Amputálni kellett az érsekhalmi lány lábát, most sorstársain segítene

– Annyira gyenge volt a szívizmom, hogy volt egy olyan pillanat, amikor azt mondták, ha nem műtenek meg, akkor valószínűleg meghalok. Egy műszíves készüléket kaptam, aminek az volt a feladata, hogy átvegye a nagyvérkör munkáját. Két évig volt benn a szívemben. Közben megvolt a nagy lábműtétem, aminek keretében kivettek egy 14 centiméteres beteg sípcsontot, helyére egy protézist ültettek be – részletezte Edit.

Sajnos, ez begyulladt egy idő után, és egy olyan baktérium okozta a gyulladást, ami a fémen tapad meg. A beültetett műszív is fém volt, és ha a baktérium eljutott volna odáig, akkor már nem lehetett volna transzplantálni.

Nem volt más megoldás, mint hogy amputálják a lábát.

– A gyerekkorom eléggé nehéz volt – emlékezett vissza Edit. Arról, hogy egy fiatal hogy tudja feldolgozni az ilyen drámai helyzetet, elmondta, hogy amikor megmondták, hogy mi a helyzet, jött egy tízperces sokk, megijedt, hogy mi lesz, aztán próbálta a szüleit felvidítani.

– Borzasztó rossz poénokat mondtam, mint például, hogy „legalább már nem kelhetek fel többé bal lábbal”, vagy hogy „megyek, nem lábatlankodom itt”. Pszichológust akartak hívni hozzám, mert azt gondolták, hogy nem fogom fel az egészet. Pedig én csak a humoron keresztül próbáltam feldolgozni – mesélte a fiatal lány.

A szívtranszplantációra 18 éves korában került sor, emiatt egy évet csúszott az érettségin. A műtétek előtt pénzügyes pályára szeretett volna menni, de később, a kórházi élmények után az orvosoktól, nővérektől, segítőktől annyi kedvességet, szeretetet és segítséget kapott, hogy eldöntötte, szeretné ezt továbbadni. Ezt követően találkozott a gyógypedagógiai szakmával.

– Úgy döntöttem, hogy szeretnék gyógypedagógus lenni, fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozni, őket tanítani.

Ezért esett erre a pályára a választásom. Most harmadéves vagyok Szegeden. Úgy érzem, hogy most a helyemen vagyok, jól választottam – hangsúlyozta Edit.

Arról, hogy mi volt a legnehezebb az elmúlt években, elmondta, hogy nagyon sokan a sorstársai közül nem tudtak küzdeni, nem voltak olyan szerencsések, mint ő, de helyettük is szeretne élni. Az is sokat segített a traumák feldolgozásában, hogy miután elkezdte az egyetemet, egy szociális munkás segítségével több iskolába is elment és elmesélte a történetét a gyerekeknek.

– Először azt láttam, hogy majdnem minden második lány sír a történetemen. Ledöbbentem. Eldöntöttem, hogy lágyítok pár viccel.

Sokat segített, hogy láttam rajtuk, először ledöbbennek, majd elgondolkodnak, hogy ha ő így, akkor én hogy – emlékezett vissza Edit.

Az idei vizsgaidőszak jelesre sikerült, pár nappal ezelőtt már elkezdte a következő félévet is.

– Jövőre befejezem a tanulást, utána iskolában szeretnék dolgozni, gyerekekkel foglalkozni – árulta el a terveit.

– Mindig ki szoktam tűzni magam elé egy célt, az van mindig szem előtt, hogy azt el kell érni. Talán ez segít, hogy tovább tudjak menni. Az összes dolog közül, ami velem történt, azt volt a legnehezebb feldolgozni, hogy tulajdonképpen valakinek meg kellett halnia, hogy én tovább élhessek. Aztán rájöttem, hogy ha ezt így fogom fel, akkor nem is fogom tudni feldolgozni soha ezt a traumát.

Próbáltam úgy felfogni, mások tanácsára is, hogy tulajdonképpen nem rajtam múlt, hogy ő elment. Ez nehéz volt. Megváltoztattam azt, ahogy erre az egészre gondoltam. Ha rágondolok, akkor sem azt érzem, hogy ez a szív valaki másé, hanem azt, hogy az enyém – mondta el érzéseit a szívműtétről Edit.

A 22 éves lány jelenleg éli a fiatalok életét. Két éve van egy párja, akivel egy közösségi oldalon ismerkedtek meg. Ma már együtt élnek, mint mondta, sokat segít neki, sok erőt kap tőle.

– Ha a szüleim nem lettek volna mellettem, nem tudom, hogy mindez hogy sikerült volna – tette hozzá Bekő Edit.