Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Napi Evangélium - István atya rovata
65
hallgató

AZ ELFOGADÁS FALA

- 2015. november 28. 9:10 - 1745 megtekintés

A Színes Város Csoport kezdeményezésére létrejött projekt célja az volt, hogy otthontalan alkotók tűzfal méretben mutassák meg, mit jelent számukra az elfogadás.

Nyáron országos pályázatot írtak ki a Menhely Alapítvánnyal közösen, a nyertes munkákat szakmai zsűri választotta ki, az alkotást a Színes Város által felkért falfestő művészek és a nyertes pályázók közösen festették fel a Kürt utcában látható tűzfalra. A falfestést közös tervezés, előzte meg, amelynek eredménye a látható tűzfal. A projekt a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával valósult meg.

Az Elfogadás Falának átadása
IDŐPONTJA: 2015. november 27. (péntek), 11.00,
HELYSZÍNE: VII., Kürt utca 8., a tűzfal előtt.
(Eső esetén: VII., Kürt u. 4., a Menhely Alapítvány nappali melegedőjében.)

A sajtótájékoztatón beszédet mondanak:
– Dr. Kalota Ágnes, a projekt gazdája
– Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója
– Székely Attila, a nyertes pályamű tervezője
– Baranyecz János, a nyertes vers írója

A sajtótájékoztatót követően 12.00 órától, a pályázatra beérkezett alkotásokból kiállítás nyílik a Mika Tivadar Mulatóban. (1075 Budapest, Kazinczy u. 47.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


3 + négy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com