Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Átadták a Művészeti Akadémia díjait – Tímár Pétert is kitüntették

- 2025. június 20. 7:05 - 406 megtekintés

Tímár Péter, a Vakvagányok című film rendezője is a kitüntetettek között volt a Művészeti Akadémia köztestületi díjának átadásán. A megható ünnepségen különleges fellépés is megvalósult, amelyen 24 év után először hangzott el élőben a film főcímdala az eredeti előadóktól: Máj Kriszta és Gémes Antos előadásában. Teljes műsor június 21-én szombaton 11-től a Pille-show-ban hallható.

Ünnepélyes keretek között adták át a Művészeti Akadémia köztestületi díjait, melynek egyik idei kitüntetettje Tímár Péter filmrendező volt, a Vakvagányok című alkotás rendezője.

Kriszta, antos, pille interjú közpen

Kriszta, antos, pille interjú közpen

A díjátadó után minden elismert művészt egy-egy meglepetés fellépő köszöntött – Tímár Pétert két különleges vendég lepte meg: Máj Kriszta, a film egyik szereplője és a főcímdal énekese, valamint Gémes Antos színész-rendező.

 

A két előadó a Vakvagányok főcímdalát adta elő közösen a színpadon – 24 évvel azután, hogy azt még külön stúdióban, egymástól függetlenül rögzítették 2001-ben. A dal zenéjét Cserepes Károly szerezte, és annak idején CD-n is megjelent.

 

A fellépés különleges pillanat volt Máj Kriszta számára is, aki a Hobby Rádiónak úgy nyilatkozott:

„Számomra nagy élmény volt újra találkozni a film rendezőjével, és közel negyed évszázaddal később végre megismerni énekes partneremet, akivel akkor csak a hangunk találkozott.”

 

2025-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi díjait Igyártó Gabriella népművelő, Romváry Ferenc művészettörténész, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Farkas Ádám szobrászművész és Tímár Péter filmrendező kapták.

 

„Köztestületi díjaink azért is különösen fontosak számunkra, mert a figyelmet a művészet társadalomban betöltött szerepére, és a társadalommal való szétválaszthatatlan kötelékére irányítja” – fogalmazott Turi Attila, az MMA elnöke a díjátadót megnyitó beszédében.

„A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot neveljük” – idézte fel Jókai Mór szavait az elnök, majd hozzáfűzte, hogy néhány évtizeddel később ezeket a gondolatokat Klebelsberg Kuno kultuszminiszter tettekre is váltotta, mivel meg volt róla győződve ő is, hogy elsősorban a szellemi művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat. Az elnök kiemelte, hogy Klebelsberg tudta, hogy példamutató, művelt tanárok kellenek a nemzet felemeléséhez, ezért végrehajtotta a magyar történelem legnagyobb közoktatási reformját, és ez a folyamat teremtette meg annak a lehetőségét, hogy művelt polgári középosztály alakuljon ki Magyarországon. „Szeretnénk mi is a Magyar Művészeti Akadémia lehetőségeihez mérten Klebelsberg példáját követni, ezért minden erőnkkel támogatjuk a fiatal művészeket annak érdekében, hogy egyszer majd ők is itt ülhessenek sorainkban” – emelte ki az elnök.

Az MMA olyan személyeket tüntet ki, akik életükkel és tevékenységükkel megszolgálják a társadalmi megbecsülést – hangsúlyozta Turi Attila. „A díjazottakat azért szándékunk példaképként állítani a mostani és a jövendő fiatal ösztöndíjasaink elé, hogy megmutassuk nekik, igenis lehet egy alkotó életet becsülettel és megbecsüléssel végig élni” – mondta Turi Attila. A kitüntetettek munkássága, elkötelezettsége példa, hogy lehet a rohanó világban is kézzelfogható és maradandó műveket alkotni, lehet és főleg érdemes az életet mások javára, a közösség szolgálatára szentelni – hangsúlyozta.

 

Igyártó Gabriella népművelő, egyesületi vezető, közművelődési-művészetszervezési szakember az MMA Kovács Flórián-emlékérmét, Romváry Ferenc művészettörténész, muzeológus, szakíró az MMA Művészeti Írói Díját, Bóka István, Balatonfüred polgármestere az MMA Aranyérmét, Farkas Ádám szobrászművész az MMA Nagydíját, Tímár Péter filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr pedig az MMA Életműdíját vehette át a Pesti Vigadóban megszervezett átadó ünnepségen 2025. június 19-én.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hat * 6 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 9. szerda, Lukrécia napja van.
Az év 28. hete és 190. napja.
Holnap Amália napja lesz.

1552. Drégelyben Szondy György megdicsőítette a magyar nevet. A fedező torony Ali budai basa ágyúlövései alatt összeroskadván. Szondy értékesebb vagyonát megsemmisítvén, a vívókra rohant, s midőn megsebesült, térdelve folytatá a halálharcot, míg kiadá lelkét. A basa őt a várral szemközt álló dombon temetteté el, zászlót és kopját tűzetvén sírjára.


1831. Gróf Széchenyi István. I. művel a "Világ" megjelent.


Gulyás Pál: A közelgő víz

Szomjasak már a tölgyek,
a földre lehajolnak,
de ott csak a fű és gaz van,
fent a víz a magasban.

Viszik a felhők, hozzák,
egymásnak tovább adják,
s a fák felett dörögve
jön a víz hömpölyögve!

Időjárás

2025-07-09, 20:07
Mainly clear
NW
Mainly clear
18°C
4.9 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1006 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 4.9 m/s NW
Széllökések: 18.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /88% / Rain
Napfelkelte: 04:56
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com