„Annál jobb, minél magasabban vagyok”

Nagyon ideje volt már leülni az MVGYOSZ. önkéntes felolvasójával, hogy rácsodálkozzunk megannyi oldalára…

Iván Péter: Idefelé elárultad nekem, hogy két háznyira laksz ettől a legendás belvárosi romkocsmától, ahol most beszélgetünk. Törzshely?

Fodor Géza: Gyakran előfordulok itt, még ha van is otthon söröm, lekívánkozom az emberek közé, szívesen elgondolkodom a világ dolgairól egy korsó csapolt láger mellett.

I. P.: Amikor már agyadra megy a home office…

F. G.: Valóban otthonról dolgozom, de rengeteg személyes egyeztetésen, tárgyaláson, konzultáción veszek részt. Jelenleg egyedül élek, de nagy igényem van emberekre, szeretek sok időt tölteni a fiammal és a barátaimmal.

I. P.: Ez utóbbiak pár éve zömmel a dunakeszi repülőtér pilótái és személyzete, igaz?

F. G.: Két hónapja vagyok hatósági repülési engedéllyel rendelkező vitorlázópilóta. Mindig is vonzott a magasság, már a középiskolában sokat lábatlankodtam a szolnoki katonai repülőtéren, de az osztályfőnököm kijelentette, Géza fiam, belőled nem pilóta lesz, hanem nadrágos ember. Így kerültem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programozó matematikus szakára, később ugyanott még behúztam egy programtervező matematikus diplomát is.

I. P.: Kicsit tartva attól, hogy a felét sem fogom érteni, mégis megkérdezem: miben áll a munkád?

F. G.: Ugyan az informatikai polihisztorok ideje lejárt, én mégis megpróbálok több részterületet átlátni. Jelenleg feladatok mellé keresek eszközöket és a felépítési menedzsmentjeiket futtatom, az üzem működésében az anomáliák feltárása, javíttatása a specialitásom, de mindig nagyon érdekelt a számítástechnika művészi eszköztára is, időnként logókat, teljes arculatokat tervezek.

I. P.: Már az oviban floppylemez volt a jeled?

F. G.: Képzeld, ez sokkal később jött, nekem egy nagyon erős zenei indulásom volt. A tanulmányaimat a karcagi zenei általánosban kezdtem, heti hat énekóra, kóruspróbák, zeneelméleti foglalkozások. Rendkívül szegény családból származom, zongorát nem tudtunk venni, a hangszerem a klarinét lett, de meg tudtam szólaltatni a tubát, a hegedűt is. Aztán mégsem konziba mentem, hagyományos gimit választottam, de a kórus ott is megtalált. Egy bulin megszólított egy lány, micsoda srác vagy te, még gitározni sem tudsz, hát akkor fű alatt megtanultam ezt is.

A hadseregben ezredkürtösként úsztam meg a menetgyakorlatokat, pedig katonai kürtöt azelőtt életemben nem fogtam a kezembe. Debrecenben pedig csatlakoztam az Egyetemi Kórushoz, ott idővel egyfajta konferanszié is lettem náluk, vezéralak. A kórusélet igazi szerelem volt, két évig még diploma után, Pestről is levonatoztam hozzájuk.

I. P.: Aztán beszippantott a könnyűzene, a Békési Blues Band-ben nyomtad évekig a basszust. Mégsem lett belőled hivatásos muzsikus.

F. G.: Sok zenész barátom van, hatalmas kiégéseket, keserűséget látok náluk. Jó ez így, nem megélhetés, hanem őszinte öröm a számomra, ha kézbe veszem a hangszert.

I. P.: Találtunk rólad egy Népszabadságban megjelent cikket 2000-ből: „Elegáns fiatalember svájci Volvóval – E-mail-küldő szolgáltató Alsóbereckiben”, abban nagyon méltatnak. 1995-ben az MTA Számítástechnikai Kutatóintézetében töltöttél egy évet programozó-fejlesztőként, utána külföldre költöztél és német nyelvterületen dolgoztál a Siemensnek, a Swissair-nek. Miért dönt úgy valaki, hogy ekkora presztízsű munkahelyek, lehetőségek, szakmai sikerek után tíz évet húz le egy 860 lelkes Bodrog-parti falucskában?

F. G.: Cherchez la femme… Szerelmes lettem egy alsóberecki lányba. Más ott a tempó, más az időkezelés, nagyobb a bizalom az emberek közt: a ma meglévő barátaim zöme abból az időből való helyi figura. Nagy emberséget, szép beszédet, a másik megbecsülését tanultam a zempléniektől.

I. P.: Az ezredforduló táján még a jó öreg betárcsázós net járta…

F. G.: Nagyon nagy nehézségekbe nem ütközött, hogy Alsóbereckiből koordináljam a külföldi partnereknek szánt szolgáltatásaimat, speciális mobil antenna biztosította az állandó online elérhetőséget. A gondot az okozta, hogy minden tárgyalás miatt fel kellett utaznom a fővárosba, oda-vissza 520 kilométer és legalább hat óra, egy idő után elfogadtam egy pesti cég állásajánlatát és felköltöztem. Addigra a zempléni kapcsolatom is véget ért, megismertem a kisfiam anyukáját.

