várak fenntartására. III. Károly gróf gyűlést rendelt tartani. A főpapság megadóztatása életbe lépett, melyet az országgyűlések mindig a sérelmek közé soroltak.


1966. Felavatják a Dunántúl egyik legnagyobb hídját, a 140 méter hosszú Rába-hidat.


Tornai József / 1927. okt.9. - /

Zene, margaréta

Megismered a gyermekkort, a végsőt,
az aggodalmakat anyád szavából;
a munkát és a könyvek szárnyát később
s amit sugall egy hullócsillag-zápor.

A sorsot, istent, zenét, margarétát;
hazád, amelynek irgalom a földje,
és az időt, a süketet és bénát
s a titkot, ahogy titok mindörökre.

Barátaid és minden ellenséget,
s a szerelmet, amelyért fizetsz százszor,
s mint aki villám-csattanásra ébred,
kísértet-arccal kimész a világból.

Időjárás

2024-10-09, 04:01
Overcast
ESE
Előjelzés
16°C
1.9 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1008 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 1.9 m/s ESE
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 61mm /98% / Rain
Napfelkelte: 06:54
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com