Amikor a rendőrkapitány felesége a legnagyobb madám

Beszélgetés Apró Bernadett-tel a dualizmus kori prostitúció történetéről Apró Bernadett, a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza a magyarországi prostitúció történetét, közelebbről a dualizmus kora (1867-1918) kéjnőinek életét kutatja. Szerinte a prostituáltak történetének vizsgálata messzebbre vezet, mint gondolnánk, mert ezen keresztül több kérdésben megismerhetővé válik a kor társadalmi-politikai elitjének gondolkodása is. Hogyan talál […]

Beszélgetés Apró Bernadett-tel a dualizmus kori prostitúció történetéről

Apró Bernadett, a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza a magyarországi prostitúció történetét, közelebbről a dualizmus kora (1867-1918) kéjnőinek életét kutatja. Szerinte a prostituáltak történetének vizsgálata messzebbre vezet, mint gondolnánk, mert ezen keresztül több kérdésben megismerhetővé válik a kor társadalmi-politikai elitjének gondolkodása is.

Hogyan talál rá egy fiatal nő a dualizmus korának prostitúciójára mint témára?
– A téma talált meg engem. Volt egy szemináriumom az egyetemen mesterképzésen, és ott rám osztották a viktoriánus korabeli Anglia prostitúcióját. Amikor a dékán úr év végén kiértékelte a beadandót, azt mondta, érdekes lenne a témát Magyarországon is kutatni, mert igen kevesen foglalkoznak vele, jó lenne erről egy átfogó képet adni.
– A prostitúció szűz terület.
– A történelemtudományon belül még csak részben van feltárva. A dékáni javaslat után kerestem meg a leendő konzulensemet, dr. Balaton Petrát, aki most a témavezetőm.
– Miért érezte úgy, hogy a témát érdemes kutatni?
– Érdekes és fontos szakmai kihívásnak találtam a témát, mivel teljes egészében feltáratlan. Ráadásul tényleg sokkal többről szól, mint szaftos pletykákról és meztelen nőkről. A dualizmus alatt (1867-1918) a prostituáltakat legfőképp közegészségügyi szempontból vizsgálták, mert népbetegség lett a szifilisz. A politikai elit a korszakban rettegett a szifilisz örökletesnek hitt változatától. Úgy gondolták, hogy a jövő generációját veszélyeztetni fogja, és nemzethalált vizionáltak a prostituáltak miatt. Azt a fejlődési utat féltették, amelyen Magyarország, különösen a főváros elindult a kiegyezés után. Ezért volt fontos, hogy szabályozzák a „kéjelgésügyet”. Azzal tisztában voltak, hogy megszüntetni nem tudják, hiszen prostitúció már az ókorban is létezett, és ha kétezer év múlva lesz emberiség, akkor is működni fog. így megpróbálták törvényileg szabályozni, de ez sem mindig működött. Ám ez csak a felső tízezerre vonatkozott. Ha egy munkás gyereke szifiliszes lett, azzal nem foglalkoztak.
– Közhely, hogy ez a legősibb mesterség, de hogyan vált intézményessé a dualizmusban?
– A korszakban a legális és az illegális határán mozgott a prostitúció, intézményesülése a bordélyházakban történt meg valamilyen szinten.
– A bordélyházak is szürke zónába tartoztak?
– Olyan értelemben igen, hogy törvényi szabályozás volt rá: meghatározott helyen és keretek között, minimalizált és maximalizált létszámban dolgozhattak a kéj-hölgyek. Legalább öt és legfeljebb tizenöt prostituáltnak kellett dolgoznia törvény szerint egy bordélyházban az 1867. évi, bordélyházakra és kéj nőkre vonatkozó szabályrendelet szerint. Szürke zónának azért nevezhetjük, mert a rendőrségi korrupciónak köszönhetően a kereteket nem tartották be. Legfeljebb negyven nyilvánosház működhetett volna a székesfővárosban, ehhez képes előfordult, hogy csak a VI-VII. kerületben több volt ennél. A prostitúció a dualizmus alatt virágkorát élte Pesten, ami legfőképpen a kiegyezést követő urbanizáció és polgárosodás árnyoldalaként lépett fel.
– A társadalmi státuszukat és az életmódjukat tekintve mit lehet elmondani a dualizmus kori prostituáltakról?
– A társadalmi státuszuk nagyon alacsonyan, a ranglétra legalján volt. Nemhogy megbecsülés, elfogadás sem mutatkozott irányukban. Az életmódjuk egyénileg változó volt, ahogyan az is, hogy miért lettek prostituáltak. Általánosságban elmondható róluk, hogy nehezen találtak munkát Budapesten. A korszakban Budapest népessége majdnem megduplázódott a belső migrációnak köszönhetően. Ezeknek a lányoknak a nagy része vidékről fölszakadt a nagyvárosba, nem talált munkát, akkoriban alakult ki a bérmunkaviszony, az idénymunka, az iparosodás, tehát szűkek voltak a lehetőségei egy nőnek megélni Budapesten. Sok cselédből lett prostituált. A Magyar Egyesület a Leánykereskedés Ellen (MELE) 1912 és 1914 között készített egy reprezentatív, 750-800 főt vizsgáló felmérést, amelynek eredményéből kiderül, hogy a legtöbb kéj nő korábban cseléd volt.
– Ön milyen adatokból dolgozik?
– Keveset tudunk magukról a prostituáltakról, mert primer forrás, mondjuk, prostituálttól származó napló nem áll rendelkezésre. Thaisz Elek volt az egyesített főváros első rendőrfőkapitánya (1861-1885), tőle a levéltárban négydoboznyi iratanyag áll rendelkezésre, ez az ő magángyűjteménye volt. Ebben megtalálhatók bordélyházak alaprajzai, régi bárcák, rendőrségi feljegyzések. Ezenfelül a Fővárosi Levéltárban rengeteg feltáratlan forrás van, ami még feldolgozásra vár.
– A bárca kifejezést ismerjük ma is, a korban hogyan használták ezt az iratot?
– A bárcarendszernek a lényege, hogy amikor egy lány úgy döntött, prostituáltként kíván munkát vállalni, jelentkezett az erkölcsrendészet Ó utcai épületében. Ott megvizsgálták a személyazonosságát: igyekeztek kiszűrni a kiskorúakat, 17-18 éves kortól adták ki a bárcát. Ellenőrizték, hogy nem büntetett előéletű-e. Majd átküldték a MELE-hez, és ha az orvos is mindent rendben talált, akkor kiadta bárcáját, és aszerint dolgozhatott. Viszont a bárcás prostituáltak voltak kevesebben! Sokkal nagyobb problémát okozott a be nem jegyzett titkos kéj-nők léte, akik a hatóság látáskörén kívül végezték a tevékenységüket: például a Lukács fürdőben vagy a Rákóczi úton végig. A századfordulóra már voltak magánkéj nők, akik a saját lakásukon dolgoztak. Ebben a rendszerben ők már megszabott helyen lakhattak, de ott háznál fogadhattak vendéget; kávézókban, szórakozóhelyeken, mulatókban szedték fel és vitték onnan haza a kuncsaftjaikat, vagy ott maradtak, és egy hátsó szobában, emeleti részen végezték a tevékenységüket.
– Kiállították a bárcát, és aki nyilvánosházban akart működni, az bement a bordélyházba, hogy itt vagyok, van bárcám, és szeretnék dolgozni?
– Ilyen egyszerűen ment, igen. De rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, a törvény értelmében minden iratukat a madám tartotta magánál.

