„Antistigma 2014” díjat kapott az általunk is támogatott projekt
Zelei Béla önkéntes segítőnk a www.lelekhalo.hu web-oldal üzemeltetéséért április 20-án vehette át az Ébredések Alapítvány és több más civilszervezet, valamint magánszemély által alapított „Antistigma 2014” díjat.
A mentális problémákkal élők megkülönböztetése ellen harcoló NYITNIKÉK – Magyar Antistigma Kezdeményezés tagjai 2010-ben első alkalommal adták ki az Antistigma-díjat. Az elismerést minden évben egyszer olyan újságíró kaphatja meg, aki írásaival, riportjaival pozitív módon tett valamit a mentális problémával élők társadalmi befogadásáért. Az elmúlt évben az ”Aki beteg, nem bűnös!” című írás szerzője, Hulej Emese nyerte el a kitüntetést. Az idei évben két díjazott megosztva kapta meg a díjat: Orosz Ildikó a Magyar Narancsban tavaly megjelent két írásáért, Zelei Béla a Lélekháló portállal elért sikereiért részesült díjazásban, melyhez a rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány is hozzá járult szerény kereteinket figyelembe véve.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Meghívó Önismeret, személyiségfejlesztés előadásra
Bácsvakok …amikor a láthatatlan hallhatóvá válik…
Emelt összegű családi kedvezmény jár a súlyosan fogyatékos személyeknek
Egynapos autóbuszos kirándulás Nádasdladányba és Pákozdra
"A jó tanulás művészete" (A VGYHE látássérült fiatalok integrációját és szakmai fejlődését támogató ...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


16°C
Vélemény, hozzászólás?