Az EUDY közgyűlésén két magyar fiatal képviselte a SINOSZ-t Norvégiában
Jelnyelven kapunk összefoglalót a kettős eseményről, amit feliratos videóként nézhetnek meg, a rendezvényen készült fotókkal együtt.
Két siket fiatal, Cséri Viktória és Kárpáti Árpád Álmos képviselte a magyar hallássérülteket küldöttként, akik a SINOSZ támogatásával utaztak el az észak-európai országba, és vettek részt a rendezvényen. Mivel Magyarországon nincs önálló, hivatalos ifjúsági szervezete a hallássérülteknek, ezért a magyar delegáció egyúttal a SINOSZ-hoz tartozó SNH Ifjúsági Klubot is képviselte.
Bízunk benne, hogy Vicu és Álmos sok hasznos tapasztalatra tett szert a külföldi sorstársaikkal töltött napok során, amit jól tudnak majd kamatoztatni a magyar siket és nagyothalló fiatalok összefogása és az ifjúsági élet fellendítése érdekében.
Ezeket is olvassa el:
Siket szülők halló gyermeke: „Köztünk egészséges kapcsolat van, csak esetünkben kicsit mást jelent e...
Akadálymentes szakmai képzések indulnak hallássérültek számára
Egy hallássérült lány posztja alapján mentették meg egy idős asszony életét
Okostelefonos applikációt készítettek brit gyerekek hallássérült társaik segítségére
Igehirdetés hallássérülteknek jelbeszéddel, vizuális elemekkel
Új technológiákkal válik hozzáférhetőbbé a koncertélmény a siket közönség számára
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?