– Kik voltak a kuncsaftok?
– Ma kik a kuncsaftok? Bárki lehetett kuncsaft, a politikai elittől kezdve a fővárosba frissen felköltözött fiatalokon át az itt élőkig. Sok ilyen férfi volt, aki házasodni nem akart még, hanem élte az életét, nem volt szükségük arra a felelősségvállalásra, amivel a házasság járt. De társadalmilag az is teljesen elfogadott volt, ha nős férfi járt prostituálthoz.
– A prostituáltak hogyan szerezték a jövedelmüket? Voltak stricik vagy madámok, akik fenntartották a bordélyokat?
– Mindkettő létezett. A pénzt a madám kapta meg, levonta az ő – jelentős – részét, és a maradékot adta a prostituáltnak. Sokan ott laktak a bordélyban, koszt-kvártélyt is kaptak. Voltak, akiknek a strici vitte el a részüket.
– Voltak férfi prostituáltak is?
– Persze, a Népligetnél működtek már a dualizmusban is, ám őket törvényileg nem szabályozták. Róluk kevesebbet tudunk, mint női kollégáikról. A katonaságon és a hadseregen belül mérték fel az ő helyzetüket, ugyanis ott is megjelent a prostitúció.
– Vannak a kornak híres kurtizánjai?
– Az általam kutatott korszak 1914-ig tart ugyan, ám világháború után lett Mágnás Elza nagyon híres, róla a közelmúltban játékfilm is készült. Hasonlóan híres prostituáltról 1867 és 1914 között nem tudok, viszont érdemes megemlíteni a korszakban Reich Fánit, aki a fővárosban „a” madám volt. Ez azt jelentette, hogy neki volt a legtöbb lánya, a legtöbb bordélyháza, és ezt úgy érte el, hogy ö volt a rendőrfőkapitány felesége. Ö volt Thaisz Elekné. Thaisz Elek érdekes személyiség. A korabeli média eltúlozta a tényeket, de az biztos, neki köszönhető, hogy a törvényt nem tartották be, ugyanis a barátainak és a nejének adott engedélyt bordélyház nyitására akkor is, ha már régen elérték a negyvenes limitet. A házasságuk története is botrányos. Reich Fáni Linzer Antal, a Neue Welt mulató tulajdonosának felesége volt, amikor Thaisz Elek egy este ellenőrizte a mulatót Reich Fáni volt ekkor a kasszírnő, ö szedte a belépőt, amelyet Thaisz Elek nem fizetett ki, hanem csak besétált. A hölgy lekiabálta a fejét, hogy egy rendőrkapitány hogy tehet ilyet, a férje pedig Reich Fánit szidta le, hogy a tiszt úrral mégsem illik így beszélni. így ismerkedtek meg. Aztán Thaisznak annyira tetszett a hölgy, hogy meghódította a férjes asszonyt. így az történt, hogy ők összemelegedtek, Linzer Antal pedig járt az erkölcs-rendészethez őrjöngeni, tegyenek már valamit, hiszen ellopták a feleségét. A történetnek az lett a vége, hogy elmebetegként Linzer Antalt a Lipótmezőre szállították, Thaiszék pedig összeházasodtak.
– Ezt követően fogott a szakmába Fáni?
– Kasszírnőként már volt köze a prostitúcióhoz, de a rendőrfőkapitány feleségeként teljesedett ki.

(megjelent: Magyar Hang, 2021.09.10.)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .