Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Kalendárium
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

A mozgássérült is olyan, mint te – erősítették meg a gyerekeknek

- 2018. október 21. 11:14 - 2000 megtekintés

„1994-ig ugyanolyan voltam, mint bármelyikőtök. Persze most is ugyanolyan vagyok, annyi különbséggel, ha függőleges akadályba ütközöm, nem tudom leküzdeni…” – mondta a mórás gyerekeknek a kerekesszékes-kosárlabdázó Jani, aki Budapestről érkezett az iskolában ma rendezett Esélyegyenlőségi napra. „Csak annyit szeretnénk, hogy fogadjatok el bennünket” – tette hozzá, elsőkézből ráerősítve rendezvény üzenetére.

Vitéz Ferenc: A Vakok Könyve

- 2018. október 19. 6:59 - 2057 megtekintés

„Az emberek úgy gondolják, hogy sötét világba zárt lények a vakok” – mondja Borges, a maga is majdnem teljesen vak argentin író A vakság című esszében.

A BETEGSÉG, AMITŐL A VAKOK AZT HISZIK, LÁTNAK

- 2018. október 17. 16:09 - 2091 megtekintés

Az embernek épp elég megküzdenie azzal, ha valamilyen komoly sérülés éri vagy betegségben szenved, de ezt még nehezebbé teszi, ha ő maga sem látja be, hogy beteg. Ezt az állapotot hívják anozognóziának.

Áder János a vakok és gyengénlátók székházában járt

- 2018. október 17. 14:48 - 1984 megtekintés

Közös világunk akadályait emberséggel, odafigyeléssel, egymást segítve tudjuk legyőzni – mondta a köztársasági elnök a százéves Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) székházában tett hétfői látogatásán. A Hobby Rádióban október 17-én és 19-én délután a teljes eseményt felvételről közvetítjük.

Bár csak fényeket látnak, ugyanolyanok, mint bárki más

- 2018. október 17. 10:00 - 1895 megtekintés

Egy látó ember el sem tudja igazán képzelni, milyen lenne az élete, ha elveszítené a látását. Hogyan boldogulnak a hétköznapokban? Hogyan tájékozódnak? Mit dolgoznak? Máj Krisztina és Pál Zsolt egy boldog párkapcsolatban élő, vak pár. Tanítanak, színtársulatot működtetnek, rádiót üzemeltetnek, könyveket digitalizálnak és szakmájukon belül külön munkát is vállalnak. Krisztina és Zsolt – bár vakok – teljes életet tudnak élni.

MEGKEZDŐDÖTT A VAKOK KERTJE TESZTÜZEME

- 2018. október 17. 9:56 - 1835 megtekintés

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hétfőn megkezdte a Liget Budapest projekt keretében megújult Vakok Kertje tesztelését; a kizárólag látássérültek által látogatható, speciális játszótérrel is rendelkező parkrész a tesztüzemet követően nyitja meg kapuit a Városligetben.

Önkéntes munkavégzéssel „tették jóvá” bűnüket az elítéltek Szolnokon

- 2018. október 14. 22:10 - 1979 megtekintés

Egy Európai Unió által támogatott program a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartott, továbbá közvetlenül szabadulás előtt álló vagy már szabadult személyek társadalomba való visszailleszkedésében segít. A projektben résztvevő, a JNk-Szolnok Megyei Bünetés-végrehajtási Intézet jelenlegi és egykori börtönviselt lakói ezúttal a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesületének szolnoki Szántó körúti új épületének felújításában mutattak jóvátételt.

A pályaorientáció kerül a középpontba

- 2018. október 13. 20:03 - 2992 megtekintés

Október 13-án, a pályaorientáció köré építve rendezi meg első nyílt napját a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma. A programok igen sűrűek és változatosak lesznek.

1 131 132 133 134 135 315

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 20. péntek, Klaudia napja van.
Az év 12. hete és 79. napja.
Holnap Benedek napja lesz.

1688. Zrínyi Ilona, Thököly Imre hitvese, gyermekeivel Júliával és Ferenccel Munkács várából Bécsbe kísértetett.


1824. Özvegy gróf Széchényi Ferencné, szül. gróf Festetich Juliána halála.


A tavaszi szép időnek ,
Lám, hogy mindenek örülnek:
Erdők, mezők megzöldülnek,
A madarak zengedeznek.

Kisütött a nap sugára
Az én rózsám ablakára:
Tündöklik gyémánt orcája:
Ragyog szép csillag módjára.

Repülj fecském ablakára!
Kérjed, nyissa meg szavadra!
Mondd: ezüstös laput vevék,
Rá arannyal írom nevét.

Időjárás

2026-03-21, 00:14
Overcast
WNW
Előjelzés
11°C
1.7 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.7 m/s WNW
Széllökések: 8.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /8% / Rain
Napfelkelte: 05:44
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com