I. P.: Ez a Kara nevű fiatalember minden második mondatodban szerepel.

F. G.: Életem nagy ajándéka, hogy ismerhetem, figyelhetem a fejlődését, hogy tanulhatok tőle. Kara látszólag csupán egy jóképű, sokat sportoló értelmes srác, aki idén megy gimnáziumba, de én tudom, érzem, hogy ősei legjobb tulajdonságai és bölcsessége összegződött benne. Erősen kamaszodik, már korántsem töltünk együtt annyi időt, amennyit szeretnék, de minden találkozásunk inspirál, felvillanyoz.

I. P.: Informatikai aranyásó, blues-zenész, vitorlázópilóta… És akkor arról a közel negyven hangoskönyvről, amit nekünk készítettél, még nem is beszéltünk… Ki vagy te?

F. G.: Ez a Fodor Géza már nem az a Fodor Géza, aki tíz évvel ezelőtt volt. Egyszer nagyon mélyre, talán a legmélyére süllyedtem. Eljött egy pillanat, amikortól kezdve tudatosan akartam véget vetni a sodródásnak, az állandó diszkomfort-érzetnek, az emberi kapcsolataimon belüli figyelemzavarnak. Az utamon olyan ezeréves tudást árasztó lelkek segítettek, mint a kisfiam, egy pszichológus barátom, lelki tanítóim. A szolgálat szerves része, alapja ennek a folyamatnak, ezért lettem önkéntes vérplazma-donor és így találtalak meg benneteket is.

I. P.: Azért az indulásnál a hangoskönyvtárban is befigyelt a régi egód. Csak pislogtunk egymásra, hogy ez a jóhangú Géza gyerek miért gyártja nekünk megállás nélkül a vérfarkasos-varázslós orosz fantasykat…

F. G.: Huszonévesen egy lemezlovas barátom behívott a rádióstúdiójába, és megkérdezte tőlem, én milyen műsort csinálnék. Hú, mondtam, nem kérdés, ha egyszer odaállhatnék a keverőpulthoz, megállás nélkül nyomnám a kedvenceimet, van egy több száz tételes listám. És ezzel óriási hibát követnél el, mosolygott a barátom, ugyanis a közönségnek azt játsszuk, amit ő szeretne hallani. Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozata valóban kultikus olvasmány az én szubkultúrámban, de talán tényleg hozzátok sem a saját ajánlataimmal illett volna bekopogtatnom. Azóta ezt is végiggondoltam, újraépítettem a felolvasói portfóliómat, ezentúl kizárólag igényelt címeket hangosítok meg. Hiszen valaki ezekre kíváncsi, ezeket szeretné olvasni, akkor legyenek betöltve a közösbe. A véradás ugyanezen az elven működik, ja és ott sincs sok visszajelzés. Csak a tudat, hogy ezzel most valakinek segítettem.

I. P.: A vitorlázórepülés szintén a terápia része?

F. G.: Semmihez nem fogható érzés… Az biztos, hogy jót tesz nekem, ha fizikálisan is minél messzebb vagyok a legmélyétől, de ez mégsem gondtalan lebegés a semmiben, repülés közben rengeteg dologra kell egyszerre figyelni, sosem válik rutinná, az ember az ezredik fölszállása során is tanul valamit.
Óriási próbatétellel indult az oktatás, a kiképzőgép egyik alapparamétere ugyanis az első ülés maximális terhelhetősége. Ezt én akkor gyenge 50 kilóval léptem túl. Csak egyszer szólt a szakosztályvezető, hogy ez a gyakorlati órákon már nem fog így működni, aztán csendben figyelte az egész repülőtér, időben ledobja-e Géza magáról azt a fél mázsa súlyfelesleget. Ledobta.

I. P.: Hogy működik ez? Csak kiugrasz Dunakeszire, bepattansz egy repcsibe és fel a magasba?

F. G.: Vitorlázni eleve csak napfelkeltétől napnyugtáig lehet, de ebben a nyári forróságban többet pihennek a gépek, nagy a hőterhelés a kezdő pilótákon. Amúgy előzetes egyeztetés után tényleg bármikor repülhetek, de egyedül nem megy. Ahhoz, hogy a gépem fel tudjon szállni, jelenleg tíz ember közös munkájára van szükség: koordinátor, csörlőkezelő, kötélhúzó, vontató kolléga segít a fel-leszállásnál. Ha pedig engem tíz ember szolgál ki, tízszeresen kell beleállnom minden repülésbe…

I. P.: Hol tartasz a spirituális emelkedésben?

F. G.: Ebben az életemben nem fogok a végére jutni, de békével tölt el a tudat, hogy megindult a tanulási folyamat. Kinyíltak a szenzoraim a világra, a többiekre: ha kiderül, hogy örökéletű a lelkem, ennyivel is előbbre vagyok a következő életemben…

(Iván Péter – MVGYOSZ.)