Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Megnyitják a 10. Nemzetközi Autism Europe Kongresszus 0. napját

- 2013. szeptember 24. 11:16 - 2559 megtekintés

Az Autism Europe fennállása óta először rendezi meg Kelet-Közép-Európában, Budapesten nemzetközi kongresszusát. Az eseményhez kapcsolódóan „nulladik napi” konferenciát tartanak elsősorban magyar szülők, szakemberek, érdeklődők számára. A rendezvényen nyitóbeszédet mond Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára.

Az Újrafestett valóság – Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében

- 2013. szeptember 24. 11:14 - 2711 megtekintés

A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete rendhagyó kiállítást szervezett 2012-ben a Poli-Farbe festékgyár támogatásával, amely az Újrafestett valóság – A Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében címet viselte. A kezdeményezés a társadalmi felelősségvállalás jegyében jött létre, ahol a fogyatékkal élő és ép kortárs művészek egy helyen alkottak, egy kiállítás keretében mutatták be a műveiket a Nemzeti Galériában. A kiállítás, a közös összefogás jegyében, helyett kapott a Váci Rubra Art Lounge galériában.

Sérült Gyermekek Napja a Fővárosi Állat- és Növénykertben

- 2013. szeptember 20. 17:55 - 3092 megtekintés


Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság

Idén 22. alkalommal rendezi meg az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége és a Fővárosi Állat- és Növénykert a Sérült Gyermekek Napját. A rendezvény találkozási lehetőséget biztosít az ország különböző régióiból érkező fiatalok számára, így évről évre alkalmuk nyílik új barátságokat kötni, ápolni a korábban kialakult kapcsolatokat és megtapasztalni a közösséghez tartozás élményét. A rendezvényen megjelenőket Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára köszönti.

Mindennapra egy üzenet Tégy fogadalmat szíved egészsége érdekében

- 2013. szeptember 20. 17:53 - 2820 megtekintés

A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány idén is megrendezi a Szívünk Napja elnevezésű rendezvényt a Szív Világnapján, szeptember 29-én 10 órától a Városligetben Az idei rendezvény házigazdája Détár Enikő és Rékasi Károly.

Számítógép Álom 2013 – negyvenszer több rászoruló jelentkezett gépért

- 2013. szeptember 20. 17:50 - 2645 megtekintés


A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító „Számítógép Álom 2013” támogatói programja révén 2013-ban is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett (használt, de még használható) számítógépet. A támogatásra kiosztható ötven számítógépre kétezer rászoruló gyermek kérelme érkezett be. Az alapítvány a legrászorultabbnak ítélt gyerekek családjait kiértesítés után, 2013 október – november tájékán jutalmazza meg a számítógépekkel.
www.matrix.zug.hu/cikk/kepek/small_145_1.jpg

Fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő központ nyílik Budapesten

- 2013. szeptember 19. 12:43 - 2866 megtekintés

A központot vezető Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője elmondta: 75 fogyatékos és megváltozott munkaképességű embert készítenek fel munkavállalásra, majd segítenek nekik elhelyezkedni. A központ négy, úgynevezett védett foglalkoztatót is segít majd, hogy minél sikeresebben működjenek, és így kevésbé függjenek az állami támogatástól.

Az idén másodjára szervez konferenciát a Démoszthenész Egyesület

- 2013. szeptember 19. 12:43 - 2873 megtekintés

Téma: Dadogás – előadások a gyakorlati tapasztalatokról, szemléletről, lehetőségekről.

Előadók a teljesség igénye nélkül: dr. Lajos Péter, Takácsné Csór Marianna, Schmidtné Balás Eszter, Gál Katalin, Balássy Hajnalka, Molnárné Bogáth Réka, Feketéné Gacsó Mária és Pintér Mariann

Benedek Szabolcs Vámos Miklóssal és Papp Sándor Zsigmonddal beszélget a dadogásról.

Az ombudsman közleménye a fogyatékos sportolók elismeréséről

- 2013. szeptember 18. 18:39 - 3623 megtekintés


A fogyatékossággal élő sportolók elismeréséről és az olimpiai járadék szabályairól

A biztos egy panaszbeadvány vizsgálata kapcsán állapította meg, hogy a Speciális Olimpián szerzett helyezés feltétlen állami elismerésre méltó eredmény, a jogalkotó ugyanakkor mérlegelheti, hogy az elismerést milyen formában, egyszeri jutalommal, életjáradék jellegű kedvezménnyel kívánja-e kifejezni. Az ombudsman szerint indokolt az olimpiai járadék megállapítása szabályainak folyamatos felülvizsgálata, mivel az egyes világversenyek elismertsége, az olimpiai mozgalomhoz való kötődése is változhat.

Regionális MERI Napok

- 2013. szeptember 18. 18:36 - 2516 megtekintés



A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a CAMELOT Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesülete a Regionális MERI Napok keretében 2013. szeptember 21-én (szombaton) 10.00 órától sportkóstoló rendezvényt tart Győrben.
Helyszín:
ETO Park Élményközpont 9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

1 257 258 259 260 261 315

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 8. szombat, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2025-11-08, 23:51
Overcast
N
Előjelzés
10°C
1 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 1 m/s N
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com