Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Movie and music - filmajánló műsor
30
hallgató

Agárdi Szilvi: „Dénes lelkét az első pillanattól szeretem”

- 2013. március 6. 9:06 - 808 megtekintés

A fél ország irigyli Szilvit, mert pillanatnyilag ő az a lány, aki a legközelebb áll Pál Dénes szívéhez. Pedig Agárdi Szilvi sok más miatt is megérdemli, hogy odafigyeljünk rá. Csupán elmosódott foltokat lát a világból, de számára még a szekrényugrás sem akadály!

– Ez most egy őszinte beszélgetés lesz? – kérdez, mielőtt kérdezhetnék. – Remélem, hogy igen. Én mindig próbálkozom, de sokszor szemrebbenés nélkül az arcomba hazudnak. Ha ezt szeretnéd, kezdjük egy kérdéssel, ami leginkább foglalkoztatja az embereket, aztán lendüljünk is túl rajta: mi van közted és Dénes között? – Mély barátság. Én másért szeretem őt, mint azok, akik csak a külseje és a hangja alapján ítélik meg. Én Dénes lelkét szeretem, az első pillanattól. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk, biztonságban érzem magam mellette, így a közös munka igazi élmény. Ő fogja a kezem ebben a csillogó világban, amivel még csak ismerkedem. – Sosem zavart, hogy a média folyton egy párként szeretne látni benneteket? – Engem egyáltalán nem, elvégre nincs fiú az életemben, úgyhogy nekem mindegy, mit beszélnek. Rajta néha érzem, hogy frusztrálja, de az sokkal jobban, hogy folyton ajánlatokat kap lányoktól. Ilyen direkt módon elé állnak és megkérdezik tőle: nem lehetnék én a barátnőd? Én pedig nézek nagyokat, hogy milyen világot élünk? Már a lányok kérik meg a fiúk kezét? – Szilvi, te ilyen régimódi vagy? – Ahonnan jöttem, ott tisztelik a hagyományos értékeket. Egy kis zalai községben, Várvölgyön élek, ahol nagyon szép a táj, csodálatosak a színek és az a mennyei szőlő, ami ott terem… Tudom, olyan vagyok, mint egy marketinges, de imádom a hangulatát. Egyszerűen gyönyörű. Iskolába is otthon járok. – Ezt hogy sikerült elérned? Úgy tudom, a vak és gyengénlátó gyerekek ötévesen általában fővárosi kollégiumba költöznek, mert csak a Vakok és Gyengén látók Országos Intézetének iskolájában tanulhatnak megfelelően… – A szüleim azt szerették volna, hogy teljes életet élhessek. Maguk mellett tartottak Várvölgyön és beírattak a látó gyerekek közé, általános iskolába. Nagyon kemény volt az első néhány év, de az osztálytársaim és a tanáraim segítőkészek voltak, így nem maradtam el a tanulásban és a közösség is befogadott. Nagyon igyekeztem! Nekem fontos volt, hogy mindent úgy csináljak, mint a többiek. Még szekrényt is ugrottam tornaórán, nagy esések árán, de sikerült! (Nevet.) – Úgy látom, a látás hiányossága a sminkelésben sem akadályoz. Nagyon szépen kifestetted magad! – A tusvonalat az anyukám húzza, de a többi valóban az én művem. Csak úgy érzésre sminkelek. Persze eleinte félresikerült, és az alapozó- vagy rúzsfoltokat a körülöttem élők igazgatták meg. Kész szerencse, hogy homályos foltokat, színeket azért látok, mert gondban lennék, ha nem tudnám, milyen árnyalatú smink illik ehhez a ciklámen blézerhez, ami most rajtam van. Imádok öltözködni. – Mostanában van is alkalmad megjelenni, hiszen Dénessel A Dal döntőjébe jutottatok. – Számomra szinte felfoghatatlan, nagyon boldog és izgatott vagyok. Szeretem, hogy így pörög most körülöttem az élet, és szerencsém, hogy van egy csodálatos anyukám, aki amióta megszülettem, csak annak él, hogy velem foglalkozzon. Most is itt van mellettem, Pesten, ami megkönnyíti az életem, mert ugyan ügyes vagyok egyedül, de itt biztosan eltévednék. – Mióta beszélgetünk, egyfolytában mosolyogsz. Azonban gondolom, nem volt mindig ilyen könnyű szembenézned a ténnyel, hogy nem látsz. – Nekem is voltak nagyon szomorú éveim, és csak akkor tudtam belenyugodni a megváltoztathatatlanba, amikor rádöbbentem: én is kaptam valamit az élettől. Méghozzá a hangomat, a zenei tehetségemet. Tudom, sok ép és egészséges ember is szomorú, nem találja az életben a szépet. Nekik azt üzenem, hogy lássanak a dolgok mélyére: biztosan ők is kaptak az égiektől valami különlegeset, csak nézzenek szét jó alaposan! Forrás: Nők Lapja Cafe

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

*


9 + = tizrnnégy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2022. június 29. szerda, Péter, Pál napja van.
Az év 26. hete és 180. napja.
Holnap Pál napja lesz.

1873. Deák Ferenc utolsó parlamenti beszéde az egyház és az állam közti jogviszonyról. Szívbaja mindinkább súlyosbodván, nem volt többé képes a törvényhozás termében felszólalni, később már az üléseket sem látogatta. Halála e beszéd után 2 év 7 hónap múlva következett be.


1964. Megindul a menetrendszerű autóbusz-forgalom Magyarország és Csehszlovákia között.


Arany János: A fülemile

"...Péter és Pál /tudjuk/ nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyű nekik ott szerényen
megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körül mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nemigen jó barátok..."

BKK Információk

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 311
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com