Az esélyegyenlőségért vonultak a fogyatékossággal élők
Fogyatékossággal élők és támogatóik vonultak vasárnap délután a belvárosban. A sérültek idén ötödik alkalommal az esélyegyenlőség jegyében először a Clark Ádám téren gyűltek össze, onnan pedig átvonultak a Városháza Parkba. A felvonulók szerint az elmúlt években sokat változott a helyzetük, hiszen már a szülők is arra nevelik a gyerekeiket, hogy segítsék őket.
„Nagyon sok visszatérő ember van, ugyanolyan jó hangulatú most is a felvonulás. Nagyon sok visszajelzés van, hogy ezeken az eseményeken sok barátság született, illetve találkozások, amikből munkák is születtek. Nyilván ez szimbolikus, ami egy évben egyszer van és egy kicsit a köztérbe ezt a hangulatot elhinti. Az igazi cél az, hogy az év minden napján, az iskolában, a munkahelyeken, a támogatószolgáltatásokban ez érezhető legyen, meg még sok helyen persze, a közlekedésben, az akadályménesítésben” – mondta Surányi Judit, a Rehab Critical Mass főszervezője a Hírtévének.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C
Vélemény, hozzászólás?