Augusztusban minden szombat estét sztárvendéggel zárunk a Hobby Rádióban!
Szombat este 22 órától a Duplán jó egy igazi oldies adását ismételjük meg, amelynek vendége B. Tóth László, a hazai könnyűzenei rádiózás egyik emblematikus alakja lesz. A rádiós, lemezlovas és zenei szerkesztő 1976-ban került a Magyar Rádióhoz, 1982-ben pedig útjára indította a legendás Poptarisznyát. Pályáját végigkísérte ars poeticája: kétféle zene létezik – jó és rossz. Az adás azt is bizonyítja, hogy a feldolgozás korántsem napjaink találmánya. Már az ötvenes, hatvanas és hetvenes években is gyakran előfordult, hogy egy dal új változata néhány éven belül megszületett, és olykor még az eredetinél is nagyobb sikert aratott.
Mely dalpárokkal találkozhattok?
„What a Diff’rence a Day Makes”: Dinah Washington 1959-es, Grammy-díjas felvételét Esther Phillips 1975-ben táncosabb, soulos-diszkós hangzással értelmezte újra. A feldolgozás a brit slágerlista 6. helyéig jutott.
„Silence Is Golden”: a dal először 1964-ben, a The Four Seasons egyik kislemezének B-oldalán jelent meg. A The Tremeloes három évvel későbbi feldolgozása már listavezető lett Nagy-Britanniában.
„Blueberry Hill”: Louis Armstrong 1949-ben jazzes, elegáns előadásban énekelte el a régi slágert, Fats Domino pedig 1956-ban a rock and roll korszak egyik meghatározó felvételévé formálta.
Eredetik, feldolgozások, rádiós emlékek és történetek a slágerek mögül – ma este B. Tóth Lászlóval!
Kezdés: 22 óra
Ezeket is olvassa el:
Heti Gépház-kerekasztal: megújult MÁV app, új utazási tarifák, androidos okosóra
Domokos István a Budapest Nagykörúti Parajdi sóüzlet tulajdonosa és vezetője a Hobby rádió vendége 2...
BlindShell bemutatóműsor a Hobby Rádióban!
Intimrészek - szórakoztató műsor két órában szombaton 13-tól
Dalolva szép az Élet
Péntek este a Gépház csapata beszédszintetizátort készít!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C







Vélemény, hozzászólás?