Adventi hangversenyen vehettek részt a vakok és gyengénlátók Békéscsabán
A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete tartott szombaton délelőtt adventi ünnepséget az egyesület tagjainak Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtárban.
Az egyesületnek évente négy fő rendezvénye van, a szombat délelőtti esemény volt az év utolsó programja. A rendezvényen Sipos Erika, az egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. Arra kérte a jelenlévőket: bizalommal forduljanak egymáshoz, hiszen ők egy nagy családot alkotnak. Ezt követően a Békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakképző Iskola növendékei adtak hangversenyt, az egyesület tagjai, Szél Istvánné, Dominkó Mihály és Gálik Károly pedig verset mondtak. Az egyesületnek jelenleg 458 tagja van szerte a megyében. Sipos Erika elmondta, hogy a szervezet a tagoknak segít a hivatalos ügyek intézésében az első pillanattól kezdve, ahogy az orvos megállapítja a betegségüket. – Az alapszabályunk kimondja, hogy olyan látássérült lehet a tagunk, akinek látásfogyatékossági határozata van – fogalmazott. Hozzátette: a hivatalos ügyek intézése mellett abban is tudnak segíteni, hogy lehetőség szerint minél többször kimozdítsák a látássérülteket otthonról, hogy ne érezzék mindig a négy fal közé zárva magukat. A látássérültségnek több fajtája van. A teljesen vak emberek általában fehér bottal közlekednek, ez a társadalom részére már elfogadott. A gyengén vagy alig látók kitűzőt viselnek, amely felhívja a figyelmet a betegségükre, amely nehézségek okozhat például a közlekedésben is. Ádász István az egyesület korábbi alelnöke elmondta, hogy a téli időben a látássérülteknek nagyon oda kell figyelniük a közlekedésükre, hiszen nem elég, hogy nem látják az akadályokat, de a téli útviszonyok miatt még baleset-veszélyesebb a közlekedés számukra, ezért arra kéri az embereket, hogy segítsék a látássérülteket. Hangsúlyozta: miután megkérdeztük, hogy segíthetünk-e valamiben – és amennyiben igen a válasz – kérdezzük meg azt is, hogy miben vagy hogyan segíthetünk, és a látássérült elmondja hogyan lehetünk a segítségére. (Forrás: Behir.hu)
Ezeket is olvassa el:
"A vakság egy állapot, nem betegség"
Beszélő POS-terminál segíti az akadálymentes fizetést
Úszó vb, Glasgow: Illés Fanni másodikként ért célba, de kizárták
176 Éves Emlékezés: Újabb Részletek az Aradi Vértanúkról
Irodalmi délután Debrecenben
Vakok és gyengén látók számára létesül magyar tannyelvű iskola Székelyudvarhelyen
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
4°C






Vélemény, hozzászólás?