Az országban elsőként jelelnek siketeknek fogászaton
Az országban elsőként vezetett be hallássérültbarát fogászati ellátást egy budapesti rendelőhálózat.
Az országban elsőként vezetett be hallássérültbarát fogászati ellátást egy budapesti rendelőhálózat.
A fogyatékossággal élők is méltó módon ünnepelhetnek augusztus 20-án – mondta szombaton közzétett videójában a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.
Könnyen érthető összefoglaló az aktuális információkról
Dr. Derera Mihály 1953. október 31-én született. 1976-ban diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán, s lett a Finnugor Nyelvtudomány doktora. A Magyar Televízióban dolgozott 1972-től, amikor időközben bekapcsolódott a mozgáskorlátozott emberek mozgalmába.
Végleg betelt a pohár Lengyel Zsófiánál. Egy biztonsági őr ordítva akarta kitessékelni egy áruházból vakvezető kutyájával együtt.
A Procter&Gamble most országos programot indított, hogy támogassa a nehéz helyzetbe került egyesületeket és paraúszóiskolákat.
Az MVGYOSZ kérdőíves felmérést készített annak feltérképezésére, hogy a médiaszolgáltatások mennyire akadálymentesek a látássérült emberek számára. Ezúttal a visszajelzések alapján tett intézkedésekről, jogszabály-módosításra irányuló és egyéb javaslatokról számolunk be.
Hazánkban először a Semmelweis Egyetem I. és II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáin kezdték meg 4 gyermeknél egy új biológiai terápia alkalmazását.
A MVGYOSZ. megkérdezte szervezetének tagegyesületeit, milyen szolgáltatásokat nyújtanak kifejezetten fiatal látássérült tagjaik számára. A válaszok megyékre bontva olvashatóak.
A 2021. évi 149. számú Magyar Közlönyben jelent meg a Lippai Balázs ösztöndíjról szóló kormányrendelet.