Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Republic - A 67-es út
58
hallgató

Akadálymentes konzultációs honlap – ez már akadálymentes lesz?

- 2019. március 15. 8:28 - 1283 megtekintés

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nemcsak a fizikai, hanem a virtuális terek akadálymentessé tételéért is igyekszik minél többet tenni.

Bár tavaly óta törvény szabályozza a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítését (2018. évi LXXV. törvény), a tavalyi Nemzeti Konzultációs kérdőívet nem sikerült akadálymentes formában megvalósítani, a kitöltése nem volt lehetséges egérhasználat nélkül, kizárólag billenytyűzettel való navigálással. Ezáltal az összes vak és gyengénlátó, mozgáskorlátozott, illetve finommotorikus mozgásra képtelen embert kizárták a kitöltésből.

Minden weboldal tervezésénél kötelező lenne figyelembe venni a törvényben hivatkozott nemzeti szabványban leírt nagyjából 50 alapelvet, melyek közt nemcsak a könnyű navigálhatóság, de például a megfelelő színtávolság is alapvető követelményként szerepel. A dizájn tervezésénél sokszor csak arra gondolnak a grafikusok, hogy modern kinézetű terméket hozzanak létre, de az akadálymentes felhasználást egyáltalán nem veszik figyelembe. Ez ellen próbál közösen tenni a szövetség és az Informatika a Látássérültekért Alapítvány.

Március 13-án, szerdán az MVGYOSZ elnöke, dr. Nagy Sándor és az INFOALAP elnöke, Szuhaj Mihály látogatást tettek a Miniszterelnöki Kabinetirodában, hogy Nyitrai Zsolt kabinetfőnök vezetésével átbeszéljék a következő konzultációs kérdőívet készítő céggel a honlap akadálymentesítésének kritériumait. Abban sikerült megállapodni, hogy az új oldal elkészülte után az MVGYOSZ és az INFOALAP szakemberei lehetnek az elsők, akik tesztelik a konzultációs honlap akadálymentességét, hiszen ki más lenne alkalmasabb erre, mint aki maga is vak vagy gyengénlátó ember és egyben szakértője az infokommunikációs akadálymentesítésnek. Ha a projekt sikeresen zárul, az újabb kis lépés lesz az esélyegyenlőség megvalósulásának irányába. (MVGYOSZ. – Ádám Judit)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 23. péntek, Dezső napja van.
Az év 21. hete és 143. napja.
Holnap Eszter, Eliza napja lesz.

1854. Császári nyílt parancs Magyarországra is kiterjeszti az osztrák bányászati törvény hatályát. Szénkutatási jogot biztosítanak a tulajdonos beleegyezése nélkül is bárkinek, aki hatósági engedéllyel rendelkezik.


1880. Gróf Széchenyi István szobrának leleplezése a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt.


Rippl-Rónay József
/1861. máj. 23. - 1927. nov.23. /

Szabó Lőrinc: Rippl-Rónay

"Ülj csak le!", mordult rám, és máris új
papírt feszített deszkájára. Túl
a Róma villán, Kaposvár felett,
oly gyöngéden bolyhozta az eget,
mint a kabátom kékes hamva. "Ülj
csak le!" mondta megint "most sikerül
félóra alatt, vagy soha sehogy!"
S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert /ahogy
engemet ők /: tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket,
s mikor az arckép kikerekedett:
"Jól ment?", dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: Rippl-Rónay.

Időjárás

2025-05-23, 12:43
Overcast
N
Előjelzés
12°C
4.9 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1008 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 4.9 m/s N
Széllökések: 10.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com