Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


A tudomány mai állása - Strasszer Andrea m*sora
48
hallgató

Apolka – egy nem szokványos élethelyzet, amit meg kell oldani

- 2013. február 6. 19:58 - 1202 megtekintés

Min mennek keresztül azok a nők, akiknek emlőrák miatt részben vagy egészében el kell távolítaniuk a mellüket? Hogyan élik meg mindezt a családtagok, elsősorban a férj vagy az élettárs? Hogyan hat egy ilyen műtét a pár szexuális életére? Elég erős tud-e lenni két ember között az érzelmi kötelék, hogy mindezek után is együtt maradjanak? Erről szól az Apolka című film, amely olyan módon közelíti meg az emlőrák témáját, ahogy ezt eddig kevesen tették. A filmről , amelynek rendhagyó bemutatója szeptember 30-án volt Pozsgai Zsolt író-rendező mesél.

A film története Apolka egy hatvanas évei elején járó nő. Negyven éves házassága volt és van férjével, Gáborral, akivel hol külön élnek, hol együtt. Lánya és veje egy házban élnek vele, és megszokták, hogy Apolka néha eltűnik hosszabb időre, dolgozik, csavarog a világban. Egy nagytakarítás alkalmával azonban Apolka könyvespolcáról a földre hull egy onkológiai értesítő: „Az Ön szervezetében rákos daganatot találtunk. Kérem, fáradjon be az eltávolító műtét és a kezelés részleteinek egyeztetése végett!” Innen indul a történet: egy nem szokványos élethelyzet, amit meg kell oldani.

A filmben nagy hangsúlyt kap a család ábrázolása, a generációk együttélése, és az, hogy a betegség megjelenése milyen változásokat okoz az életükben. És ami az alkotás egyik központi problémája: a szexualitás és az emlőrák viszonya, a daganat és a mell eltávolítása utáni szexuális élet, az új helyzet elfogadása a partner részéről. Mindehhez remek színészeket sikerült megnyerni: Moór Marianna a főszereplő, férjét Koncz Gábor alakítja. A filmbeli Apolka lánya Tóth Auguszta, férje Lux Ádám.

Emlőrák-megelőzés: tudatosabbá vált-e a társadalom az utóbbi években? „Lényeges változás nincs, a megelőzés terén még nagyon sok tennivaló lenne. Az onkológiai terápiák hatékonyságában viszont jelentős javulás történt. Ez a magyarázata annak, hogy a magyarországi rákhalálozás az emlőrák esetében, nemzetközi összevetésben egészen elfogadható helyen áll. Egészen pontosan az európai középmezőnyben foglalunk helyet, szemben néhány más ráktípussal, ahol rosszabb a helyzet” – mondta Kásler Miklós professzor, az Apolka című film szakmai tanácsadója, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

Az emlőrák megelőzésének egyetlen valóban hatékony módja a mammográfiás szűrés, a vizsgálaton való részvételi arány azonban csak mintegy 40 százalék körüli a 45-65 éves nők körében. „A részvételi arány növelésére egyetlen lehetőségünk van csak, ez pedig hogy minden nővel megértessük, mennyire fontos ez. Minden adódó lehetőséget ki kell használni az ismeretterjesztésre, és főleg azokat a csatornákat, amelyeken keresztül a legtöbb emberhez lehet eljuttatni egy-egy fontos üzenetet. Ezért szerencsés, hogy az Apolka az M1-en lesz bemutatva, hiszen az internet mellett a legtöbben a tévéből tájékozódnak. A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy a kisebb vidéki városokban, illetve a falvakban magasabb a mammográfiás szűrések részvételi aránya, mint a nagyvárosokban. Ez főként azokra

településekre igaz, ahol a polgármesterek, az orvosok, a gyógyszerészek, illetve a lelkipásztorok is népszerűsítik a szűréseket, és beszélgetnek a hölgyekkel az emlőrák megelőzésének fontosságáról” – mondta Kásler professzor, aki természetesen örömmel vállalta, hogy a film onkológus tanácsadója legyen.

„A forgatókönyv alapján egy nagyon érdekes történetről van szó. Mivel minden lehetőséget próbálok megragadni, hogy felhívjam a figyelmet a rákmegelőzés fontosságára, így ennek a felkérésnek is szívesen tettem eleget” – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós.

A film díszbemutatóját egy rendhagyó divatgála koronázta meg. 16 gyönyörű, az emlőrákkal győztes harcot vívó hölgy mutatott be szebbnél szebb fehérnemű és ruhaköltemény a Sofitel báltermében szombat délután. A hölgyek öltözetét az ország 16 sikeres tervezője álmodta meg, többek között: Herczeg Zoli, Léber Barbara, Benes Anita, Nagy Orsi, Héjja János, Tóth Bori, Makány Márta….

A rendezvényt az ANITA Hungária által kiírt alkotói pályázat eredményhirdetése és díjátadója zárta, a meghatott nyerteseknek a díjakat Vámos Magda a Magyar Divatszövetség elnöke adta át.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 6 = egy

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com